vasárnap, október 24

szép kis 3 nap

  Csodás volt az elmúlt három nap, sokat töltődtem a pihenéstől, az otthon rendezgetésétől, főzéstől, finomságok készítésétől. Csütörtökön voltam az új körmösömnél, aki nagyon szép körmöket csinált és aki nem mellesleg egy nagyon aranyos csaj is, úgyhogy azt hiszem megtaláltam a megfelelő körmöst. Utána kicsit furikáztam még a városban, bementem a ruhacsomagomért, ami megjött a munkahelyemre, utána meg bevásároltam a szombati vendégseregnek. Pénteken mégis elmentünk Dunavarsányba, annak ellenére, hogy Gábornak el van vágva a karja, megcsinálta a munkát. Utána a kórházban is voltunk kötözésen (a 17. kerületben a kormányablak után a kórház is jelesre vizsgázott nálam, amikor Gábort, érkezésünk után 3 perccel szólították, úgyhogy ezennel kijelentkezek a 13. kerületi mindenből is). A szombati kemence-avató is szuper volt, szerintem mindenki nagyon jól érezte magát, isteni finom lett minden. A süteményeim 5 perc alatt fogytak el úgy (egy tepsi tiramisu és egy nagy szilvás-fahéjas pite), hogy nekem éppen egy-egy falatnyi jutott mindegyikből, csak hogy teszteljem, finom lett -e minden. Mondjuk 10 felnőtt és 7 gyerek mellett nem csoda, hogy 5 perc alatt szét lett kapva a desszert, legközelebb dupla adaggal készülök. Az összeboronálásom a régi barátnőmmel és Gábor öccsével azonban nem sikerült, mert a barátnőm a párjával érkezett, amiről nem szólt a buli előtt sem és korábban sem, amikor beszéltünk (pedig beszéltünk azóta jópárszor, hogy különmentek a korábbi barátjával). Szóval Gábor öccse hiába készült, izgult a csaj miatt, sajnos a bulin végül nem voltak szingli lányok. 

Ma reggel viszont dolgozni jönni nem volt valami könnyű, mondjuk könnyített a dolgon, hogy legalább Gábor is dolgozik ma. Reggel még kivittem Marcipánt a dombra, aztán 9 körül elindultunk, szokás szerint az üres autópályán, ahol kétszer is lassítanom kellett, mert 140-nel mentem, amit én kb. 110-nek érzékeltem. A plázába meg persze özönlöttek ma az emberek, egy napig nem volt patika, de a telefon tele volt tegnapi, nem fogadott hívásokkal, vártak a chat üzenetek és e-mailek is, és persze a sor is állt ma sokáig. (Mondjuk tudom, ez olyan tipikus, Marcipán is akkor volt mindig beteg, amikor húsvét, március 15-e vagy augusztus 20-a volt.)


mindketten az ölemben

rózsaszínű körmök

a kis autóm (még mindig ott szeretek parkolni,
ahol nincs senki :))

túrós-csokis muffin, ezzel vártam haza 
Gábort csütörtökön

ma reggel, munkába indulás előtt a dombon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése