Mindenfélét tervezek mára, többek között sok pihenést, de nem tudom ez mennyire fog megvalósulni, mert az itthoni teendők listája végtelennek tűnik. Pénteken és szombaton sem dolgoztam, és naponta többször szembe jött velem valami feladta, de mindre az volt a válaszom: majd vasárnap megcsinálom. Tény és való, hogy sokkal jobban tudok pakolni és takarítani, ha Gábor nincs itthon. Így viszont mára felgyűlt: porszívózás, felmosás, főzés, macskák kitakarítása, ágyneműcsere, a ruhásszekrényem összerendezése (biztos írtam már, hogy 1-2 hónap alatt mindig eluralkodik benne a káosz és mikor reggel mennék dolgozni, iszonyú bosszúságok szoktak érni, mert semmit nem találok meg benne, vagy ha mégis, akkor összegyűrve kerül elő az áhított ruhadarab). Ezen felül szeretnék ma még edzeni, sétálni Marcipánnal, átmosni a cicaitatót, hajat mosni, olvasni, pár ajándéknak még utánanézni a neten.
Reggelre végre leesett a hó! Amikor felkeltem, a hálóingemre csak felkaptam a télikabátot és kicsattogtam a nulla fokba a kutyával. Annyira szeretem a havat, nagyon hangulatos! Marcipán is nagyon örült, neki is nagy kedvence a friss, ropogós hó, teljesen be szokott zsongani tőle, egyszerre fetreng benne és harapja, a 13 éves kora ellenére kölyökkutya válik belőle ilyenkor. Közben még pénteken feltettük a fényeket is a lakásban, nagyon szuper lett. Nagyon rá vagyok hangolódva a karácsonyra! Azt hiszem, hogy mindig ilyen karácsonyra vágytam, mint amilyen idén lesz. Még két hétig meghúzom a munkát, elég sokat megyek (heti 50-60 óra), de aztán 21-től itthon leszek, alig várom. Ma délután pedig meggyújtom a második gyertyát az advanti koszorún.
 |
| esti fények |
 |
| reggeli fények |
 |
| Marcipán (itt nem látszik, de előtte már szökkent örömében) |
 |
| kilátás |
Woow, micsoda hangulat van nálatok! Nagyon édi a dögszlid, karakteres kis pofija van.
VálaszTörlésAlig akartam amúgy elhinni, hogy végre hullott hó, ráadásul már hónap elején. Hátha idén fehér lesz a kari is! =')
Köszi, Marcipán nevében is! :)
TörlésÉn tudtam, hgy esni fog, már egy hete néztem az előrejelzést a telefonon és szombat éjjelre írták, annyira vártam. Én is remélem, hogy sok-sok hó fog még hullani és végre lesz fehér karácsony, nem pedig tizenvalahány fok és napsütés, ahogy évek óta 24-én...