szerda, június 22

viszlát briliáns barátnők!

  Múlt héten a végére értem a Briliáns barátnőm c. négykötetes regénysorozatnak. Annyira tetszett és a karakterek annyira a mindennapjaim részévé váltak, hogy pár napig utána eléggé hiányoztak és egy kicsit még most is hiányoznak. Először a sorozatot kezdtem el nézni pár hónapja, igaz, elsőre nem kötött le, de második nekifutásra mégis ott ragadtam a TV előtt és hamar függővé váltam. Az első három regényből készült sorozat, de sejtésem szerint a negyedik részből is készül egy utolsó évad. Legalábbis remélem, hogy fog. Nagyon szép, kerek történet volt: két lány barátságáról, 7 éves koruktól kezdve egészen öregkorukig. Nem mondom, hogy a befejezés felvillanyozott, de én szeretem a sokkal inkább életszerű regényeket, mintsem azt, hogy mindig minden happy enddel végződjön (azért azt is szeretem). Hogy enyhítsem az Elena és Lila története után maradt űrt és új kalandba kezdjek, rögtön előkaptam pár, még eddig olvasatlan könyvet. Sajnos a könyveim még mindig kartondobozokban vannak. Tűkön ülve várom, hogy méltó helyükre kerülhessenek és a nappali szerves részét alkossák. Azonban most áttúrtam ezeket a dobozokat, hiszen tudtam, hogy nem egy olyan könyv rejtőzik ott, amiket pár éve megvettem, aztán valamiért elhalasztottam az olvasásukat. Hiába van most is friss listám, hogy szívem szerint milyen könyveket vennék, egyrészt most spórolós életmódra váltottam, másrészt ezek is nagyon jó könyvek, amiket megjelenésükkor alig vártam, hogy megvehessek. Aztán nem is igazából a kedvem vagy a hangulatom ment el tőlük, hanem egyszerűen csak úgy alakultak a napok, az élet, hogy kicsit kiesett az olvasás, mint tevékenység. Nagyon örülök, hogy vissza tudtam sajtolni a mindennapokba és ha nem is mindennap, de legalább kétnaponta van egy órám olvasni. Ők kerületek ki a dobozból:


  • Szabó Magda: Az őz c. könyve amúgy nem az enyém, hanem itt a házban találtam, a pincében félredobva, amikor lementem a fagyasztóládához egyik délután. Mivel senkinek nem kellett és senki nem vallotta magáénak, így letörölgettem és eltulajdonítottam. Tetszik a tartalma és amúgy egy kis picike, vékony könyv, úgyhogy szerintem 2-3 nap alatt ki fogom olvasni. Azonban nem most, a hangulata alapján inkább egy hűvös, esős, őszi napon tudom elképzelni, úgyhogy majd máskor kerül napirendre.
  • A Normal people c. sorozatot még két évvel ezelőtt láttam és annyira tetszett, hogy utána rögtön meg is rendeltem a könyvet. A sztori azonban valamiért mindig Marcit juttatja eszembe, úgyhogy, bár van kedvem ehhez a regényhez, most mégsem ebbe kezdek bele.
  • Joyce Maynard memoárja a férjéről és kettejük szerelméről szól. Én nagyon szeretem Maynard stílusát, szinte az összes könyvét olvastam, úgyhogy ez is biztos tetszeni fog. Most ez a regény került az első helyre és este már bele-beleolvasgattam.
  • Murakami regényét pedig nincs hova ragoznom. Ő ugye a kedvenc írom, egy időben faltam a könyveit. A kormányzó halála még a magyar fordítás előtt megvolt nekem angolul (nem japánul) és azt vittem ki magammal Minnesotába nyárra, de kint aztán semmit nem olvastam. A regényt pedig végül nem hoztam haza, hanem a főnököm feleségének, Simonának ajándékoztam, mert mi ketten sokat beszélgettünk írókról és könyvekről. Ő még egyáltalán nem is hallott Murakamiról, én pedig, mivel az egekig magasztaltam, a könyv pedig angol nyelven volt, szuper búcsúajándéknak tűnt (oké, a bőröndömbe se fért volna már be). A magyar kiadásban aztán a nagy, vaskos regényt ketté szedték és ez a könyv csak az eredeti regény első részre. Bevallom, egyszer már belekezdtem, de aztán letettem és elmaradtam az olvasással, pedig már az elején a párhuzamos dimenziókkal indult a történet, ahogy általában. Szerintem a Maynard-könyv után ezt fogom olvasni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése