És ha már így szóba került megint a babatéma: akarok írni már jóideje egy éjszakámról, ami szörnyű volt. Pont Olaszországban voltunk és ez volt a második éjszakánk Cataniaban. Aznap is jól kifáradtunk és hamar ágyba bújtunk. Kicsit néztük a tévében az olasz adókat. Éreztem, hogy kezdek félálomba merülni, de még mielőtt elaludtam volna, Gábor kikapcsolta a tévét és aludt. Nekem úgy rémlik, hogy ebben a félálomban lebegtem tovább még nagyon sokáig, órákig vagy nem tudom... Lehet, hogy aztán felszínesen aludtam is, vagy az is lehet, hogy mélyen aludtam mégis, csak nagyon rosszat álmodtam...nem emlékszem, csak azt tudom, hogy az éjszaka közepén kipattant a szemem és nem bírtam visszaaludni. Hozzátartozik a történethez, hogy Gábor rettenetesen horkolt, hiába szóltam rá, csak 10 másodpercekre hagyta abba, aztán folytatta. Itt viszont nem volt másik szoba, csak egy kicsi kanapé a nappaliban, ahova tüntetőleg kivonultam. De akárhogy próbáltam kuporodni, ott nem fértem volna el aludni, mellesleg nem tudtam volna akkor sem, ha esetleg elfértem volna, mivel a horkolás ugyanolyan hangos volt, mintha mellette feküdtem volna. Nem szokott amúgy mindig horkolni, de heti egyszer-kétszer előfordul és akkor eléggé bosszantó. Otthon ilyenkor levonulok a vendégszobába és az állatokkal alszok, de itt nem volt hova menni, egy légtér volt az egész. De ez még csak hagyján, mert ahogy kiültem a kanapéra, éreztem, hogy megjött. Ezzel se volt baj, pontos volt, számítottam rá, a jelei is megvoltak korábban. Szóval nem voltam csalódott, mert nem gondoltam semmire, sőt, még hálás is voltam annak, hogy pontosan jött meg. Utána még ücsörögtem kicsit a kanapén és amikor Gábor végre abbahagyta a horkolást, visszafeküdtem mellé. De ezután sehogy se tudtam aludni, ugyanis egyetlen egy gondolat, kérdés ragadta el az agyamat és onnantól kezdve nem hagyott pihenni: mi lesz, ha soha nem lesz gyerekem?
Mert lehetséges, főleg, ahogy a dolgok mostanában állnak. Tovább kéne folytatnom az orvoskodást? Ha a szívemre teszem a kezem, mit érzek ezzel kapcsolatban? Lelkileg rendben vagyok? Mi lenne, ha jobban bíznék magamban? Mi lenne, ha hagynék minden orvosi dolgot és csak az egészségemre koncentrálnék -nem elsősorban a baba miatt, hanem magam miatt? Lehet ez lenne a kulcs? Yoko Ononak és John Lennon-nak is lett aztán gyerek akkor, amikor már lemondtak róla. Meg xy-nak, hiszen mindenki ismer valakit, akinek úgy és akkor lett gyereke, amikor már azt hitte, hogy soha nem lehet... És ha tényleg soha nem lesz? Akkor is boldog leszek? Akkor is lehet teljesnek érezni az életet? Akkor örökbefogadunk? És az örökbefogadás milyen érzés lehet? Utálni fogom én valaha is magamat azért, ha nem lehet gyerekem? Haragudni fogok magamra? Azt fogom érezni, hogy nem érek semmit? Most haragszom a testemre? Haragszom a sorsra? Haragszom Gáborra? Haragszom Marcira? Okolok valaki azért, hogy most ez történik velem?
Órákig tartott ez az ágyban való hánykolódás, megint csak nem tudom, hogy végig ébren vergődtem-e vagy aludtam is közben, de aztán valahogy mégis sikerült elaludni, ugyanis hajnalban egy rémálomra ébredtem, amiből Gábor ébresztett. Azt álmodtam, hogy kecskearccá vált az arcom. Először ilyen karomszerű dolgok nőttek ki az arcomból, amiből párat levágtam, de utána olyan szőrös lett, mint egy kecskének és a végén a tükörből is egy kecske nézett vissza. Annyira szörnyű volt, hogy kértem a nővéremet, akivel a régi lakásunk szobájában ültem, hogy segítsen nekem: öljön meg. Ő ezt megtagadta, így én az ablakpárkányra álltam, hogy akkor megölöm saját magam. Félelemmel telve néztem az utcát, ami elém tárult és pont amikor kiugrottam, Gábor felébresztett.
Köszönöm, nagyon aranyos vagy! 💓 Nekem az a furcsa, hogy én azt hittem, ennyire nem vagyok én ráfeszülve, de valószínűleg a lelkem mélyén mégis, ha képes volt egy ilyen álmatlan éjszakát okozni...bár nem tudom, ez a kecskés álom hogy jött ide, a szorongás viszont nyilván visszaköszönt benne. Egyébként szoktam tényleg gondolkodni azon, hogy mi van, ha tényleg nem lehet...Gábornak is mondtam már, ő erre azt mondta, az még sokára van szerinte, hogy kiderüljön, hogy tényleg nem lehet és akkor majd örökbefogadunk. Mondjuk attól megnyugodtam, hogy ő ettől nincs elzárkózva. A vizsgálatokra visszatérve: így visszagondolva valóban jó, hogy túl vagyok rajtuk és tudom, hogy mind negatív. Csak az elején valahogy úgy képzeltem ezt laikusként, hogy elkezdek járkálni és egyszercsak meglesz a ludas és onnantól meg van oldva a probléma.
VálaszTörlésÉn is ugyanezt gondolom, mint Zenjebil, hogy szuperjó, hogy megcsináltattad ezeket a vizsgálatokat, és sikerült egy csomó mindent kizárni, persze értem, hogy nyugtalanító, hogy nem derült ki, mi a gond. én nem érek hozzá, de az jut eszembe, hogy lehet, hogy nincs is semmi gond, hiszen mondják, hogy az első néhány hétben gyakori a vetélés. Én emlékszem ugyanerre a gondolatmenetre, az éjszaka közepén forgolódásra, hogy mi lesz, ha sosem lesz gyerekem? milyen életem lesz akkor? tudok-e majd úgy boldog lenni? és én akkor már jóval idősebb voltam nálad. úgyhogy teljesen átérzem. én egyébként nagyon csodálkoznék, ha végül nem jönne össze, hiszen már kétszer is teherbe estél. nagyon drukkolok, hogy összejöjjön a baba és minden rendben legyen!
VálaszTörlés💗 Köszönöm!
TörlésDe, lehet, én is szoktam ebből erőt meríteni, hogy végül is kétszer már teherbe estem. Mondjuk rögtön ezután meg nem vígasztal meg a tudat, hogy el is vetéltem és hiába tudom, hogy ez gyakori és sok nővel előfordul, én néha azt érzem, már előre félek, hogy terhes leszek, mert megint ugyanúgy el fogok vetélni. Egyébként még, amiben orvosi okként kételkedek, az a mellékvese kifáradás lehet. Rá is kérdeztem múltkor ennél az új doktornőnél, de ő azt mondta, hogy csak egy felkapott trend, de nem igaz, hogy köze lenne a vetéléshez és a nehéz terhebeeséshez. Én azért most támogatom a mellékvesémet és figyelek magamra, hátha mégis ez a gond. Majd valamikor ellenőriztetem is, ezentúl majd én diagnosztizálom magam. :DD
Igen, én amúgy emlékszem erre, hogy beszélgettünk erről vagy írtad a blogodban ezt a babatémát még Barni előtt és annyira nagyon örültem, amikor mesélted, hogy babát vártok. És ráadásul milyen egy csodás kisfiatok lett...!💗
Aranyos vagy, én is nagyon reménykedem benne, még annak ellenére is, hogy többször játszok el a gondolattal, hogy igenis előfordulhat, hogy nem lesz, de aztán mégis mindig úgy látom magunkat pár év múlva, hogy teljesül az álmunk.