jin-jang

• Tegnap felkerültek a kis téli, viking papucsok a kocsimra, úgyhogy most már jöhet jég és fagy, a kis Fiatomat nem állítja meg semmi. Ugyanakkor olyan kis koszos belülről, hetek óta tervezem, hogy rendesen kitakarítom, de erre valahogy soha nem kerül sor. Kellene rá egy új ablaktörlő szett is, némi izzócsere a féklámpákba és a nyáron letört visszapillantó-burok sincs még beszerezve. És ha ezek mind meglesznek, a kuplungot is szeretném majd kicseréltetni. Egyszer, valamikor. Az egyik légzsákomat is meg kéne csináltatni, ezt minden induláskor kijelzi. Tudtam, hogy az autótulajdonossá válás ezt is jelenti majd: egy soha véget nem érő listát, amit az ember meg akar javíttatni/ki akar cseréltetni az autón. De mindettől függetlenül is nagyon szeretem az autómat és örülök, hogy van.

• Az megvan, hogy az otthon lévő dolgokból gyorsan összedobsz egy sütit, amiből úgy tervezed, hogy holnapra is csomagolsz, de a család megérzi az illatát és miután kihűlt, egy morzsa sem marad belőle? Én így jártam tegnap délután. Feltettem egy krumplilevest, de gondoltam, hogy az önmagában kevés lesz, így benéztem a hűtőbe és minden volt otthon egy Ilonka-féle francia pitéhez. Ezúttal almás-fahéjas verzió készült. Olyan illat lett tőle az egész házban, hogy egy óra múlva már mindenki sorban állt a konyhámban és a piteforma negyed óra múlva már üresen hevert a konyhapulton. Isteni lett, ezentúl mindig ezt a verziót fogom csinálni, ráadásul nem kell hozzá sok minden és pikk-pakk kész van, akkor is, ha csak úgy hirtelen betoppan valaki az emberhez.

• Ma meg beállt a derekam. Én azt, hogy valakinek fáj a dereka, mindig ahhoz kötöttem, hogy hát bizony már nem fiatal. Nekem 35 évig sosem fájt, nem is nagyon tudtam, hogy milyen az, amikor sántikálva járkál valaki, hogy beállt a dereka. Mígnem a nyáron, amikor még én csomagoltam a webshopos dolgokat, épp egy 17 kg-os kutyatápot fóliáztam a földön, és amikor büszkén fel akartam pattanni mellőle, olyan fájdalom nyílalt a derekamba, mint még soha. Akkor 1-2 nap alatt elmúlt és nem is jött vissza. Egészen a mai napig, amikor is a kis forgószékemben ültem itt a munkahelyen és felálláskor megint az az éles fájdalom nyílalt belém. Órákig is csak botorkálni tudtam utána, próbáltam nyújtózkodni és egyebek, kb. mostanra kicsit jobb a helyzet, de nem az igazi. A 36 éves kor ezt is hozta magával vajon? Helló, random derékfájások! (Tegnap egyébként futni se nagyon tudtam, nem esett jól és ez erőnlétem se volt az igazi, szóval lehet van valami bajom.)

• Ma, munka közben teljesen váratlanul eszembe jutott az egyik régi, általános iskolás osztálytársam, akivel anno barátok voltunk. Rá akartam keresni a facebookon, mire az kidobta rögtön, hiszen ismerősök is vagyunk (erre nem is emlékeztem). Rámentem az oldalára, ahol nem nagyon vannak posztok, viszont halottak napján valaki kiposztolt oda a gyertyát azzal a felirattal, hogy "hiányzol". Nagyon megdöbbentem. Hogy lehet, hogy meghalt? Ez lehetséges? Hiszen olyan fiatal volt még. Vajon mi történhetett? Azóta egész nap rá gondolok.

• Sokszor szorongok. A munkahelyemmel kapcsolatban vannak kérdőjelek bennem. A fejemben van egy pro és kontra lista, ahol a pro oldal szinte tele van, a kontra oldalon viszont csak egy dolog áll. De az az egy olyan volumenű, hogy nem hagy nyugodni. Tervezem, hogy beszélek ezzel kapcsolatban a főnökömmel, viszont eléggé szorongok ezen, akkor is, ha közben tudom, hogy ez a kérésem alap kellene, hogy legyen. Sőt, nem is kellene, hogy kérés legyen. Arról van szó, hogy nem vagyok rendesen bejelentve (nagyon nem), és amikor év elején hivatalosan is felvettek, akkor azt mondta, hogy "csak az elején...". De meddig? És minek az elején? És miért? Gábor azt mondja, hogy ha felvetem és nemet mondanak, akkor mondjak fel. De hova? Minek? Mert az az igazság, hogy én szeretek itt dolgozni, szeretem ezt a munkát, szeretem, hogy változatos, hogy közel van, hogy rugalmas, hogy szeretnek a főnökeim, hogy kutyabarát. És idén már háromszor kaptam fizetésemelést. Csak ez az egy hiba van, ami viszont sajnos nagy hiba. Viszont én nem szeretnék egy multinál dolgozni, nem szeretnék karriert építeni, nem szeretnék nagyfőniket, akiktől fél az ember. A kis, családias munkahelyeket szeretem. És tudom, hogy nekik sem könnyű, de ez engem ettől még nem vigasztal. A kávézó is kisvállalkozás volt, mégis rendesen, teljes munkaidőben be voltam jelentve mind a 8 éven át, amíg ott dolgoztam. Szóval fogok beszélni a főnökkel, csak a választól tartok. Plusz azt is szeretném neki mondani, hogy januártól elkezdenék egy iskolát, igaz, ez csak heti egy napot venne igénybe, tehát a munkámhoz köze nem lenne, de mégis mondanám, és bár a kettő nem üti egymást, valahogy mégis azt érzem, hogy hülyén jönne ki.