Én már nagyon vártam ezt az esküvőt, több okból is. Nagyon szeretem ezt a párt, szerintem iszonyú aranyosak, eleve rég voltam lagziban, vártam, hogy éjszakába nyúlóan táncoljunk, tervezgettem, hogy mit vegyek fel és hát a lényeg: az esküvő a Balatonon volt, ami nekem a szívem csücske. Pénteken még késő estébe nyúlóan dolgoztunk, de szerencsére szombaton se kellett nagyon sietősre venni a dolgot. Elvileg 10 körülre lőttük be az indulást, de Gábor valahogy így is ideges lett, hogy sokáig készülődöm (pedig aztán az esküvőre csak lent, a szálláson készültem el), meg hogy takarítgatok. Ebben igaza lehet, nem tudom miért indulások előtt jön rám mindig a takaríthatnék, de így van: készülődök és közben még elindítom a mosógépet, a mosogatógépet, felsöprök, felmosok, kiszedem az almot, leviszem a szemetet, kitalálom, hogy ágyneműt húzok (itt szakadt el Gábornál a cérna), meg akkor már a konyhapulton lévő dolgokat is kiselejtezem...végül pontban 10 órakor én ott álltam az autónál a bőröndömmel és a ruháimmal, szóval nem tudom miért kellett előtte a cirkusz, hiszen kész lettem a megbeszélt időre. Szerencsére aztán hamar túllendültünk ezen és indulás után 10 perccel mind a ketten abbahagytuk a morgást és átadtuk magunkat az utazás élményének: Gábor nagyon szeret vezetni, én pedig nagyon szeretek autóban utazni, nézelődni, zenét hallgatni, énekelni. Ahhoz képest, hogy szombat délelőtt volt és persze volt azért bőven forgalom az M7-en, egész jól leértünk Balatonfenyvesre, pedig még kajálni is megálltunk útközben (meg hajlakkot és olajat venni, mert az összes hajformázó persze mind jól otthon maradt).
Annyira jól számoltuk ki az időt, hogy átvettük a szállást, egy bő fél óránk volt elkészülni, majd már indulnunk is kellett a templomhoz, ahova úgy érkeztünk, hogy 10 perc múlva kezdődött is a szertartás. Egy picike, katolikus templomban esküdött az ifjú pár és a menyasszony bevonulásán kívül csak egyszer pityeregtem el magam, amikor a pap a Kis hercegből mondott egy szívbemarkoló idézetet. A ceremónia után mindenki felszalagozta az autóját, és beálltunk egy nagy, végeláthatatlannak tűnő sorba: így mentünk át jó hangosan a polgári szertartás és a lagzi helyszínére. A kis utcákban kijöttek az emberek a házakból, a strandról hazafelé sétáló nyaralók integettek, a főutat pedig rendőrök zárták le nekünk a forgalom elől, hogy ne szakadjon meg a konvoj (és szerencsére pont a vonat sem jött sehonnan). A polgári szertartás is szép volt, itt már többször elsírtam magam, még jó, hogy napos részre ültünk, így felvettem a napszemüvegemet. Mások is sírtak, én valahogy mégis zavarban voltam attól, hogy folyik a könnyem, úgyhogy jól jött a szemüveg.
Ezután következtek a gartulációk, meg a kismillió fénykép készítése és bár előtte is jópáran odajöttek hozzánk, itt aztán végképp úgy tűnt nekem, hogy Gábor mind a 90 embert ismeri. Én Gáboron és az ifjú páron kívül két embert ismertem csak, azonban annyira kedves, jófej és barátságos volt mindenki más is, hogy egy óra múlva már teljesen feloldóva éreztem magam én is (ami nálam nagy szám, de most nem éreztem azt, hogy lefagynék vagy elfáradnék a rengeteg idegen embertől). Gábort mindenki a régi becenevén szólította és olyan történekkel jöttek, amiken azért elkerekedett a szemem, nekik meg azon, hogy ez az ember hogy megkomolyodott és menyasszonya van.... Mi már vacsora előtt táncolni kezdtünk, nagyon jó zenék voltak egész este. A kaja is nagyon finom volt, a desszertől nem is beszélve, azonban azt beszéltünk, hogy szerintünk nem 100, hanem 200 főre való étellel és desszerttel készült a pár, mert még másnap is mindenkinek 3-4 doboz kaját adtak útravalónak és még úgyis azt mondták, hogy fogalmuk sincs mit csinálnak a maradékkal. Mi egyébként egész este táncoltunk, én kb. megállás nélkül, Gábor nem annyira bírta tartani velem az iramot, meg amúgy is sokat dumcsizott másokkal és persze a gyerekek is megtalálták és elrabolták. (Gábor az a típus, akihez a gyerekek ösztönből odamennek, integetnek neki, játszani hívják, és ő megy is rögtön elsőre, nagyon jól érti a nyelvüket, sokszor azt érzem, hogy jobban, mint én.) Volt persze több hagyományos program, játék is az esküvőn, szerintem minden tök jól lett levezényelve: kedves, aranyos és vicces volt minden. Nemcsak a pár volt nagyon cuki egész este, hanem a násznép is tette rendesen a dolgát, jól megtáncoltatták a menyasszonyt. Éjfélkor jött a szokásos töltött káposzta és még egy halom süti, meg sós rágcsálnivalók. Én egész este fröccsöztem és csak két gintonicot ittam, de szerintem az összeset kitáncoltam magamból, ugyanis amikor fél 3 körül hazafelé vettük az irányt, színjózan voltam, ahogy Gábor is (nem tudom hogy csinálta). Én amúgy maradtam volna még: még, még, még táncoltam volna, de Gábor nagyon elfáradt, így elbúcsúztunk és eljöttünk.
Másnap délelőtt visszasétáltunk a helyszínre és megtudtuk, hogy a kemény mag egészen fél 7-ig fent volt, még akkor is, amikor a zenekar negyed 6-kor abbahagyta a zenélést. Jól kidumcsiztunk még magunkat az ott lévőkkel, aztán birtokba vettük az autónkat, kipakoltunk a szobánkból és lementünk a partra. Eredetileg azt terveztük, hogy lent maradunk egész nap: fürdünk, napozunk, de végül szelesnek és kicsit hűsnek ítéltük az időjárást és a vizet, így egy nagy séta és két lángos után beültünk a kocsiba és hazamentünk.
 |
| Edina és Sanyi |
 |
| végül a rózsaszín ruhámat vettem fel, a másik egy fehér alapon virágos ruha lett volna, amit Olaszországban kaptam Gábortól, de az is ott volt tartalékban |
 |
| hullámzik a gyönyörű Balaton |
 |
| Balatonfenyves, amúgy a menyasszony és családja volt helyi |
 |
| Balaton=szerelem |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése