kicsi a világ

 Tervezzük Gáborral, hogy májusban, amikor már nincsenek olyan nagy hidegek éjszaka, elmegyünk 2-3 napra pihenni az Őrségbe. Mivel megszállni még mindig nem lehet (és szerintem ez sokáig így is marad még), az autóban tervezünk aludni, ahogy nyáron is tettük azt. Akkor 5 nap alatt körbejártuk a Balatont az autóval és változatosan szép (és izgalmas) helyeken aludtunk. Pl. első éjjel egy kihalt erdő közepén, miközben az autóról kétszer csúszott le a rá terített pléd és az igazán ijesztő az volt nekem, hogy bár Gábor nevetett, de ő is megijedt. Amúgy közvetlenül a parton aludtunk általában, pl. Balatonvilágoson, Fonyódon vagy Balatonmáriafürdőn. Nagyon szép, romantikus út volt.... Ezért is várjuk, hogy megint útra kelhessünk. Én pedig már annyit meséltem Gábornak az Őrségről, ő pedig még sosem járt ott, hogy egyértelmű: ez lesz a következő célpontunk. 

De hogy mennyire kicsi a világ... A főnökeim rejtélyesen eltűntek pár napra (nem igazán szóltak róla senkinek, csak úgy elutaztak, lehet hirtelen ötlet volt, ezért is hagytak maguk mögött egy kis kalamajkát, pl. azt, hogy én ma Óbudán helyettesítek, pedig szabadnapom lett volna). Tegnap kiderült, hogy az Őrségbe léptek le. Mennyire irigylem őket! 

Erre rá tegnap beszélgettem az egyik munkatársammal erről és mondom neki, hogy mi is készülünk elmenni pár napra az Őrségbe tavasszal. Mire mondja, hogy neki is ez a kedvenc helye a párjával. És hogy már azon is gondolkodtak, hogy oda költöznek, csak nem tudják, hogy találnának -e ott munkát. Meséltem, hogy pár hónapja mi is végignéztük az ottani ingatlan hirdetéseket (nekünk mondjuk nem reális sajnos több ok miatt sem, de azért álmodozni néha jó). Na de ez még mind semmi, mondja ez a munkatársam, mert neki Kétvölgy a kedvenc helye, ez a Vendvidéken van, gyönyörű, szerelmes abba a tájba. Mire rá elmeséltem neki, hogy pár éve én is jártam Kétvölgyben Adéllel és én is szerelembe estem. Olyannyira, hogy majdnem megvettem egy ottani rönkházat. Még Pesten láttam a hirdetést, Adéllel pedig elautóztunk oda. Elkezdünk a házat megnézni kívülről, mire kijött egy bácsika, hogy miben segíthet. A végén körbevezetett minket a házában, megmutatta a kertet is. Aztán később beültünk a ház mellett lévő kis vendégházba kávézni és emlékszem, az ottani bácsik azt javasolták, hogy ne költözzek ide, mert már elfogytak a legények... A kétvölgyi házvásárlásból végül nem lett semmi, sem az Őrségbe költözésről, de akkor én még ilyen nagy útkeresésben voltam, lehetségesnek láttam ezt is. Bár megmaradtam nagyvárosinak, a vidék továbbra is hiányzik, főleg ez a táj, ami szememnek és szívemnek egyaránt gyönyörű.

Szóval ennyire kicsi a világ, hogy beszélgetek egy munkatársammal, akiről kiderül, hogy néha Kétvölgyben tölti a szabadidejét, én meg majdnem vettem ott egy házat, pedig ez csak egy piciny Vas megyei község, amiről azt hinnéd, hogy rajtad kívül más nem is ismeri. Ha összejön a tavaszi autós kalandunk Gáborral, ide biztos elviszem.