Én mindig is egy nagyon pontos ember voltam, a kését utáltam, ezért mindig ott voltam mindenhol időben. Illetve nem is időben, hanem inkább 10-15 perccel hamarabb. Az utóbbi években viszont előfordult velem, hogy valahonnan elkéstem vagy éppen abban a percben estem be, amikorra időpontom volt. Munkahelyről viszont egy kezemen meg tudod számolni, hogy hányszor késtem el életemben, összesen talán háromszor (esetleg négyszer) és mindig ugyanaz volt az ok: elaludtam. Amióta a patikában dolgozom, szintén nagyon rendesen járok be. Úgy szól a munkaidő, hogy fél órával nyitás előtt bent kell lenni. Én általában bent is szoktam lenni, sőt, sokszor már 40 perccel hamarabb is bent vagyok. Tény, hogy nincs sok teendő: le kell számolni a kasszát előző napról és ki kell nyitni minden programot a számítógépen, ennyi. Ja, felkapcsolni a nyitva táblát, a plázában pedig felhúzni a rolót redőnyrácsot. Nem is ez a lényeg, hanem hogy én lelkiismeretesen jártam eddig félre, mígnem mesélték a főnökeim, hogy én vagyok az egyetlen, aki így jár és milyen kis rendes meg aranyos vagyok. A többiek épphogy beesnek nyitásra, sokszor késnek vagy már bőven bent kéne lenniük, amikor üzennek, hogy még úton vannak... Nem is nagyon foglalkoztam ezzel, én jártam továbbra is a megszokottak szerint, amíg az utóbbi 1-2 hónapban rájöttem, hogy ha otthon kihúzom még a reggelt 10 vagy 15 perccel, mennyi mindent tudok még csinálni. Főként onnan jött ez, hogy már nem igazán szoktam behozni magammal a kutyámat, mert nehéz neki a kocsiba való ki-beszállás és napközben se tud úgy pihenni a patikában, mint otthon, a kis ágyában vagy a kertben. Így viszont meg szoktam még sétáltatni reggel, mielőtt elindulok, ami pont ez a bűvös 10-15 perc, amit lecsípek az indulási időből. Nincs is ezzel baj, így is bőven beérek és mielőtt még az első vevő jönne, 20 percig malmozok... És mivel ez az idő amúgy nincs is fizetve, meg amúgy is már nehéz szívvel jövök be dolgozni, pár hete elkezdtem egy picit linkeskedni...vagy nem is tudom, nem is linkeskedés ez, csak úgy érzem, hogy konkrétan vonszolni kell magam ahhoz, hogy bejöjjek. Szóval elkezdtem itt-ott még hozzácsípni egy kis időt az otthoni reggelhez: 5 perccel tovább olvasok, még gyorsan elmosogatok, kivasalom a hajam, elintézem az utalásokat, visszabújok Gábor mellé, bekapok egy villámreggelit, feldobok még egy kávét, ilyesmik. Ma viszont annyira sikerült tökélyre fejlesztenem ezt az időlopást, hogy tényleg elkéstem. Nyitás előtt 5 perccel értem be és miután bekapcsoltam a gépeket, már jöttek is a vevők.
6 órakor szólt az ébresztőm, nem nyomtam szundit, hanem felkeltem. Lementem, feltettem a kávét, kiengedtem a kutyát, szedtem ki macskaeledelt. Lejött a kávé, beengedtem a kutyát, visszabújtam az ágyba. Most egy közepesen jó sorozatot nézek, egyelőre még nem olyan nagy szám, de nem is unalmas (Enlightened). Aztán 7 körül lebattyogtam, feltettem egy vizet, kivettem a fagyasztóból a gombócokat és megfőztem. Közben elkészültem a fürdőben, felöltöztem és adtam enni a kutyának. Utána szendvicseket gyártottam, salátát csomagoltam, ebédet dobozoltam mára. Ekkor már el kellett volna indulni, de mivel nem volt kedvem felgyűlt a mosogatnivaló, nem akartam otthagyni, így még elmosogattam. Utána még pár simítás a tükör előtt, macskatál feltöltése száraz kajával, friss víz az itatókba, sebtapaszt kerestem a sarkamra (vettem új cipőt, ami feltörte), komótosan bepakoltam a cuccaimat, még elszaladtam pisilni...és már annyi volt az idő, amennyinek nem lett volna szabad lennie. Ezután mindent bevágtam az autóba és elindultam a kutyával a kis dombra, de egy öreg, totyogó kutyával nem lehet sietni, neki már csak egyféle tempója van. Miután megvolt az egészségügyi kör, visszatipegtünk az autóhoz, a kutyát bepakoltam, majd behuppantam és már indítottam is. Ekkor már negyed 9 volt. A Pécelin megint megjártam, állt a hatalmas sor, így megint egérutakon próbáltam nyerni pár percet. Sikerült is, elég szépen mentem, míg a Cinkotai útnál állt a szokásos...gondoltam írok gyorsan a főnökömnek, hogy kések, de aztán elvetettem: lehet, hogy még beérek nyitásra, illetve a múltkor se vette észre, hogy nyitás után értem be (amikor fél órát álltam a nulláson a dugóban). Aztán az Újszász utcán azon kívül semmi nem volt, hogy az összes piros lámpát kifogtam és parkoláskor is ki kellett szállnom, hogy eltegyem az útból valakinek a kukáját (mindig pont ott hagyják, ahova parkolni szeretnék). Kipattantam, kiemeltem a kutyát, és már csoszogtunk is be. Épphogy beértünk, az első vevő már nyitotta is az ajtót...
![]() |
| reggel felengedtem a kis makikat az ágyba |

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése