reggeli szorongás

 Egy ideje észrevettem már, hogy reggel, munkába indulás előtt fájni kezd a gyomrom és ideges, zaklatott leszek. Nem annyira rossz a helyzet, hogy felülkerekedjen rajtam, de pl. két hete volt egy olyan reggel, hogy annyira fájt a gyomrom, hogy konkrétan menni alig bírtam. Ilyenkor reggelente a kedvem sem szuper, úgy értem, tudom, hogy nincs semmi baj, dolgozni is van kedvem menni, de azt érzem mindig: csak az utazáson lennék már túl. 

Mert tudom, hogy nálam ez szorongást vált ki. Szorongok, hogy végig kell utaznom a városon, először villamos, aztán metró, utána busz. Már a villamos felé vezető úton rosszul leszek, ideges vagyok, a kutyához sincs olyan türelmem, mint általában mindig. A villamosról metróra átszállás a következő stresszhelyzet: valahogy lekeveredni a villamosról, átmenni a metróhoz, ott lemenni és felszállni rá. Nem gondolok közben rá, hogy ez milyen rossz, meg jaj de izgulok, csak érzem a gyomromban, hogy nem jó, ingerlékeny vagyok, nem akarok ott lenni. A következő helyzet kiverekedni magam az Örsön a metróból és eljutni a buszig. Ahogy a külvárosi buszra felszállok, már kicsit meg szoktam nyugodni (ezen mindig kevesen vannak, pláne reggel 8-kor mindenki inkább befelé jön, semmint kifelé). Ahogy megérkezek a patika közeli megállóba és leszállok, minden elmúlik, mintha elvágták volna. Újra tudok rendesen levegőt venni, megnyugszom, nem zavarnak az emberek sem. És nem tudom tulajdonképpen mi bajom van. Nem félek a járműveken, tehát nem gondolok ilyenekre, hogy baleset lesz meg bent ragad a metró az alagútban. Nem félek az emberektől sem, hogy valaki megtámad vagy ilyesmi. Az ellenőröktől sem félek, mindig érvényes bérletekkel utazunk, a kutyámon szájkosár, még meg is szoktak dicsérni minket, hogy milyen rendesek vagyunk. Amire viszont gyanakszom: a tömeg. Azt hiszem nekem valami tömegiszonyom lehet, van ilyen szorongásos félelem? Ideges leszek, ha tömörülni kell, hozzám érnek, arrébb löknek, nekem jönnek, néznek. Ez a másik, amit kifejezetten utálok: mindenki néz. A kutya amúgy még rátesz egy lapáttal, mert amúgy is nézni szoktak, de a kutya miatt még dupla annyi ember néz minket. Nézik, ahogy felszállunk, utazunk, leszállunk, megyünk. De nem is néznek, bámulnak. 

Egyébként ez az egész csak azért aggaszt egy kicsit, mert elrontja a reggeleimet, és valahogy mindig csak azt várom, hogy legyek már bent a munkahelyen. A családban anyám volt pánikbeteg és a nővérem is. Anyámnál olyan súlyos lett idővel, hogy elindult munkába, de 10 perc múlva már otthon volt újra és azt érezte, nem kap egyáltalán levegőt. Mikor ez mindennapossá vált, utána apám vitte be autóval minden egyes reggel dolgozni. Nővéremnél meg random jött elő szintén ez, hogy nem kapott levegőt, ő is szorongott, de ő nem tudom mitől, mert nem is járt dolgozni (talán az akkori kapcsolata miatt volt). 

Szóval hálát adok a sorsnak, hogy már megvan a kocsim és most már még többet fogok gyakorolni, hogy minél hamarabb autóval járhassak. Azt le sem írtam, hogy hétfőn is voltam vezetni, pedig hétfőn olyan igazán rendesen szakadt az eső. Gábor azt mondta, hogy nem baj, hiszen esőben is kell majd vezetnem, most kipróbáljuk. Ő felvezetett a nullásra és lejött róla Cinkotánál, ott meg helyet cseréltünk és onnan egyenesen bevezettem a munkahelyemre, hétfő délelőtt, forgalomban, lámpák között, kamionok mellett, esőben. Annyira büszke voltam magamra, hogy megcsináltam, hogy most már biztos vagyok benne, hogy menni fog!

Amire viszont még nagyon büszke vagyok így a napi minimum kétórás bkv-zás kapcsán: ahogy a kutyám közlekedik. Év elején töltötte be a 13. életévét, de olyan elszántan jön velem, felszáll, leszáll, lépcsőzik, átszáll, kutyagol mellettem, tűri, hogy csak utazás előtt és utazás után van séta és addig viselni kell a szájkosarat is. Tudom, hogy lehetne ez jobb is, szoktam én is látni, hogy nagyon elfárad nap végére és útközben inkább sétálna, semmint felszállna a villamosra, de akkor is jön velem. Szépen és okosan viselkedik, nem hisztizik, nem húz, nem marad le. Tudom, hogy ezt a részét ő sem szereti, de neki is jobb, hogy jön velem, mintha egész nap otthon lenne egyedül. Na de az autóban majd neki is királyi helye lesz.