munkahelyi magány

 Mostanában többször érzem azt, hogy estére elég rossz, befordulós kedvem lesz. És amikor tudom, hogy előttem van 3 vagy 4 munkanap egyben, akkor már az első naphoz úgy állok hozzá, hogy semmi kedvem nincs. 

Mivel én egyedül dolgozom, nincs munkatársam egyik helyen sem, nincs kihez szólnom, így napi 10 órát biztosan egyedül töltök. Hozzájön ehhez az utazás be a munkába és hazafele is, ami összesen plusz egy óra. És ha ez még nem lenne elég, az utóbbi 2-3 hétben Gábor nagyon sokat túlórázik, konkrétan 60-70 órát van bent egy héten. Ő reggel 5:20-kor indul és este fél 11 körül ér haza. Tehát én reggel és este is egyedül vagyok. Jóformán egész nap, és amikor 3-4 napot zsinórban jövök dolgozni, akkor ennyi napig nem is találkozunk (hacsak nem várom meg őt este, de ez nem mindig sikerül, mert elalszom), illetve egyáltalán nincs kihez szólnom. Egész nap némaság van, nincs kivel beszélgetni. Persze, vannak vevők, de a nagyobb részük csak vásárol, egészen kevés ember az, aki ezen felül vált velem néhány szót, mesél valamit. Marci szokott hívni telefonon, de sokszor vele is lehetetlenség beszélni, mert tuti, hogy félóráig nem jön senki, majd amint hív és elkezdünk dumálni, máris nyílik az ajtó. 

És ezért van, hogy mostanában többször írok blogot, van, hogy egy nap több posztot is, mert legalább "magammal beszélgetek". Megint sorozatokat nézek este és azokon alszom el, reggel meg egyedül iszom a kávét és közben is a telefont nyomkodom: pont mint amikor szingli voltam. És nem azt mondom, hogy nagy a baj, meg nagyon rossz nekem, de azért többször rajta kapom magam azon, hogy bizony estére szomorú, lehangolt vagyok (amellett, hogy fáradt is). Plusz így, hogy elkerült innen a webshop, nincs annyi munka sem (tudom, semmi se jó, de az úgy valóban kétemberes meló volt, így meg egy embernek most kicsit kevés) és egyáltalán nem megy az idő. Olyan érzésem van, mint régen, mikor a kávézóban dolgoztam és heti egyszer, szerdánként mindig a másik helyünkön helyettesítettem az ottani embert. Az 12 órás műszak volt és ott alig volt vendég, előfordult, hogy két órán keresztül nem rendelt senki semmit. Az is ilyen örökkévalóságnak tűnt, ahogy néha itt is olyannak tűnik egy-két nap. És akkor oda bevittem a tanulnivalót, könyvet, laptopot, de egy idő után pofátlanságnak éreztem. Itt meg valamiért eleve nem szeretek olvasni, már a blogolásért is lelkiismeret furdalásom van és attól is, ha megnézek egy youtube videót. 

Gábor mesélte, mennyire szenvedett szombaton a munkahelyén, mert aznap betegség miatt nem jött be a társa és nem is kapott helyette senkit. A többi poszton is kevésbé beszédes emberek voltak bent aznap, így úgy telt a 16 órája, hogy a pár munkáján kívül csak a telefonját nézte és már majd' megőrült a nap végére, mert nem volt kihez szólnia. A végén már inkább olyan kisebb munkákat is csinált, ami igazából nem is munka volt, csak ilyen szépészeti apróságok, de még így is állt az idő. 

Hát igen, egyedül, "bezárva" mindig megáll az idő szerintem is.