Csütörtökön megmásztuk a Visegrádi-hegység egyik kis hegyét, felkaptattunk Prédikálószékre. Régóta terveztük, cirka egy éve, de valami mindig közbejött (szerintem Gábor félt a kihívástól, hehe). Sikerült magunkkal vinni Gábor öccsét is, aki kicsit be van fordulva a saját életébe, mármint csak dolgozni jár el, de ezt leszámítva meg be van otthon zárkózva. Ő is csak háromnaponta dolgozik hosszú műszakot, mint Gábor, de a többi napon otthon van, kertészkedik, barkácsol, házat épít... Sose mozdul ki, közben meg programokra, élményekre és barátnőre vágyik. És még nehéz is kirángatni őt, mert ha ezt szóvá teszi neki valaki a családból, akkor megsértődik. De erre a túrára nagy nehezen el tudtuk hívni, igaz, ismerkedési lehetőség itt nem volt, de legalább nem megint otthon töltötte az egész napot...
Szóval reggel felszerelkeztünk réteges öltözettel, túrabakanccsal, meleg teával és szendvicsekkel, majd 10 után útnak is indultunk. Délben már felfelé tapostuk a kilométereket. Teljesen véletlenül nem az igazán kaptatós részen mentünk, mert a fiúk nem emlékeztek, hogy az hol van, én meg még sosem jártam ott. Úgyhogy van egy hosszabb, de lazább rész, ahonnan meg lehet közelíteni a hegycsúcsot és mi véletlenül ezen indultunk el. Ami így utólag nagyon jónak bizonyult, hiszen én az új bakancsomban mentem, ami a mindenféle szuper kényelmes tulajdonsága mellett is feltörte sajnos a sarkamat. Persze, nyilván nem egy 16 km-es túrán kellene betörni, de hát ez van, nem akartam azért nem túrázni menni, mert új a bakancsom. Az úton, fent a csúcson és a kilátóban is csak mi voltunk, teljesen kihalt volt az erdő, sehol más túrázók. Az időjárás is kedvező volt, hol telibe sütött minket a nap, hol pedig vissza kellett venni a túradzsekiket. Én mondjuk kicsit beteg voltam, előző nap megfáztam futás közben (csupasz nyakkal futottam, miközben elég nagy szél volt). De másfél óra alatt felértünk, megcsodáltuk a pazar kilátást, megebédeltünk, majd elindultunk visszafelé. Mindhárman azt saccoltuk, hogy sokkal hamarabb le fogunk érni, mint ahogy felértünk, de végül ugyanúgy másfél óra alatt értünk le, pedig nem voltunk lassúak. Sőt, ezek szerint felfelé elég jó tempót diktáltunk. Lent, Dömösön aztán elég jó volt beülni a meleg autóba és hazagurulni. Már 6 körül járt az idő, mire hazaértünk, kirántottam a maradék patisszont, csináltam mellé egy kis sült krumplit, majd vacsi után kis is dőltünk mindahányan. Szuper nap volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése