Kitöröltem az előző bejegyzésemet, ami a Marcival való kapcsolatunk utolsó fejezetéről és a végső szakításról szólt.
Nem is sikerült jól megírom, nem tetszett. Egy hétig írtam, és közben folyamatosan nyomasztott. Aztán amikor közzé tettem, még jobban nyomasztott. Annyira, hogy bár tegnap este barátok jöttek át hozzánk és késő estébe nyúlóan iszogattunk, én magamban folyamatosan azen pörögtem, hogy nem kellett volna azt a bejegyzést megírnom. Nem azért, mert nem tüntet fel jó színben, én felvállalom, hogy ilyen is voltam és ilyen is történt velem. Inkább azért nyomasztott, mert rosszul, kicsit érzelem-mentesen lett megírva és úgy éreztem, hogy olyan lett, mintha arról írnék, hogy milyen gyulladáscsökkentő szereket lehet kapni nálunk a patikában. Nem is biztos, hogy én akarok most ezzel foglalkozni. Lehet, hogy majd 1-2 év távlatlából jobban megírom, egyszer...
Az egy darab, arra a bejegyzésre érkező kommentre azért most itt reagálok: igen, nős volt Marci, már régóta, illetve régóta együtt volt azzal a lánnyal, akit elvett (de olyannyira régen, hogy mindkettejüknek ez volt az első és egyetlen kapcsolata). Aztán amikor részemről kibukott az első évben, hogy beleszerettem, ő pontosan azon a héten tudta meg, hogy babát várnak. Mint ahogy korábban írtam, bár belezúgtunk egymásba és szerettünk egymást, de ezerszer szakítottunk, mert nyomasztott minket a lelkiismeret, és hogy ilyet nem lehet csinálni. Szex nem volt köztünk az első másfél évben. És utána is csak nagynehezen. A második baba pedig akkor jött, amikor egy ilyen se veled - se nélküled periódus se veled felében voltunk. De többször beszélt Marci arról is, hogy tőlem szeretne gyereket. Vagy tőlem is. Szóval ez volt a háttérben.
Én olvastam még a bejegyzést és akartam is rá reagálni a személyes élményeimmel, csak már lemaradtam róla :)
VálaszTörlésSzóval nekem az a mondatod ragadta meg a figyelmem és tetszett (most nem tudom szó szerint idézni) de valami olyasmit írtál, hogy a párja nem tudta annyira/úgy szeretni mint te. mindjárt meg is magyarázom.
Én olyan helyzetben vagyok, hogy apu és anyu, apu egy ilyen kapcsolata miatt vált el, de anyu nyomására sok sok évvel a szeretői kapcsolat lebukása után, azaz apu ugyanígy nem akart elhagyni minket, gyerekeit, de szerintem kényelmes is volt neki ez így. Azóta apunak abból a kapcsolatából is született gyereke, de úgy igazán még akkor sem voltak együtt a nővel, amikor anyuval már elváltak, nem alakult úgy az élet, annak ellenére sem, hogy gyerek lett a szeretői kapcsolatból. sőt azóta már rég nincsenek is együtt, valahogy ez a "szabadság", hogy akkor együtt lehet lenni, megölte azt a kapcsolatot. Ezt most nem azért írom, hogy veletek is ez lett volna, hanem mert a szüleim kapcsolata is egy korai, régi kapcsolat volt, nagyon emlékeztet erre.
Úgy ahogy most az enyém is az M-mel és nekünk is volt egy válságunk néhány éve.
én is arra jutottam, amire te (nem hibáztatva ezzel a párkapcsolat női felét természetesen), hogy a férfi nem azt a szeretetet kapta és nem úgy, amire szüksége volt, amit megkapott egy másik külső féltől.
Ez nagyon nehéz, mert egy hosszú kapcsolat/házasság sokszor rengeteg munka, és a nők szerintem iszonyú leterheltek alapból.
Én azóta elolvatam a szeretetnyelves könyvet és időről időre előveszem, önvizgálatot tartok és M-mel is nagyon sokat beszélgetünk, szóval meló van benne.
nem biztos, hogy érthető, amit akartam írni, kicsit nekem is olyan kusza, de én semmiképp nem ítéllek el, mindezt úgy, hogy az én szüleim elváltak és akkor iszonyú dühös voltam, ráadásul én is voltam hasonló helyzetben bár közel sem ennyire durván, de én megértem. nekem az élet nem fekete fehér és csak remélem, hogy a gyerekek nem sérülnek ebben. Mi felnőttek szerintem akár terápiában akár önerőben, de tudunk kezdeni ezzel valamit.
Én örültem, hogy leírtad, engem elgondolkodtatot a saját életem vonatkozásában, nekem nem tűnt érzelemmentesnek, inkább részletgazdagnak :)
Köszi, hogy leírtad a saját élményedet, érzéseidet ezzel kapcsolatban.
TörlésIgen, én is azt gondolom, hogy hosszú kapcsolatot/házasságot fenntartani nagyon melós dolog. Bár én még nem voltam házas, de volt már egyszer egy 7 éves kapcsolatom és az is nagyon nehéz volt, igazából már a 3-4. év körül, örülök is, hogy abból nem lett házasság, se gyerek.
Egy idő után gondolom nehéz jól szeretni és ugyanúgy érdeklődni a másik iránt, mint az elején. Én az ő kapcsolatukban azt láttam, hogy egyáltalán nem kommunikálnak, de ilyen egyszerű, napi dolgokról sem. Azért tudom ezt ilyen jól, mert Marci feleségét is nagyon jól ismer(t)em, vele is szinte mindennapi kapcsolatban voltam. Tündéri csaj amúgy, csupaszív és kedves, csak valahogy az jött le mindig (és nemcsak nekem, hanem másoknak is, akik ismerik őket), szóval hogy ő mindig ilyen, csak Marcival nem az.
Szerintem sem fekete és fehér a világ, nem tudom mi lett volna ha..., de már annyira nem is érdekel, mert Gábort szeretem és azt érzem, hogy ő az az ember, akinek a felesége szeretnék lenni. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy szerettem Marcit és ilyen sok időt rabolt el tőlem, lehet, hogy én ilyen lassan érő típus vagyok és most vagyok kész pl. a házasságra.
Jajj még azt akartam hozzátenni, hogy írom ezt úgy, hogy nekem mindegy, hogy lett-e volna szex vagy sem a gyerekem apja és egy másik nő között, ha ilyen intim és közeli kapcsolata van vele, nekem már ez is megcsalásnak számít.
VálaszTörlésÉs amúgy igen, pont ezt írtam egy korábbi bejegyzésembe ezzel kapcsolatban, hogy a szexet kerültünk, húztuk, akartuk, de nem mertük, mert arról gondoltunk, hogy az mára "rendes" megcsalás, az az igazi szemétség. Közben pedig olyan lelki szálak kötöttek össze minket, hogy annak ellenére is egymásra gondoltunk állandóan, hogy nem volt köztünk testiség. Én tudom, hogy jobban szeretett engem, mert egyszerűen éreztem. És igen, ez is már bőven megcsalás sajnos.
TörlésEn voltam ilyen megcsalt feleseg, mint Marci felesege. Igaz gyerek nem volt, igy “konnyebb” volt elvalni; mert kivagtam a volt ferjemet a cuccaival egyutt eleg gyorsan amikor ez kiderult. Ha felreteszem az egomat, akkor azt gondolom, hogy senkinek nincs joga igy ellopni a masik eletebol idot. Ha visszagondolok, semmiert nem “haragszom” a volt ferjemre, csak azert, mert elvett tolem igy masfel evet. Es hha nagyon megengedo vagyok, akkor a masik notol is; mert senki nem boldog egy ilyen harmas felallasban. Most massal vagyok es van 2 gyerekunk, de ha megcsalna meg megtudnam h mast szeret, biztosan elkuldenem.
VálaszTörlésSztem ez a sztori semmikepp nem teged minosit, inkabb ot.
Sajnálom, hogy tapasztaltad ezt és válás lett a vége. És azt is teljesen megértem, hogy az elvesztegetett időt sajnálod a legjobban. Azt gondolom, hogy kétféle ember létezik: van, aki szakít rögtön és van, aki megpróbálja rendbe hozni/túllépni. Nem tudom, hogy ez lehetséges -e. Nővéremnél pl. az a szitu állt fent, hogy ő a megcsalás után megpróbálta megbocsátani, mert akarta még a házasságot, a családot egyben tartani. De egy múlva belátta, hogy nem megy neki, nem tud túllépni, folyton eszébe jut és akkor fel tudná pofozni a férjét újra és újra.
TörlésEbben az esetben meg, hogy Marci felesége adott neki még egy esélyt, itt is biztos az amúgy jó életük miatt döntött így. Mert lehet, hogy ők ha éppen nem is mintaházasok, attól még jól élnek -én ezt láttam. És ő ezt teljesen magába tartotta, pl. a szüleinek sem mondta el, mert engem a mai napig nagyon kedvelnek az ő szülei. Ha találkozunk, még meg is állnak kicsit beszélgetni velem, ezt nyilván nem tennék, ha tudnák, hogy mi történt.
Én is voltam megcsalt feleség, és abszolút a volt férjem minősíti a dolog, nem a nőt. Baromi jól tudnak hazudni a pasik, és szerintem Marci is folyamatosan hazudott neked. Az ilyen pasit el kell "engedni" bármilyen nehéz, soha nem tudnék olyanba megbízni, aki megcsalta valaha a feleségét. A párkapcsolat alappillére a bizalom, aki ezt egyszer ilyen szinten rombolta szét, ráadásul évekig (nem egy véletlen részeg éjszakás kalandról van szó), abban én nem tudnék megbízni. Annak a hazugság az élete részévé vált már.
VálaszTörlésIgen, igazad van abban, hogy ott bizalom már nagyon nincsen. Nem tudom, hogy nekem Marci mikor és mit hazudott volna... soha nem mondta, hogy mi valaha együtt leszünk, elhagyja értem, engem választ stb. Mindig tudtam hol van, mit csinálnak, merre vannak, azt is mondta párszor, hogy őt is szereti és nem tudja elhagyni. Szerintem nekem nem hazudott. Mindig az igazságot kaptam tőle, ami nagyon sokszor nagyon fájt. Ezért is volt, hogy néha nekimentem és sírva ütöttem (jó, nem kell durva verekedésre gondolni, inkább csak indulatból ütöttem a karját, miközben sírtam).
TörlésElmondott nekem mindent, azt is, ha összevesztek, ha kibékültek, ha jött a baba, még azt is, hogy miket vettek neki. Ezért is voltunk mi nem klasszikus értelemben vett pár vagy szeretői kapcsolat, mert inkább borzasztó erős volt a barátságunk, engem minden érdekelt vele kapcsolatban és hallgattam is, hogy beszámol arról, éppen miket terveznek, miközben persze nem minden esett jól, dee neki se sok minden, amiket meg én meséltem egy-egy új barátomról.
Tisztellek a bejegyzésért, nekem nem érzelemmentesnek tűnt, inkább olyannak, ahogy az ember utólag visszagondol a kapcsolatra, amikor már lenyugodott. Szerintem bátor dolog így leírni. Én voltam már mindkét oldalon, én visszagondolva összességében hihetetlenül fárasztónak látom azt az időszakot, és örülök, hogy most nyugis párkapcsolatban vagyok. Azt azért tudom, hogy életem során kerülhetek akár egyik, akár másik szerepbe. Persze, teszek azért, hogy ne így legyen, de azért nincs 100% védelem szerintem.
VálaszTörlésKöszönöm!
TörlésIgen, pontosan ez a jó szó rá: iszonyat fárasztó volt benne lenni, vagyis egy idő után már belefáradtam abba a mókuskerékbe, hogy boldogság-boldogtalanság. Én is nagyon örülök a mostani kapcsolatomnak, nem vagyok benne biztos, hogy valaha éltem e ilyen boldogságban, harmóniában, szerelemben valakivel...szerintem még nem.