Pedig tényleg semmi nagy volumenű dolog nem történt tegnap, egyszerűen csak minden olyan jó volt. Reggel lent ébredtem a vendégszobában. Ez lassan két hete minden reggel így van, mert Manócska (Marcipán) sajnos nincs túl jól, éjszaka nem tud aludni, melege van, járkál, sír, kaparászik. Ha lemegyek és vele alszom, valamennyire megnyugszik és csak negyed annyit mászkál (általában 5 perc körözés után észrevesz és megnyugszik, hogy ott vagyok). De elég kimerítő minden éjjel felébredni rá, lecipelni az ágyneműmet, a kutyát megnyugtatni. Nagy valószínűséggel valami takarítani-való is vár lent ilyenkor (sajnos szegénykém már egyáltalán nem szobatiszta), úgyhogy mire feltakarítom a balesetet, kezet mosok, megágyazok lent, megjelennek persze a cicák is, én meg addigra szinte kirázom az álmot a szememből. Szerencsére azért hamar visszaalszom, de azért ez így nem túl jó. Mindegy, nem is erről akartam írni, mert sajnos ez van most, megöregedett a kiskutyám, de így is gondoskodni kell róla... Hanem arról, hogy bár elég fáradtan ébredtem ezen a reggelen, azért jókedvűen feldobtam egy kávét és utána a két illatozó csészével indultam fel a tetőtérbe, Gáborhoz (ő is nehezen viseli, hogy szinte minden éjjel különalszunk, de teljesen megérti). A kávézás után végre elmentünk együtt futni. Én már lassan egy hónapja, hogy kétnaponta futni járok reggelente, Gábor viszont csak most tudott bekapcsolódni, mert nagyon elhúzódott a derékfájása. De most elmentünk, futottunk egy jót, aztán reggelit készítettem és utána elkészültünk.
Úgy volt, hogy délelőtt átmegyünk a gyerekekért, mert családi szülinapot tartottunk. Előtte nekem azonban volt egy kis dolgom a belvárosban, és ha már amúgy is mentünk be, akkor kiötlöttem, hogy "elpróbavezetek" az új munkahelyemre. Igazából nem is kellett Gábor segítsége sem, meg a GPS sem, ment rögtön fejből, ahogy korábban összeraktam és a szerdai forgalom ellenére is olyan ügyes voltam, hogy csak na. Nagyon flow érzés volt, egyáltalán nem volt gond bent vezetni, nem is értem mitől féltem és amúgy nagyon hamar beértem. Egyedül a parkolásnál nem boldogultam, vagyis szerintem az is ment volna, ha Gábor nem jelenti ki már az első mozdulatom után, hogy elrontottam és inkább beállt ő helyettem, amíg én beszaladtam a kórházba a leletemért. Ezután mentünk a gyerekekért, utána pedig velük együtt haza.
Annak is örültem nagyon, hogy tegnap megvédtem magam. Sikerült mindezt úgy, hogy nem lettem indulatos, végig teljesen higgadt maradtam és utána az "ellenfél" el is hallgatott. Ez is egy zárójeles megjegyzés csak, de halálra idegesített Gábor egyik húga, aki pedagógus és vele együtt az anyukája, akit nagyon szeretek, de most ő is ezen a témán lovagolt, hogy nekem mennyire nehéz lesz a bölcsődében. Ezt hallgatom tőlük hete óta, hogy nem fogom bírni, rengeteg gyerek lesz ott, káosz, sírás, beszoktatás, pelenkázás...és mindezt úgy adták elő, mintha én nem tudnám, hogy hova jelentkeztem dolgozni. Mert ilyenkor én mindig azt érzem, hogy teljesen hülyének néznek, szerintük nem vagyok tisztában azzal, hogy mi lesz ott a feladatom, meg kicsit romboló is a hozzáállásuk, a kedvemet veszik el ezzel, hogy előrejelzik: mennyire rossz lesz ott. Panaszkodtam már erről Gábornak, hogy mindig előhúzzák ezt a vészmadárkodást a kalapból és nekem nagyon rosszul esik. A napokban átgondoltam, mert tudtam, hogy lesz ez a családi összejövetel és tuti, hogy megint szóba hozzák majd. Jött is persze megint a téma, hogy akkor úúú mikor is kezdesz?? én ezt BIZTOS nem csinálnám!! (mondja a pedagógus, akik egész nap sérült gyerekekkel foglalkozik) és hasonló csipkelődések... Én olyan higgadtan és ügyesen megvédtem magam (persze már előre kigondoltam, hogy mit fogok mondani), hogy utána Gábor húga csak megvonta a vállát és témát váltott. Megkérdeztem, hogy miért ilyen kishitű velem szemben? Miért gondolják, hogy nem tudom, hogy mit csinálok vagy hogy nekem nem fog menni? Miért ne lehetnék jó benne? Ezekre már nem jött válasz. És amikor mondtam, hogy nem 25 gyerek lesz a csoportban, hanem max. 12, amiből 6 gyerek lesz az "enyém", akkor is csak nagy szemekkel néztek. Ilyen az, amikor valaki anélkül osztja az észt, hogy ténylegesen tisztában lenne azzal, amiről beszél...
Az ebéd és az egész összejövetel nagyon jól sikerült, jókat beszélgettünk, medencéztünk, diabetikus epertorta volt az ünnepeltnek. Délután kivittük a focipályára Gábor kis unokaöccsét és a fiúk meccset játszottak, én voltam a bíró. Azt leszámítva, hogy valami elviselhetetlen meleg volt, jó volt kint lenni a szabadban.
Este pedig moziba készültünk Gáborral, az Elvis filmre foglaltunk két jegyet. Mindketten nagyon szeretjük Elvist, ezért már azóta vártuk ezt a filmet, hogy pár hónapja láttuk az előzetesét. Tetszett, bár én egy kicsivel több zenét azért el tudtam volna képzelni benne.
Szóval ez egy tökéletes nap volt, a maga kis nyugodt medrében, semmi extrával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése