Az albérlőhöz felmentünk utána, de nem volt otthon. Hívtuk, de nem vette fel. Aztán másnap küldött egy sms-t, mire gyorsan visszahívtuk és végül Gábor beszélte vele, mert ő egyrészt határozottabb, szókimondóbb, másrészt ő nem volt emiatt ideges, végig nagyon higgadt maradt, harmadrészt látta rajtam, hogy síkideg vagyok, így megkímélt a szerződésfelmondátstól. A csaj megint jött a habos-babos történeteivel, meg hogy ő nem is tudta, hogy ennyivel tartozik tééényleg? de azt hogy? ilyen kis ártatlan, egérke hangon, miközben egy nagy zsivány a nő. Az az igazság, hogy Gábor már az elején megmondta, hogy ne adjuk ki neki, mert nincs jó érzése vele kapcsolatban, de én meggyőztem, hogy jószívűnek kell lenni és mindenkinek esélyt kell adni, megsajnáltam a nőt. Így gondolom már értitek a helyzetet, hogy mire gondolok. Szóval a nő beköltözött négy gyerekkel. Kismilliószor adtam haladékot, elnéztem, befizettem én, karácsonykor nem volt pénzük, nem kértem el a decemberi bért. Jaunárban kovidos lett a legkisebb, és még februárban is az volt, de könyörgöm, év elején ki nem volt kovidos?? Én már egy irgalmas szamaritánus voltam, de a végén betelt azért nálam is a pohár, mert sajnos nem vagyok szociális intézmény. A csaj nagyon sokkal tartozik, de én már a két kezemet összeteszem, hogy a rezsiket rendezi és elhúzza a csíkot úgy, hogy soha többé az életbe ne lássam... A szerződését felmondtuk, szeptember 15-ig ki kell költöznie, különben sajnos tényleg jogi útra fogom terelni az ügyet, mivel van hivatalos közjegyző által írt szerződésem. Nem tudok tovább elnéző és kedves lenni és nem is akarok. A telefonban elvileg tudomásul vette és azt mondta, nehéz lesz és nem tudja hogyan, de keres egy másik lakást. Hát így vagyunk most az albérlővel.
Aztán meg jött ez a hatszoros rezsiár-hír, ami hideg zuhanyként ért, hogy vissza kell költöznünk a lakásba. Ma meg újabb hideg zuhany, hogy tavalyi fogyasztás alapján számolják majd. A lakást ez nem érinti, de itt a házban egy havi számla, ha tavalyi fogyasztással számolják, több százezer forintra rúgna. Tényleg van, aki ezt ki tudja fizetni?? Itt most úgy áll a dolog, hogy ha ez lesz, akkor szerződést bontunk.
Én reménykedem abban, hogy ezt még átgondolják és csiszolgatják. Ez a "visszamenőleges" számlázás is vicc, hiszen visszamenőleg meg aztán tényleg nem tudunk takarékoskodni. Sajnos valami kimutatásuk van arról, hogy "Áramellátásban 5,6 millió fogyasztóból 4,2 millió átlagfogyasztású vagy az alatti. Gázellátásban 3,5 millió fogyasztóból 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti – írták, megjegyezve: azoknak a nagy része is, akik túl vannak a sávhatáron, „igen közel” vannak az átlaghoz, „tehát kis odafigyeléssel” a sávhatár alatt maradhatnak."
VálaszTörlésÉn sajnos nem hiszek benne, hogy átgondolják, túl szép lenne...pedig nagyon jó lenne! A tavalyi átlagáron való számlázásnak szerintem semmi értelme nincs, jövőre meg majd visszaadják, akinek az idén túlfizetése lesz, mert mondjuk most az átlagfogyasztás alatt marad egy évig? Annak mi értelme van? Itt nem 20 vagy 50 ezer forint többletfizetés lenne, hanem valakinél milliós tételről beszélünk éves szinten. A kimutatásuk meg...direkt számolták úgy ki, hogy mindenki, még az alacsony fogyasztásúak is kicsit meghúzzák magukat, és jó sokan essenek a piaci áron való vásárlásra. Szerintem akinek háza van, ritkán él 50 vagy 60 nm-es házban, magyarán a családi házasok kb. mind megszívják, hiába laknak többen benne, mint egy 60 nm-es lakásban.
TörlésÉn az 50 m2-es lakásban nem vagyok átlagos. El tudom képzelni egy házat. :( A tavalyi, vagy a 2021.08.-2022.08. közöttit alapul venni azért is egy nagy büdös disznóság, mert akkor még el volt hitetve, hogy itt nem lesz hozzányúlva a rezsicsökkentéshez, orbán még április 6-án a megválasztása utáni nemzetközi sajtótájékoztatón is azt állította (pedig akkor már volt háború néhány hónapj és szankciók), hogy nem lesz megszorítás egy éven belül, ez biztos. https://444.hu/2022/07/15/orban-aprilisban-meg-nevetgelt-azon-milyen-rosszul-jar-aki-a-valasztas-utan-megvaltoztatta-a-politikajat És arról sem beszélt, hogy változtatnának a rezsicsökkentésen. Én időnként nézem a Parlamenti közvetítést, és tudom, hogyha ezt megkérdezné egy képviselő, így pontosan őt idézve, akkor mindössze annyi lenne a válasz tőlük, hogy bezzeggyurcsány eltörölte volna, meg ő emelte mikor ő volt a miniszterelnök, és egyébként is háromnegyede a lakosságnak nem érintett és leülne, vigyorogva, megtapsolnák, hogy milyen jó választ adott. Na, ilyenkor szoktam elkapcsolni, mert annyira felidegesít ez a cinizmus és a 12 éve is másra mutogatás, hogy jobb, ha zenét hallgatok inkább.
TörlésEzt kénytelenek lesznek átgondolni, mert ez b...mság. Mi az, hogy háztartás lagfogyasztása? Ezt fejenként kellene megállapítani, bár úgy is vannak kivételek, pl. kollégista gyerekek. És mi lesz a home office-val, ha jön az új covid hullám? A munkahelyem fizet villanyszámlát? És milyen átlagfogyasztást néznek, ha valaki idén már másik lakásban él? Az előző lakóét? És ha valaki nem tudja kifizetni a számláit, akkor mi lesz? Jövőre kezdődnek az árverések? Emberek elveszítik az otthonukat villanyszámla miatt? Ez úgy baromság, ahogy van.
VálaszTörlésIgen, sokan home office-ban vannak (én is), amikor egész nap itthon "fogyasztok". Lámpa, laptop, a fűtés. Ha a nagy reset a cél, akkor éppen jól fog jönni, hogy a lakásokat nagylelkűen át/megveszi az állam/vagykitudjami (gondolom nevetséges áron és erre lesz pénz), mert rezsifizetés nem megy, tartozás, és kikapcsolás (ugye három hónap múlva) megtörténik, majd bérlőként lakhatnak a saját lakásukban.
TörlésAz egész úgy logikátlan és átgondolatlan, ahogy van. És az átlagár felett miért is kellene ötszörös meg hatszor árat fizetni rögtön? És miért köteleznének, hogy olyat fizess ki, amit valószínűleg el sem fogsz használni?? Kétségbeesett kapkodásnak tűnik az egész.
Törlés