fiúk az életemből: a bolgár srác (part I.)

  Régebben írtam ezt a külön rovatot az exeimről, aztán valamiért abbamaradt, pedig többször eszembe szoktak jutni egyes exek és olyankor tökre lenne kedvem mesélni róluk. Most a bolgár fiúról fogok írni, aminek nagyon egyszerű oka van: vele álmodtam az éjjel.

Atyaég, idén már 5 éve lesz annak a románcnak, ami egy minnesotai nyáron esett meg velem és ezzel a sráccal! Nos, én 2019 májusában már kint dolgoztam, de akkor még nem indult be igazából a szezon (aki nem tudná, idénymunkán voltam kint tavasztól-őszig, az USA különböző államaiban utazgattunk és vásárokon ételeket készítettünk és árultunk, én donut girl voltam). Szóval májusban még egy-egy esemény, ha akadt, ezért alacsony is volt még a csapat létszáma és a vásározós munka híján én pl. egy kertészetben dolgoztam két hétig, a következő két hétben pedig mint kertrendező. Ez olyan kemény munka volt, hogy le is dobtam rögtön 6-7 kilót és megizmosodtam, ráadásul sokkal jobban is kerestem vele, mint később a fánkokkal, szóval lehet egész nyáron ezt kellett volna csinálnom? Amúgy lehet, mert akkor ezzel a sráccal se találkoztam volna, akibe rövid idő alatt nagyon beleszerettem, de aki persze viszont nem szeretett engem és ezért az USA-ban való tartózkodásom második felét nem is éltem meg úgy igazán, ahogy szerettem volna, mert szerelmi bánatom volt.

A srác, akit amúgy Olegnek hívnak, valamikor júniusban érkezett Bulgáriából. Na igen, Bulgária. Azt kell tudni a csapatról, hogy voltunk kb. összesen húszan-huszonöten. Abból én egyedül voltam magyar, volt két litván lány, egy észak-macedón pár, egy cseh fiú, egy venezuelai srác, három mexikói pasi és az összes többi ember, fiúk-lányok vegyesen, mind bolgárok. A csapat lassan érkezett meg, ez attól függött, hogy az otthoni elfoglaltságok miatt ki-mikor tudott érkezni, de június közepére már mindenki ott volt, mert akkor már kellett a munkaerő rendesen (egyébként elegen se voltunk, mert sok vásáron amerikaiakkal is dolgoztunk). Na de most már tényleg a lényegre térek, valamikor június elején megjött Oleg. Akkor már épp egy rendezvényen dolgoztunk Buffaloban, én többnyire a macedón lánnyal voltam beosztva, aki szerintem a legcukibb volt, úgyhogy jól kifogtuk egymást. Szóval épp árultuk a fánkokat a kis boxunkban, amikor odajött Oleg is, meg pár bolgár srác még és bemutatkoztak. Nem fordítottan annyira nagy figyelmet nekik, mert már előtte is jöttek oda hozzám ott élő bolgárok és ők is bemutatkoztak és beszélgettünk Marciról, hogy ismerik és blabla, szóval amikor már Oleg jött kezet fogni, akkor nem is figyeltem, hogy a csapatunkba jön-e vagy ő is itt él, nem is érdekelt annyira. És aztán még sokáig nem is érdekelt. Annyira nem, hogy amikor kint ültünk a kertben és az egyik bolgár lány segített befesteni a hajamat, akkor ők is odaültek és nem zavart, hogy pl. hogy nézek ki festékkel a hajamon. Aztán elkezdtem felfigyelni rá, mert sokszor rám mosolygott csak úgy, poénkodott, viccelődött. Indítottak a lányok egy szavazást, hogy majd a nyárzáró bulinak milyen tematikája legyen (R&B, Rock vagy Mask party). A rock kivételével megtelt a másik két oszlop szavazatokkal, egyedül az én nevem állt a rock alatt, mire Oleg is odabiggyesztette a nevét. Egyébként azért, mert a rock zenét szereti, de nekem külön jól esett, hogy csak a kettőnk neve szerepelt azon a helyen. Amikor már júni végére kb. mindenki megérkezett, akkor volt a főnökünk házában egy nagy összejövetel tábortűzzel és bemutatkozással. Én utána készültem aludni, már a pizsamámat is felvettem és bebújtam az ágyamba, amikor kopogtak a bolgár lányok, hogy ugyan mit csinálok már, hát nem tudom, hogy buli van? Mondjuk nekem előtte nem szólt senki, piát se tudtam vinni, semmit, de hát a buli miatt felkeltem és visszaöltöztem, meg persze Olegre is gondoltam, hogy tuti ott lesz. Az egyik hátsó barn-ban szólt már a zene, ugyanis az egyik bolgár srác otthon dj-ként dolgozik. Volt egy csomó pia, meg minden, nekem is rögtön a kezembe nyomtak egy sört. Én aztán ezen a bulin nagyon berúgtam és sokat táncoltam is, kb. mindenkivel, még egy 30Y számot is berakattam a dj-vel. Közben persze mindig néztem, hogy hol van Oleg, aki párszor oda is jött hozzám táncolni, de közben más lányokkal is táncolt. Aztán valamikor, amikor már nem annyira tudtam magamról, elindultam kifelé és a kertben a farmon leültem a földre és csak úgy ültem ott. Terveztem, hogy elmegyek mégis aludni, mert már nem álltam a helyzet magaslatán. De akkor ránéztem a telefonomra és ott állt Oleg üzenete, hogy hol vagyok? Válaszoltam neki, hogy kint, a legutolsó barn mellett, ő meg persze pár perc múlva odajött. Kicsit beszélgettünk, aztán csókolóztunk meg minden és bementünk végül egy üres lakókocsiba és ott szexeltünk. Ami egyébként elsőre nem volt annyira jó, mint a későbbi alkalmak. Abból a szempontból viszont nagyon jó volt, hogy a hosszú Marcis évek után először éreztem azt, hogy valakivel szenvedéllyel akarok együtt lenni és végre valaki nagyon-nagyon tetszett. Miután kijöttünk a lakókocsiból, mondtam neki, hogy vele szeretnék aludni. Azt mondta, hogy oké, de ne lásson meg minket együtt senki, mert neki otthon barátnője van. Végül lefeküdtem az ő ágyába aludni, ő pedig eltűnt (én részeg voltam, ezért nem tudtam ép ésszel gondolkodni), viszont valamivel később visszajött és lefeküdt mellém az ágyba aludni. Hajnalban én magamtól megébredtem és azonnal otthagytam őt, átmentem a saját lakókocsimba, lezuhanyoztam, főztem egy kávét és elpakoltam, mert pár óra múlva indultunk vásározni Fargoba. 

Fargoban vagy 5 napot töltöttünk, már nem emlékszem pontosan, de mivel Oleg oda nem jött, ezért végig nagyon hiányzott és sokat írogattunk egymásnak chaten. Itt már felemás érzéseim voltak egyébként. Volt, hogy szuperjó kedvem volt miatta, hogy végre valaki lángra lobbantotta a szívemet és persze volt, hogy totál kivoltam, hogy nem ír, nem válaszol, meg a tudat, hogy amúgy is bolgár és még barátnője is van otthon. Aztán Fargoból egyenesen Minot-ba mentünk és oda már csatlakozott a csapat másik fele is. Nagyon örültem annak, hogy újra láthatom majd Oleget és biztos voltam benne, hogy lesz köztünk megint ez, az...viszont most ahogy írom ezt a posztot, rá kellett jönnöm, hogy már csak foszlányok vannak meg pl. arról is, hogy mi történt Minot-ban, így megnéztem az amerikás blogomban (ami egy zárt blog volt és csak addig írtam, amíg kint voltam), hogy mi is történt Oleggel, úgyhogy azt a részt bemásolom ide: 

"Amíg nem kezdődött el a munka, Minotban voltunk jókat enni, vásárolni és voltunk strandon is, úsztunk, csúszdáztunk. Én borzasztóan leégtem, mint egy gyerek. Pedig hoztam otthonról naptejet és aloe verát meg mindent, ami kellhet a fehér bőrömnek, de persze minden Delanoban maradt... Szóval a lábam nagyon leégett, napokig fájt és még mindig hámlik. 

Az érzelmi részéről nem tudom mit írjak... az egyik fele maga volt a mennyország, a másik fele meg nagyon nem volt jó. 

Oleggel végre találkoztunk Minotban. Első nap, mikor megláttam, annyira zavarban voltam, hogy kb. rá se mertem nézni. Aztán második nap véletlenül kettesben maradtunk, és akkor csak pár szót szólt hozzám, de azokat a szavakat sosem fogom elfelejteni. Annyira a szívembe találtak. Együtt aludtunk párszor, titokban, még az elején. Megtanított egy török táblás játékra. Együtt boroztunk. Fényképeket mutatott nekem az életéből, mesélt sok mindent, érdeklődött rólam. Munka közben egymást néztük, chateltünk egymással, hogy mennyire akarjuk egymást. 

Aztán elfáradt. Annyira szörnyen fáradt lett, hogy beszélgetni se akart. Meg beteg is lett, visszament a camperbe. Én próbáltam kedves lenni, ágyneműt húztam neki, gyógyszert vittem neki, amikor meg ingyen pólókat kaptunk, neki is szereztem egyet. De olyan grumpy lett, hogy nem tudtam hova tenni. Féltékeny is lettem, kiborultam, éreztem, hogy túlzás, de egyszerűen csak jött... Aztán azóta is beteg, hazajöttünk, de csak a szobájában van, gubbaszt. Néha ráírok, küldök egy-két cicás vidót, amire reagál, de félek idegesítem és inkább nem merem már keresni. 

Tudom, hogy ez az egész csak a nyárra szól és csak kaland és nem több, de annyira rossz, hogy most együtt lehetnénk és nem vagyunk, mert ő beteg és magánakvaló. Holnap van az utolsó napom a farmon, aztán elutazom Sioux Fallsba 12 napra, ahová ő nem jön és utána se biztos, hogy látom még őt augusztusban... És ezért borzasztóan rossz a kedvem. Bárcsak meg se történt volna és most ne érezném ezt. Tudnék örülni egy csomó minden másnak, de így..." 

 

 Folyt.köv.

these days 💛

  Nagyon jó napjaink voltak/vannak mostanában. Ha nincs különösebb programunk, csak átlagos napunk van, akkor is biztos, hogy kétszer mozdulunk ki itthonról: először még kora délelőtt egy nagy sétára, másodjára pedig késő délután megyünk általában a játszótérre és/vagy fagyizni. Lehel is kap már egy külön tölcsért és bele fagyit a miénkből, nagyon élvezi a fagyizást, közben vagányan nézi az autókat. Én nagyon örülök ennek az időnek, csodaszép! Tudom, hogy ma délután jön a lehűlés és eső, de én azt sem bánom most különösebben, az is jó lesz. Az ilyen átlag napokon szokás szerint főzök valamit, kicsit takarítgatok, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy igyekszem szinten tartani a lakást. Ma pl. voltam edzeni, vittem Lehelt is, utána tartottunk itthon egy tej-és kávészünetet, majd összedobtam egy pofonegyszerű maradékmentő almás sütit a kis segédemmel. Természetesen utána volt mit letörölni, Lehelt át is kellett öltöztetni, de utána elringattam és most alszik. Gábor fogorvosnál, de már úton van hazafelé, aztán még az eső előtt gyorsan akar főzni bográcsban egy lecsót. Délután meg majd az időjárás függvénye lesz, hogy megyünk-e valahova. 

De igazából arról akartam írni, hogy milyen jó napjaink voltak mostanában. 

Csütörtökön voltunk az egy éves státuszon, meg Lehel kapott oltást. Központilag megváltoztatták az oltások sorrandjét, így amit vittem most, azt nem kapta meg, viszont a bárányhimlő ellenit igen. De nagyon jól viselte, csak addig sírt, amíg az asztalon kellett feküdnie, utána már el is felejtette az egészet, ahogy felvettem. Szerencsére nem is volt aztán napközben és éjszaka sem semmi baja. Aminek azért is örültem pluszban, mert mi színházba mentünk este és eléggé haragudtam magamra, hogy amikor vettem a jegyeket még több mint két hónapja, akkor elfelejtettem, hogy a gyerek reggel oltást kap majd és nem aznap kéne színházba menni...de mindegy, a lényeg, hogy nem volt semmi baja, a mama 8 előtt el is altatta, én meg legközelebb sokkal jobban figyelek. Mi a Vígszínházban néztük amúgy Az öreg hölgy látogatását, ami egy Dürrenmatt darab, tragikomédia. Nem volt rossz, jól éreztük magukat. 

 

A péntek is egy tipikusan átlagos nap volt. Reggel voltam edzeni, ami aznap nagyon családiasra sikerült, ugyanis ketten voltunk csak anyukák és a két kis lurkó, Lehel és Samu, viszont mivel így volt, ezért sokkal erősebb edzést tartott az edző és a két gyerek is végig totálisan elvolt egymással. Ebédre megfőztem ezt a bakonyi csirkét gnocchival, ami nem volt rossz, de nekem a lecsóalap eléggé elvette a bakonyi ízvilágot. Gábornak mondjuk nagyon ízlett. Utána Lehel aludt egy nagyon nagyot, én csodák csodájára tudtam addig kicsit deep cleaningelni, Gábor meg kocsit mosott. Délután kint voltunk a játszón és fagyiztunk.

 

Szombaton reggeli után kimentünk a Vasúttörténeti Parkba, az Oldtimer showra. Nagyon tetszett, én egyszerűen imádom ezt a korszakot, amire most ki volt élezve, ez pedig a boldog békeidők időszaka. Végig szóltak a korabeli zenék is. Kedvem támadt ilyen hangulatú filmeket nézni vagy könyveket olvasni, de odáig még nem jutottam el. Maga a park állandó kiállítása is szuper volt, Lehelt teljesen levette a lábáról a gőzmozdony, kb. tátott szájjal nézte. Felültem vele a kerti kisvasútra is, annak is nagy sikere volt. Kint voltunk kora délutánig úgy, hogy a gyerek végig lelkesen és boldogan nézett mindent, nagyon jól érezte magát. A délutánra már nem is emlékszem, Lehel nem nagy nagyon aludt, csak egy keveset a hordozóban, estefelé pedig megtartottuk az év első grillezését a kertben. 

 

Vasárnap templomba mentünk volna, de úgy elszaladt a reggel, hogy végül nem jutottunk el. (Szeretnénk egy templomi esküvőt és Lehelt is megkereszteltetni, így egy ideje eljárunk már a vasárnapi misére.) Helyette voltunk egy nagy sétán, vonatokat néztünk az állomáson. Itthon aztán én kicsit kifeküdtem a napra egy könyvvel. Elővettem egy korábban már olvasott Murakami regényt (1Q84), ami az egyik kedvencem, hátha visszatalálok általa az olvasáshoz. 

 

Szóval így telnek a napok. Egyszerűen csak olyan jó most, szeretem azt, ami van, ahogy élünk, ahogy a napok követik egymást. Remélem sokáig fog tartani ez az időszak.

 

ma lusta dög vagyok

  Ma egy kicsit csalódott voltam reggel, mert két napot is késett és pár napja furcsa émelygésem is volt, úgyhogy kicsit reménykedtem, hátha megint babát várok. De ma reggel kiderült, hogy sajnos nem. 

Lehellel megreggeliztünk, aztán felöltöztünk és elmentünk a Tescoba bevásárolni. Ahhoz képest, hogy nem vettem sok kaját, sok egyéb dolgot vásároltam, mert nem is fizettem keveset és volt is mit cipekedni utána. Vannak dolgok, amiket én a Tescoban szeretek a legjobban megvenni az ár-érték arány miatt. Ilyen a mosogatógép tabletta, a pelenka, popsitörlő, konyhai törlő, macskakaja, mosogatószer. De most sok más dolog is jó áron volt, pl. akartam venni Lehelnek fogkefét (már van nyolc foga) és volt Mam márkájú fogkefe 50%-os engedménnyel. Ezenkívül vettem gyümölcsöt, zöldséget, sajtokat, sonkát, kekszet Lehelnek és a holnapi kajához hozzávalókat, ami bakonyi csirke lesz gnocchival. Ma nem kell főznöm, mert tegnap este megfőztem mára, mivel Gábor dolgozni ment. 

Mostanában amúgy megint kicsit vesztettem a motivációmból és érdeklődésemből, pl. sokadik napja egyszerűen nem tudok mit csinálni, amikor Lehel napközben alszik. Persze pakolni és takarítani mindig lenne mit, de most azokhoz is nagyon kevés erőt érzek magamban. Nem köt most le megint semmi, se film, se könyv. Gyakran be is megyek a gyerekkel a hálóba és együtt alszunk, vagyis ő alszik én meg vagy telefonozok vagy becsukom a szemem és pihenek. De most pl. lenne is fontos dolgom, a nyári ruhákat kéne előszedni, az enyémeket és a gyerekét is, vagyis átnézni, hogy egyáltalán miből élünk. Nem mondom, hogy sok kedvem van hozzá, de egyrészt most van rá időm, másrészt meleg is van és nem akarok délután is hosszúnadrágban lenni.

Ami még jó és hasznos elfoglaltság lenne ilyenkor, az az összes használt ruha és könyv, meg játék átszortírozása és eladása, mert azt érzem állandóan, hogy megfulladok a cuccaink mennyiségétől. Pár napja amúgy neki is futottam, de csak az ingyen elvihető dolgokat vitte el egy anyuka. Oké, végül is már ez is félsiker volt.

a fogászat, mint házassági próbatétel

  Amúgy ez a csontbeültetés lehozott engem is életről. Én elhiszem, hogy nagyon-nagyon rossz lehetett, fájt...már az elmeséléstől kirázott a hideg, hogy mit fúrtak-faragtak az ember szájában és vágták szét az ínyét...szóval megértem. De én azt érzem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem és maximálisan empatikus és segítőkész voltam, mégis néha azt hittem, hogy egyszerűen agyvérzést kapok a férjemtől. Komolyan, néha már egy szót se mertem szólni, mert nem tudtam, hogy azzal nem idegesítem-e fel még jobban. Vagy visszaszóltam és jól összevesztünk... Mondjuk ha elképzelem, hogy napokig aludni se tudott a fájdalomtól, miközben fájdalomcsillapítón élt, nem tudott rendesen enni, inni, beszélni, nevetni (mondjuk ehhez kedve se volt), szóval tényleg szörnyű lehetett...de közben már én is vágtam a centit, hogy mikor lesz már jobban, mert kezdtem magam alá kerülni ettől a hangulattól. Tegnap már egyébként nem volt olyan vészes a napunk, ma meg már kifejezetten jó volt. Ma délelőtt voltunk bringázni is, délután meg sétálni és ebédre is végre volt kívánsága, hogy mit enne, tehát visszajött belé az élet, de a lényeg, hogy ma már kedves és jófej is volt, majdnem teljesen olyan, mint általában. De nincs még vége a táncnak, csütörtökön megint megy vissza...na meg majd októberben vágják fel neki újra, úgyhogy arra az időszakra előre felkészítem majd magam idegileg.

az első szülinap

  Először is: a szülinap nagyon jól sikerült. Persze szokás szerint az elején kerülgetett az agyvérzés Gábor családja miatt, de ez aztán elmúlt, amint időben kész lettünk és mégsem toppant be senki idő előtt. Gábor egyik húga mondjuk igen, hogy akkor ő odaadná az ajándékot Lehelnek, mert aztán neki mennie kell...de Lehel akkor még aludt, én pedig épp az itthoni játszósomban mostam még fel a lakást, úgyhogy nem tudom, hogy kedves voltam-e végül vagy kiültek-e az arcomra az őszinte gondolataim, de remélem inkább az előbbi. Gábor a szülinapra teljesen lerobbant a csontbeültetés miatt, nem tudott enni, beszélni is alig, ráadásul tele volt fájdalomcsillapítóval, úgyhogy az összes fényképen úgy néz ki szegény, mintha épp valami tudatmódosító hatása alatt lenne. De a nagyobb baj az volt, hogy iszonyú pokróc volt az elmúlt napokban és ez pénteken se volt másként. Oké, ahogy ígérte, felkelt 1-kor és segített feltenni az összes dekorációt (mert rájöttem, hogy a lufikat nem jó ötlet a buli előtt kitenni, lévén vannak macskáim, aha), meg segített ezt-azt ténykedni, de tényleg nagyon elviselhetetlen volt szegény. 2-re pontban kész lettünk, de annyira, hogy 14:00-kor a gyerek épp felkelt és elegáns ruhában várta a vendégeket, a kaja pöccre kész lett, a szép torta a hűtőben csücsült, tisztaság volt, meg volt terítve, szóval MINDEN KLAPPOLT és pont akkor kezdett el beesni a család. A menü részéről annyit, hogy én ennyi válogatós és finnyás embert egy helyen még az életben nem láttam, de egyébként tudtam, hogy ez lesz, úgyhogy lélekben előre felkészültem rá és bunkóság ide, bunkóság oda, nem főztem tízféle ételt. Volt görög rakott padlizsán, meg sajtgolyó sült krumplival, sajtos rúd és kétféle torta. Hogy ezek után még így is ment a rinya, hogy ki mit nem eszik, mi a fúúúj és társai, az már engem hidegen hagyott. A lényeg, hogy a kisfiam nagyon-nagyon jól érezte magát egész nap, kezdve azzal, hogy meglátta a lufikat, na onnantól nem hagyta abba a mosolygást, kacagást! Jóízűen evett mindent és ahogy egy naaagy egyéves gyerekhez illik, jól szétmaszatolta a tortaszeletét és el is tüntette az egészet a szájában. Kapott szuper ajándékokat is, de persze már az ajándékbontogatás elején sok volt neki az inger (még nekem is, hát még akkor neki!), úgyhogy próbáltam kicsit más mederbe terelni az ajándékozást, lassabban, most egyet, később még egyet, de itt volt a négy unokatestvére és abból hárman nem bírtak magukkal, úgyhogy nem jártam sikerrel. Jelenleg most az érzem, hogy elárasztottak minket a játékok és ide több játékot nem engedek be, de erre majd kitalálok valami okosat. A Montessori torony, amit tőlünk kapott, az már most nagyon bevált, legalábbis eddig minden reggelikészítést és mosogatást onnan nézett végig, amióta megvan. Ami még tetszik neki, az egy nagy dömper, amit nővéremtől kapott, abba állandóan beleül és ott játszik, nagyon édes. Meg kapott egy babataxit is, azzal is próbálna haladni, de még egyelőre nem érzett rá... A szülinap fennmaradó része is jól telt amúgy, a végén még kicsit beszélgetni tudtunk, amikor a kisebbeket kivitte Gábor húga a játszótérre. 7 körül aztán mindenki lelépett, Gábor kivitte tesómékat a vonathoz, én pedig elringattam a kis ünnepeltet, aki percek alatt elaludt. (Éjjel persze felébredt a rengeteg inger miatt és másfél óráig vergődött közöttünk az ágyban, nevetett, gagyarászott, tapsolt, húzta a hajamat...azt hittük, hogy sosem fog visszaaludni.) 

 

a szülinap reggelén, kettecskén

ünnepi nappali

mondtunk neki, hogy kívánjon valamit

ez már a gesztenyetorta, de még ebből is bírt enni :)

tortázás, ahogy az 1. szülinapon azt kell

a Kisvakondnak is sikere volt

kaja, pia, buli

egy évvel ezelőtt

  Egy évvel ezelőtt ilyenkor már bent feküdtem a kórházban és valahogy ilyentájt kezdték meg az orvosok az indítást. Emlékszem, hogy azon az éjszakán kb. semmit nem aludtam az izgalomtól, a fájdalomtól és a szülőszoba zajaitól...de erről már régóta írok egy posztot, talán nemsokára kész lesz és akkor majd megosztom.

Most pedig, egy évvel azután, hogy tele izgalommal vártam a kisfiam megszületését, itthon teszek-veszek, hogy minden klassz legyen a holnapi ünneplésre. Mindennek ellenére mondjuk nem tudom, hogy a mai napot hogy képzeltem el, amikor egyedül voltam egész nap a kicsivel és közben gőzerővel készülődni akartam. Hiszen a nap olyan volt, mint bármelyik másik, amikor kettesben vagyok vele. Korán keltünk, ettünk-ittunk, sétáltunk, játszottunk, aludtunk, ebédeltünk, kimentünk a játszótérre, haza, uzsi, játék, vacsi, fürdés, alvás. És én mind ezek mellett tortát akartam sütni, meg összerakni a muszakát, meg a hetvenhat darab házimunkát is megcsinálni. Oké, abban a másfél órában, amíg Lehel aludt napközben, megsütöttem a piskótát, de utána a túrókrém már úgy készült, hogy közben Lehel kipakolta a fél konyhát és tizenhétszer szaladtam utána, hogy levegyem a kanapéról. Innentől Gábor anyukája besegített és együtt csináltuk tovább a tortát, a máz nem is sikerült elsőre, úgyhogy új máz kellett, amit a mama már egyedül oldott meg és végül ő is fedte be. Szép lett amúgy, szerintem szebb, mintha én csináltam volna egyedül idegesen és kapkodva. Miután most Lehel este elaludt, gyorsan megfőztem a muszakához a ragut, a többit majd holnap délelőtt...meg felfújtam a maradék lufikat, amik közül kettő kipukkadt fújás közben, úgyhogy majdnem szívrohamot kaptam. Aztán fürdés helyett, nehogy Lehel felsírjon, csak gyorsan lezuhanyoztam, majd mivel benéztem hozzá és szépen aludt, ezért még gyorsan rendbe vágtam a konyhát, lepucoltam az egész tűzhelyet, kitakarítottam a mosogatógépet (mert már egy ideje nem mos szépen), összehajtogattam a ruhákat és kitakarítottam a macskaalmot is, amiért a macskák azt hitték, hogy újra adok kaját nekik, de nem akartam, viszont addig tekergőztek előttem, míg végül mégis adtam második vacsorát, úgyhogy most végre elégedetten lepihentek. Úgyhogy én is lepihenek most már, jó éjszakát!

készülődésekbe'

  Ma délelőtt játszószobán voltunk Ecseren, ami szerintem nagyon tetszett Lehelnek. Az egyik anyuka csodálkozott, hogy Lehelnek nincs testvére, mert annyira nyitott gyerek, hogy biztos volt benne. Ezt amúgy már mások is mondták, hogy nagyon közvetlen, barátkozós, sosincs zavarban. Negyed 12 körül indultunk el haza, mert Lehel elfáradt és a kocsiban el is szundított, de aztán szerencsére itthon most le tudtam tenni, miután megebédelt. Most én is ebédelek, egy nagy adag salit csináltam magamnak. Azért csak ilyen könnyedet, mert délutánra egy kis grillezést tervezünk a kertben, úgyhogy mindjárt neki is állok a krumplisalinak, hogy még jól összeérjen. Az idő tökéletes hozzá, már csak Gábort nem tudom, hogy hogy fog hozzáállni, mert most van a fogorvosnál csontbeültetésen, úgyhogy majd még kiderül, hogy mit tud vagy akar ma enni. 

Én már amúgy nagy szülinapi lázban égek, ugyanis Lehel pénteken lesz egy éves. Tegnap elszabadultunk ketten Gáborral egy nagy bevásárlásra, megvettünk minden hozzávalót a tortához (túrós-barackos lesz), a kajához, a ropogtatnivalóhoz, vettünk üdítőket, marcipánfigurát a tortára (kisvakondot), felfújattuk a nagy lufit. Amúgy meg már van egy csomó dekorációm, azokat majd csütörtök este kiteszem, miután a picur elaludt. A mai tervem, hogy összerántom a lakást, takarítok, elpakolok, hogy holnap már csak főzni kelljen (tepsis kaja lesz, így össze tudom hamarabb állítani), meg a tortát elkészíteni. Lesz még egy torta, a nagyi ugyanis gesztenyéssel készül, ami Lehel másik nagy kedvence. Szóval izgatottan várjuk a nagy napot, amikor a kisbabánk betölti az egy évet és onnantól igazi kisfiú lesz.