kedd, március 1

kicsi kocsi újra száguld

  Tegnap kész lett az autóm. Egy alkatrészt kellett benne kicserélni, ami összehangolja a váltót és a kuplungot. Nagyon nem volt olcsó, de két hét után végre újra van autóm és nagyon felszabadult érzés az, hogy megoldódott a hiba, ami sokáig megoldatlanul lógott a levegőben. Nem nagyon tudott vele senki mit kezdeni, se a saját szerelőnk, se a villamosságis, se a márkaszerviz. Gábor találta végül ezt a srácot a neten, aki amúgy teljes munkaidőben BMW-ket szerel, viszont hétvégenként otthon, olasz autókkal foglalkozik hobbiból és eléggé úgy tűnik, hogy az automata váltók nagy szakértője. Én tegnap óta aranyba foglaltam a nevét, hogy megtalálta a hibát, szétszerelte és megjavította. Azóta a kis autóm úgy vált, mint az álom. Az M3-as bevezetőjénél lakik, kb. a BVSC magasságában. Együtt mentünk oda este és onnan kellett egyedül hazavezetnem a kis járgányomat. Jajj nagyon vártam, hogy felérjek a nullásra, előtte összevissza kellett kanyarogni, követtem ugyan Gábort, de ezer felé kellett figyelnem: sötét is volt, nem is jártam még arra egyedül, hatalmas volt a forgalom, ráadásul a szereléstől kicsit elállítódott a kormányom, így azzal is el voltam foglalva, hogy mi van vele, balra húz -e a kocsi, vagy mi ez?? A nulláson aztán Gábor elhúzott, nem tudtam és nem is akartam utol érni, a végén azért belehúztam és már otthon, mikor bekanyarodtam az utcánkba, vettem csak észre, hogy végülis csak egy utcahosszal előzött meg. A kormányra rákérdeztük utólag telefonon, a szétszereléstől lett olyan, be kell állíttatni a futóművet, de mindegy, mert jövőhéten úgyis megyek feltetetni a nyári gumit és akkor beállítják majd nekem. Egyébként tényleg, ennek az autó históriának soha nincs vége... Most ugyan meg van javítva és elvileg jó, de akkor egy hét múlva nyári gumi. A villamosságissal meg akarom csináltatni a jobb oldali légzsákot. Ki van égve pár izzóm elől és hátul is, az izzókat már ezer éve megvettük és Gábor ki tudja cserélni, de mikor fogja? Valahogy soha nincs rá idő. Közben a visszapillantóm még mindig "ragtapaszos", a kesztyűtartó nyitókája ezer éve lifeg, az ablaktörlőm szar, szinte csak keni a vizet (múltkor havas esőben, sötétben vezettem haza Isaszegről, a fiúk ittak, így én vezettem, azt mondták, hogy ők konkrétan nem is látnak ki, annyira rosszul töröl az ablaktörlő, szóval ebből is venni kell egy normálisat, de már kinéztem egyet az autósboltban). A kuplungot viszont mégsem kell cserélni, azt mondta most a srác, hogy még nincs elkopva. Legalább ennyivel kevesebb. 

3 megjegyzés:

  1. hümm... nem hinném, hogy van olyan egy autóval, hogy "vége" az autó javításának :)) Ez kb olyan mint a számítógép, ha van akkor attól a perctől kezdve mindenféle baja lesz..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igeeen, teljesen egyet értek!
      Csak hogy mindezt igazolja is, már ma reggel se ment az autóm...neverendig stoooy ah-ha-ha-ha-ha... :D
      :((

      Törlés