csak otthon lenni lenne jó

   A tegnapot azt köszönöm, nagyon király volt! Fél 9 után ébredtem magamtól, majd tíz perc múlva már a forró kávét kortyolgattam, amit Gábor főzött. Ágyban maradtunk még egy óráig, nyomkodtuk a tévét, beszélgettünk. Utána, amíg én elláttam az állatokat és beindítottam a mosást, Gábor sajtos-sonkás bundás kenyeret sütött és epres teát főzött, szóval megint nagyon el voltam kényeztetve. Reggeli után ő hátrament kazánt szerelni az öccsével és kb. egész nap azt is csinálták. Én pedig visszabújtam az ágyba és megnéztem a Szex és New York új részét, utána pedig bele akartam kezdeni a Dexterbe, amit Ilonkánál olvastam, de szomorúan jöttem rá, hogy ez valószínűleg netflixes sorozat, azért nem találom. Közben nővéremmel voltam egész nap kapcsolatban, mert a párjának januárban van a születésnapja és kitalálta, hogy legyen az az ajándék, hogy kiveszünk valami szép kis apartmant és elutazunk oda 1-2 éjszakára. Nekem is nagyon tetszett az ötlet, Gábornak is, bár mi ketten előre tudjuk, hogy úgyis drámáznak majd megint egy sort, aztán jön a nagy kibékülés, mert kb. minden összejövetelen megy a szappanopera. De azért persze, van kedvünk elutazni velük. Végül egy nagymarosi házra esett a választásunk, két éjszakára vettük ki, csodaszép a kilátás és hát maga a ház is eszméletlen cuki, már most nagyon várom. Utána én továbbra is csak pihentem, bár addig nem jutottam el, hogy kinyissak egy könyvet, mert csináltam vacsorára egy utolsó vacsorát, ami még többek között lisztből, zsemlemorzsából és krumpliból készült, mivel nem akartam az otthon lévő krumplit kidobni (és mivel még nem vásároltam be a diétához). Aztán a nap ezzel szinte véget is ért és ma kezdődött minden elölről...

De szó szerint minden elölről...hogy megint úgy ébredtem, hogy a szememet se volt kedvem kinyitni, hogy nincs kedvem kikelni az ágyból és lemenni és felöltözni és elindulni. Ami egy plusz stresszrohamot okozott, hogy még ma reggel meg akartam nézni a laptopon, hogy összesen milyen számlákkal tartozik a bérlő és a kórlapomat is előkeresni, hogy hogyan kell elkezdeni a gyógyszer szedését. De se a laptop töltője, se a kórlap nem lett meg fél óra alatt sem, pedig összevissza rohangáltam és megnéztem kb. mindenhol háromszor és a végére úgy felidegesítettem magam, hogy már a sírás határán álltam. Közben feldobtam a kávét és a teát is, ezeket termoszban szoktam hozni munkába, de majdnem a teafilterre öntöttem a kész kávét. Kaja nem volt otthon semmi, úgyhogy háromnapos kenyeret hoztam, amihez semmi kedvem nem volt, plusz ebédre se tudtam semmit csomagolni, így megint ott csilingelt a fejemben: hogy fogok így diétázni, ha még normális étel sincs itthon, ha még friss kenyeret se vagyok képes hozni?? Komolyan úgy jöttem el, hogy fojtogatott a sírás, beültem az autóba és nagy levegőket vettem és ezt mantráztam: a töltő meglesz este, amikor hazajövök, a kórlap is biztos a szemem előtt volt valahol és összeírok egy szuper bevásárlólistát is. 

Aztán amikor bejöttem, a főnököm azzal fogadott, hogy a munkatársamnak fáj a torka, így be tudok -e jönni azokon a napokon, amikor nekem szabadnapom lenne? Na, ez volt a végső döfés, de életemben talán először, halál komolyan azt mondtam, hogy sajnos nem. Amúgy semmi dolgom, nincs tervem, egyszerűen csak otthon akarok lenni és azt akarom, hogy mindenki hagyjon békén. De nagyon rossz érzésem volt, amiért nemet mondtam és próbáltam magamban vacillálni, hogy mégis jöjjek be? Mert milyen szemét vagyok, hogy hazudok! És aztán beszéltem mégis a főnökömmel, hogy elviszem a holnap délelőtt, de csak a délelőttöt, így már kicsit megnyugodott a lelkiismeretem. Az életkedvem azonban nem tudom mikor jön újra vissza.