csütörtök, október 28

a meglepetések napja

 A mai nap csupa meglepetést tartogatott nekem. Ezek közül az egyik nem volt annyira jó, a másik pedig igen. 

Azzal indult a reggel, hogy én teljesen úgy készültem egész héten, hogy ma a 15. kerületi patikában vagyok. Nem mindig szeretem azt jobban, de az utat odafele igen, meg most épp olyan periódusom van, hogy ott kicsit jobban szeretek lenni. Erre reggel ránéztem a beosztásomra, csak úgy biztos, ami biztos alapon, és bizony akkor láttam meg, hogy sajnos a 16. kerületiben vagyok ma. A kezdeti letargián azonban hamar túllendültem, főleg, hogy a szokásos dugó sem állt a helyén, tiszta volt az autópálya és utána a Cinkotai útnál se volt senki, nem is értettem, ennyit számít az őszi szünet vagy csak túl hideg van?

Aztán viszont jött a jó meglepetés. Az egyik főnököm még pár hónapja megkért egy nagyon pepecselős munkára a vényköteles gyógyszerekkel kapcsolatban, amikkel mire kész lettem, kb. kifolyt a szemem. Nos, a végeredménnyel elvileg ő dolgozott volna tovább, de aztán nem tette. Ma pedig elpanaszolta nekem, hogy nem halad vele, nem tudnám esetleg én megcsinálni? Mondtam, hogy szívesen megcsinálnám, de én nem értek a html szerkesztéshez. Mire ő, hogy sebaj, megmutatja. "Megmutatta", azaz fogjuk rá, hogy megmutatta, kb. én mondtam, hogy hova kell kattintani. És elég melós volt, aprólékos és marhasok és hát html, ami nekem kínai, de a végén kész lett, gyönyörű és csilli-villi a patika honlapja. Kaptam érte egy hatalmas dicséretet, egy kis extra pénzt is, de leginkább az érzést: értek a html-hez. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése