őszi szünet

  Olyan gyönyörű idő volt az elmúlt két napban, hogy vasárnap megint elmentünk egy nagyot biciklizni, tegnap pedig futni. Olyan jól ment a futás, hogy az állam majdnem leesett, nem is értettem, hogy mitől, de valószínűleg az előtte lévő nagy biciklizések edzettek meg annyira, hogy túlszárnyaltam magam futásban. Most olyan nagy kedvem van hozzá, hogy holnap reggel, még munkába indulás előtt is szeretnék elmenni kicsit futni. 

Az otthon lévős napok pedig továbbra is olyan békében, pihenéssel és feltöltődéssel teltek, ahogy szoktak. Filmeket néztünk, főztünk, átgurultunk Isaszegre nővéremékhez, tököt faragtunk, tortát sütöttünk, nagyokat jártunk a környéken Marcipánnal, kicsit takarítottunk is. Tegnap este meg régi fényképeket nézegettünk, közben olyan számokat hallgattunk, amik a búcsúról, elmúlásról szólnak (Zorán, Demjén, Edda), én nagyon elérzékenyültem a végére. Meséltem egy kicsit a szüleimről és a nagyszüleimről is Gábornak, a végén el is sírtam magam, jól esett. Ő is mesélt a nagyszüleiről és arról a régi, de nagyon közeli barátjáról, aki felakasztotta magát. Szerintem neki is jól esett mesélni róluk.

Közben amúgy napok óta érzek egy kis szorongást magamban. Próbálok rájönni, hogy mi/ki miatt van, de szerintem inkább összetett a dolog, több minden miatt aggodalmaskodom, rágom magam. Ez nem annyira jó...

boszorkányos répatorta

töki fejek

Csilike

Marcipán