kedd, július 26

5/1

  Hihetetlen, de az utolsó hetemet töltöm a munkahelyemen. Hétfőtől egy új korszak kezdődik, viszlát kereskedelem!

Hiába állatpatika, állatgyógyszerek-és tápok, elmondhatom, hogy az itt töltött két év alatt azt éreztem, ennek a munkának vajmi kevés köze van az állatokhoz. Inkább azt mondanám, hogy 90%-ban kereskedelem és a maradék 10% az, amikor az állatokról szerzett tudást lehet csillogtatni. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a mérvadó 90%-hoz nem kell tudás. Mert kell, nem is kicsi. De ezek inkább csak száraz, szakszerű tények: melyik gyógyszernek mi a hatóanyaga, mivel lehet helyettesíteni, hogyan kell adagolni. Ha ezt a tudást az ember a magáévá tette, onnantól egy unalmas rituálé az egész. Mintha mondjuk tévéket adnék el, amikről tudnám a pontos technikai információkat. A saját véleményemet, tudásomat inkább a tápok terén eresztettem ki sokszor, de legtöbbször azt éreztem, hogy amit mondok, az is falra hányt borsó: a gazdiknak előre szerzett előítéleteik vannak a tápokkal kapcsolatban, mondhatok bármit, az biztos nem igaz, csak rájuk akarom sózni a drága tápot. Persze volt olyan, hogy sikerrel jártam és a gazdi bízott bennem, elvitte a tápot, amitől a kutyája/macskája aztán sokkal jobban lett. Szóval azért voltak sikerélményeim is, csak nem túl sok. 

Ma kedd van, az utolsó 5 napom első napja. Úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, amikor decemberben már számoltam, hogy még hányat kell aludni karácsonyig. Most azt számolom, hogy mennyit kell még aludni vasárnapig, amikor utoljára jövök ide dolgozni...vagyis inkább hétfőig, amikor már egyáltalán nem kell jönnöm. El sem tudom mondani, mennyire várom. 

2 megjegyzés:

  1. Szuper, és igencsak ügyes vagy, hogy változtatsz, kipróbálsz egy teljesen más területet a "vészmadárkodások" ellenére is.
    Sok sikert hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! 🥰
      Mondjuk Gábor teljes mértékig támogat ebben és nővérem is, aki ugye a szakmában dolgozik. Igaz, még mások is, akiknek meséltem róla. Talán csak Gábor húga van ellene, meg néha az ő pártját fogja Gábor anyukája is, ami nem esik jól. Bár, ha belegondolok, Gábor húga mindig úgy véleményez, hogy lehúzzon.

      Törlés