szerda, április 27

home alone

  Ma teljesen egyedül vagyok itthon, mivel Gábor a szüleivel együtt vidékre utazott, temetésre. Olyan messze mentek, hogy csak holnap jönnek haza. Szerintem utoljára a kapcsolatunk elején volt olyan, hogy nem aludtunk együtt, illetve amikor kórházban voltam. Hiányzik persze, de az is igaz, hogy ki tudom használni az időt, hogy egyedül vagyok: szépen kitakarítok, rendet teszek, tanulok, relaxálok. 

Egy ideje nem tudok aludni délután. Régen simán aludtam kb. egy órát, persze nem mindennap, de amikor volt rá alkalom, akkor kaptam rajta és jól is esett. Most viszont egy ideje (kb. egy éve) már egyáltalán nem bírok semelyik délután aludni és nem érzem, hogy húzna az ágy. Most is próbáltam egyet pihenni ebéd után, de pár perc forgolódás után feladtam és inkább jártam egy nagyot a kutyával a környéken. Viszont végre befestettem a hajam. Már eléggé ősz volt, látszott is, zavart is, de főleg azért, mert többen megjegyezték. Nem tudom, nekem valahogy ez is olyan, mint amikor valakivel találkozol és észreveszed, hogy kicsit hízott vagy fáradtnak látszik vagy nem áll jól rajta a ruha, szóval: nem hozod szóba. Nekem a hajlenövés is ilyen, sose mondanám senkinek, hogy jééé te ősz vagy, de durva, ahogy tegnap nekem ketten is megjegyezték. Ezért ma már baseball sapkában akartam reggel menni bevásárolni, de aztán inkább úgy döntöttem, hogy annyira nem érdekel. Persze én is sokkal jobban érzem magam, ha szépen be van fedve és fekete az egész, de néha előfordul, hogy lenő. Ez van. Amúgy mindig olyan hatalmas feladtnak képzelem ezt a hajfestést, hogy már egy héttel előre betervezem a teendők közé, aztán amikor ott tartok és csinálom, akkor pikkpakk, 10 perc az egész. Bezzeg, pár éve még, Amerikában, egy tizenkét órás műszak után, éjfélkor áltam neki hajat festeni egy vidéki vásár nyilvános mosdójában, annyira zavart. Most is zavar ha lenő, persze, de már valahogy nem olyan kardinális probléma, ha kandikálnak az ősz szálak. 
Amúgy, ezeket leszámítva tanulnom is kell ma, keddre meg kell írnom egy beadandó dolgozatot, amihez tényleg kapóra jön, hogy egyedül vagyok itthon. Éjjelre meg szerintem be fogom engedni az állatokat magamhoz, a hálóba. Nem félek, de annyira nem is szeretek egyedül lenni éjszaka. Amúgy is szoktak olyan félelmetes és nyomasztó álmaim lenni, hogy jobb, ha bent van mellettem a csipetcsapat. Tegnap pl. azt álmodtam, hogy Gábor elütött két embert valami menő sportautóval a belvárosban, mert a járdán ment és ezért jött a rendőrség, de főként egy nyomozó, aki le akarta Gábort buktatni, de én meg falaztam neki és mivel én amúgy se nagyon tudok hazudni, álmomban is látszott rajtam, hogy nem mondok igazat, ezért a rrendőrök elvitték Gábort. Utána meg azt álmodtam, hogy kitört nálunk a háború, de Gábor ennek ellenére kiment a Budapest Parkba egy koncertre, ahol a koncert után a színpadról lőni kezdtek az emberekre, én meg már rosszul voltam az aggodalomtól. Ő hazajött és azt mondta, hogy nem is volt semmi, majd újra kiment az utcára, én pedig halálra voltam rémülve. Remélem most éjszaka nem  fogok ilyesmiket álmodni.

6 megjegyzés:

  1. Hajfestés : úgyanez, mint nálad... de nekem amúgy minden hajas dolog ilyen, nem szeretem, halasztgatom a festést és a fodrászt is, amig lehet. És igazad van : ha valakinek ősz, akkor azzal ne foglalkozzon senki, pláné ne hozza szóba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mondjuk fodrászhoz szeretek járni, kár, hogy már csak ritkábban szoktam. Majd nyáron elmegyek egy kis igazításra.

      Törlés
    2. Bezzeg a pasikat nem nyomasztják ezzel. :) Szerintem ez is tök gáz, hogy a nőknek jóval több pénzt kell a "kinézetre" költeni, aztán meg lehet pampogni, hogy a nők mennyi pénzt költenek a "kinézetükre". :)) Én 45 éves vagyok, és még soha nem festettem a hajam, most már azért van pár ősz hajszálam, de ennyi. Nem teszi amúgy nagyon tönkre a hajat?

      Törlés
    3. Persze, hiszen nekik még jól is áll :))
      Én komolyan gondolkodtam rajta múltkor, hogy lenövesztem az egészet őszre, még az is lehet, hogy jól állnak, ki tudja... :)
      Jó neked, hogy nem őszülsz korán, nekem egy sajnos családi örökség. Egyik nagymamámról az az hír járja, hogy már 20 évesen ősz volt, a nővérem szintúgy hamar őszült, és sajnos én se úsztam meg.
      Szerintem nem teszi tönkre, én azt használom, amit a fodrászom is használni szokott, ha hozzá megyek, fodrászkellékestől rendelem és ugyanúgy keverem be, ahogy a fodrászomtól tanultam. Ezek már mind ilyen mindenmentes, biofestékek, persze azért csak festék, értem én, de ha egyszer muszáj?

      Törlés
  2. Hogy csinálod, hogy 10 perc alatt megvagy a hajfestéssel? Nekem ez mindig macera, és kb. 40 perc, mire elkészülök vele, és emiatt csak halogatom a dolgot... Van rá vmi speckó technikád?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, a 10 percet úgy gondoltam, hogy annyi idő alatt kenem fel a festéket. De oké, legyen mondjuk negyed óra. Én csak tövet festek, lehet azért vagyok kész olyan gyorsan. Nincs speckó techikám, lelestem, hogy csinálja a fodrászom és ugyanúgy (próbálom) csinálni én is. Persze aztán nekem is 35-40 percig van fent, de addig általában ténykedek valami mást, a végén a lemosás meg csak egy hosszabb hajmosás. Mindenne együtt egy óra, de én csak a felkenés részhez húzom a számat, meg annál érzem azt előtte mindig, hogy "de nincs kedvem".

      Törlés