Nem is lett volna ezzel baj, nem hiszek a tipikus hétfő-átkokban, hogy emiatt minden rosszul sül el és hétfőn még előttünk az egész munkahét. Hiszen nekem holnap lesz a szabadnapom és utána már csak három napot kell kibírnom a munkahelyen...de úgy elfáradtam az elmúlt három napban, a pláza kiszívta az agyamat, a neonfénytől kiégett a szemem, a bőröm visszafakult attól, hogy szinte nem is voltam levegőn, magányos is voltam végig és még Gábor is legénybúcsúra utazott a hétvégén, így otthon se volt kihez szólnom.
Ma reggel már úgy indítottam, hogy elkezdtem mindennek nekimenni...lépcsőnek, szekrénynek, mosógépnek...mintha minden máshol lett volna, mint eddig. Bizonyára nem, csak ma reggelre kissé koordinálatlanná váltam. Óriási mázli, hogy ma reggel nem kellett ebédet főznöm, ezt ugyanis még tegnap okosan megoldottam: tökfőzeléket és fasírtot készítettem két napra, így ma csak ki kellett vennem a kajás dobozokat a hűtőből. A tankolást is megúsztam, ki tudja micsoda galibát okoztam volna a benzinkúton? Lehet, hogy még a hírekben is benne lettem volna?? Ugyanis az történt, hogy szombat este nem tudtam megtankolni, mert elfogyott a benzin a Shell kúton. Sebaj, tegnap is begördültem hazafelé, de a helyzet ugyanaz volt: nem volt benzin. Kicsit aggodalmaskodtam, mert én nem szeretem, amikor az utolsó egységnél áll a mutató. Félek, hogy útközben egyszer megjárom és megáll az autó (sosem fog, mert mindig jóval hamarabb megtankolom), de Gábor is mondta, hogy figyeljek oda arra, hogy a piros részbe ne nagyon érjen a mutató, az nem tesz jót az autónak (koszos lesz? azt hiszem ezt mondta, hogy összekoszolja a motort). Szóval pánikoltam, hogy úristen, nincs benzin, és én másnap is megyek dolgozni. Így végül lejöttem hazafelé az autópályáról Csömörnél és elmentem az Auchanig, hátha. Szerencsém volt, jól megtöltöttem a tankot. Ha itt sem lett volna benzin, az utolsó mentsváram Pécelen lett volna.
Na de aztán ma, jöttem be reggel. Mikor beértem az utcába, megtörtént, ami még eddig nem: csak olyan hely volt szabad, ahova nem csak odagurulok, hanem ahova be kell tenni az autót. Írtam már többször, hogy ettől félek és nem megy. Tudom, hogy gyakorolnom kéne, de amikor épp szabadidőm van, sose jut ez eszembe. Most viszont ott álltam az éles helyzetben. Szerencsére nem volt azért kicsi a hely és megpróbáltam. Persze addig tolattam -gurultam előre - tolattam - gurultam előre, mire szépen és egyenesen betettem és a többi autónak se esett bántódása. Na de a kulcsszó azon van, hogy mire...mert mire betettem, szerintem már az utca összes ablakából engem néztek és lehet már a tiktokra is felkerültem "béna csaj kis fiattal képtelen beállni lol" címmel és a fél internet rajtam röhög. Aztán lehet beképzelem és igazából megvolt hamar és a kutya se nézett, de nekem hosszúnak és kínosnak tűnt. (Egyébként olyan szemét volt az oktatóm, mert amikor ezt a részt tanította...vagyis inkább átugrotta, mert nem volt hozzá türelme...szóval amikor ezt a részt vettük, már akkor idegesen fújtatott, amikor ez a rész jött, mert szerintem tudta, hogy nehezen fog nekem menni (megy ez valakinek elsőre??) és 1-2 perc próbálkozás után belenyúlt a kormányomba és betette a kocsit helyettem, ez kb. még háromszor megismétlődött, majd gondolom úgy volt vele, hogy majd jól megbukok a vizsgán, de szerencsére nem ezt húztam, hanem a merőleges parkolást, amikor is cipp-cupp betettem a kocsit tolatással két kocsi közé.)
Lényeg: megérkeztem, beparkoltam. Pakoltam ki a cuccaimat a kocsiból, szokás szerint a beköltözős mennyiséggel (kb. mint a múltkori képen), csakhogy ezúttal egy termoszt is hoztam, tele kávéval. Azt is kikaptam hát a negyedik kezembe, zárom a kocsit, alig találom a gombot, a fülemen is táska lóg...és a termosz fogja magát és kifordul a kezemből. Ez még mindig nem lett volna baj, de valamiért nem volt lezárva a gombbal...és onnantól kezdve ömlött kifelé. Ömlött a földre, az autóra, a szatyromba, áztatta a szendvicseimet, a tankönyvemet, a regényemet...és az új nadrágomat is. Gábortól kaptam, ma avattam fel, pedig már hetek óta a szekrényemben van. Rossz időzítés volt:
![]() |
| makulátlan |
![]() |
| itt már a papucs van rajtam, de még a cipőm is kávés lett |
Nektek hogy indult a hét?
(Azért is kérdezem, mert beszéltem nővéremmel, ő ma elaludtam, ezért nem ivott otthon kávét, rohant az állomásra, ahol vett egy kávét, mielőtt jött volna a vonat, de kiöntötte, magára borította, az új világos felsőjére...)


Juj szegény! Remélem hogy ki fog jönni a naciból. Amúgy szuper a szetted!
VálaszTörlésKöszi!! ☺️
TörlésEste az volt az első dolgom, hogy beáztattam, aztán ment a gépbe ééés... kijöttek a foltok! 🙂
Én csak szimplán fáradt vagyok, de olyan állva elalvós fajta, úgyhogy várom, hogy végre jöjjenek az éjszakások :) Eddig nem öntöttem ki semmit:)
VálaszTörlésAkkor ügyes vagy! Remélem így is telt a hátralévő nap...a mai nap még sok-sok pihenéssel. 😊
TörlésÉn ma 'csak' a kapunknak tolattam neki... nem is értem magam, elhajlott a lengőkapu, pedig nem ma kezdem a vezetést. Egyelőre nem pánikolok, várom a diagnózist és a megoldást majd ha hazajön a férjem, mert most igy nem csukható, de optimista vagyok. Szerintem volt ma valami a levegőben (vagy csak szerelmesek vagyunk :-)
VálaszTörlésIgen, vagy csak szerelmesek vagyunk...😊
TörlésSzerintem is volt amúgy valami, mondjunk ma körmösnél voltam és ma ő borogatott fel sorba mindent, összekente magát és két körmöket is újra kezdte, pedig nem jellemző rá.
A kapunak biztos fájt a tolatás, lett rá valami megoldás?