4 napra mentünk Szerbiába, vagyis a vajdasági Magyarkanizsára, Gábor ott élő barátját látogattuk meg. Már meghíváskor, meg az utazás előtti héten éreztem, hogy ez az utazás nem az a tipikus, romantikus, élménydús utazás lesz. Illetve, élménydúsnak élménydús volt, csak nem olyan értelemben, ahogy én azt szeretem.
Gábornak ez a barátsága Tomival 15-20 évre nyúlik vissza, anno a Magyar Szigeten ismerkedtek és barátkoztak össze. Könyvet lehetne írni a közös történeteikről, cimborákról, akik akkor és azóta csapódtak hozzájuk. Minden közösen eltöltött napjukhoz legalább 100 sztori kapcsolódik. Nos, 4 napon keresztül, amíg ott voltunk, ezeket a történeket hallgattam reggeltől-estig. Közben olyan nagyon új dolgok most nem történtek velük, találgatták, hogy mi lehet az oka (kevesebbet tudnak már inni, lassabban regenerálódik a szervezet, esetleg én vagyok ilyen hatással Gáborra -kétlem- vagy csak szimplán megöregedtek -én ez utóbbira tippelek).
Szóval a 4 nap arról szólt, hogy teraszról kocsmába mentünk, kocsmából bárba, bárból kocsmába... És a legrosszabb nem is az volt az egészben, hogy ittak, engem ez nem annyira érdekelt, hanem hogy végtelenül unalmasnak tűnt négy napig csak ülni egyik helyről a másikba. Ez a Tomi amúgy olyasmi figura, mint Surda (nem tudom ismeritek -e, Gábor nagyon szereti, meg apám is nagy rajongója volt). Szóval az életszemlélete, munkához/italhoz/nőkhöz való hozzáállása teljesen olyan, mint Surdáé, akár róla is mintázhatták volna a karaktert. Egy teljesen laza, végtelenül bohém ember. Szerintem egész nap tudna csak egy helyen ülni az árnyékban, sörözni, és beszélgetni (igazából nem is nagyon csinált mást).
Azért nem volt végtelenül unalmas az utazás: ettünk egy csomó albán bureket és szerb pljeskavicát, voltunk várost nézni Szabadkán, egyik este nagyon (nagyon-nagyon) berúgtam, Gábor vitt haza a hátán és egész éjjel fogta a kezemet, amíg forgott velem a szoba, életemben először ültem autóban, ami balesetezett (ne kérdezzétek, itt MINDENKI ittasan vezet, volt bennem egy kis félsz, hogy ne szálljunk be a kocsiba, de csak 3 utcát akartunk gurulni, nem sikerült végül, egy magyar csaj vezette a kocsit, az ő hibájából jött belénk egy VW, aminek szintén behorpadt az eleje, mindenki kiszállt, a VW sofőrje egyenesen se tudott járni, olyan részeg volt, úgyhogy végül abban maradtak, hogy nem hívnak rendőrt, mindenki tovább ment, mi természetesen gyalog, amin a csaj még meg is sértődött), voltunk strandolni, voltunk a Tiszánál, biliárdoztunk egy csomót, a legszebb és meghatóbb emlékem azonban kétségkívül a magyar-portugál meccs volt, amikor is a község szinte összes lakója egy helyen gyűlt össze, mindenkin nemzeti póló, nemzeti lobogók, és olyan hangosan és érzelmesen énekelték a himnuszt, amilyet itthon még nem tapasztaltam.
Szóval voltak jó és izgalmas, meg kevésbé jó kalandok is, volt, amikor nagyon jól éreztem magam, de volt, amikor meg nagyon unatkoztam. Úgyhogy Gábornak is megmondtam, hogy az ilyesféle fiúbulikhoz, ivászatokhoz én nem ragaszkodom, legközelebb nyugodtan hagyjon engem itthon (nem fog).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése