vasárnap, október 30

őszi Balaton, hosszú hétvége

  Szerdán lementünk két napra Siófokra egy wellness szállodába. Ezt is még az esküvőre kaptuk ajándékba és gyorsan be akartuk váltani, nehogy ez a hely is bezárjon. Mondjuk úgy nézett ki, hogy ezt a hotelt nem igazán fenyegeti a bezárás: ugyanis szerdán is teltház volt, konkrétan nem volt több szabad szobájuk, pedig ez Siófok legnagyobb szállodája (Plaza Hotel). 
Megérkezéskor elmentünk ebédelni egy halsütőbe, ahol nagyon finom hamburgereket ettünk. Kicsit szkeptikusak voltunk, mivel csak ez az egy hely volt nyitva a környéken és mikor januárban voltunk Siófokon, egy másik helyen elég alacsony színvonalú kaját ettünk (nem volt friss). Végül meggyőzött minket, hogy dugig volt a hely vendégekkel és a kaják is jól néztek ki az asztalokon. Most szerencsére jól jártunk, minden nagyon finom és friss volt. Utána már a délután hátralévő részét és az estét is a wellnessben töltöttük. Én mondjuk nem ültem be a forróvizes medencékbe és a szaunába se mentem be, csak az élménymedencébe, de azt meg hidegnek éreztem. Gábor mindent kipróbált, még jó, hogy vittem könyvet is. Nem értette, hogy hogy fázhatok köntösben is, amíg meg nem hallotta, hogy a melletünk ülő nő is panaszkodik a párjának, hogy fázik. Miután felmentünk a szobába, én vettem is egy meleg fürdőt, úgy átfagytam lent (pedig tényleg nem volt az a tipikus hideg, engem valahogy ettől függetlenül rázott a hideg). A vacsora nagyon hangulatos és finom volt, változatos ételekkel. Csupa őszi és halloweeni dekorációban úszott minden. Én sajnos pont étvágytalan voltam, ez mostanában előfordul, néha vannak olyan napjaim, mint az első trimeszterben, hogy alig bírok enni. Pont erre a svédasztalos vacsorára esett megint ez az állapot, illetve a másnapi reggelire, ahol aztán tényleg terülj, terülj asztalkám volt. Ott sorakoztak a kedvenceim: baguette, bundás kenyér, fánkok különböző ízekben, tejbegríz, saláták, gyümölcsök, virsli, sajtok...én meg alig bírtam pár falatot legyűrni.
Ez a hely egy kifejezetten család-és bababarát szálloda, így többségében családok voltak kisgyerekekkel. Nézegettük őket, Gáborral mindig egymásra néztük egy-egy aranyos vagy hisztis jelent után, hogy "na, egy-két év múlva majd mi is így jövünk már" :). 
Este beültünk kicsit a bárba, a háttérben élőzene szólt, jókat beszélgettünk. A szobánk is nagyon szép volt, extra kényelmes ággyal és úgy örültem neki, hogy végre kettesben vagyunk. Ehhez képest éjjel megint rémálmom volt: a régi lakásban laktam és arra értem haza, hogy a lépcsőházban sétálgattak az állataim. Nagyon megijedtem és kiderült, hgy betörtek hozzám és felforgatták a lakást, az ajtót meg nyitva hagyták és ezért szabadultak ki az állatok a folyosóra. Nagyon kétségbe voltam esve, de annak örültem, hogy legalább az állataim épségben vannak. Ráadásul valaki éjjel a mi ajtónkon akart bejönni, gondolom eltévesztette a szobaszámot vagy az emeletet, de én iszonyúan megijedtem. Az az érzés volt, amikor felriad az ember, de hirtelen nem tudja, hogy hol van, mi ez a szoba és mik ezek a hangok...a szívem majd' kiugrott, de aztán rájöttem, hogy hol vagyok...ettől függetlenül ijesztő volt az éjszaka csendjében ez a kilincsrángatás. 
Másnap még lementünk reggeli után a wellnessbe, aztán kicsekkoltunk és sétáltunk egyet a Balaton partján. A vízből kb. semmi nem látszott, akkora köd volt, úgyhogy egy kép nem sok, annyit se sikerült csinálni az őszi Balcsiról. Végül 11 után elindultunk haza, persze hazafelé lettem farkaséhes (mert mikor máskor, ha nem azután, hogy kihagytam az isteni svédasztalos reggelit?). Itthon ettem egy gyümölcssalit, aztán elaludtam. Gábor keltett kb. két óra múlva azzal, hogy isteni kávéillat terjengett a nappaliban és közben felrakta főni a tésztát, ugyanis milánói spagettit készített. Ezután is már csak velem foglalkozott egész nap, meg kényeztetett, néha már rá kell szólnom, hogy attól még ugyanúgy meg tudok én is minden csinálni, hogy várandós vagyok. De azért élvezem, persze! :)

este a bárban

az egész szálloda ilyen hangulatosan
volt feldíszítve

végig köd volt mindenhol

otthon a legjobb

Pénteken hajnalok hajnalán keltünk: Gábor ment dolgozni, én pedig mentem vele, mert 7-re kellett mennem cukorterhelésre. Ott ültem a váróban 9-ig, nem lettem rosszul, minden rendben volt, izgatottan várom az eredményeket. Utána is sikeres maradt a délelőttöm: elintéztem még a munkaügyi központot és a Telekomhoz is bementem, de 20 percnél többet egyik helyen se kellett várnom és mindkét helyről elégedetten távoztam. Sétáltam kicsit a Westendben, de nem villanyozott fel különösképpen, pénzem meg most úgysincs arra, hogy vásárolgassak. Itthon aztán estébe nyúlóan dolgoztam. 

Tegnap meg nővéremék jöttek át délután, előtte meg islert sütöttem. Nagyon guszta és finom is lett, de az igazi úgy lett volna, ha még áll 1-2 napot dobozban, ehhez képest ma reggel már csak 3-4 db árválkodik a doboz alján. Senki nem tudta kivárni az 1-2 nap puhulást, de így legalább elkönyveltem annak, hogy nagyon jól sikerült. Mivel a csokimáz fele megmaradt, valószínűelg sütök ma is valamit. Gábor anyukájától kaptam denevéres sütiformákat, meg még tavaly egy cicamintás nyújtófát, úgyhogy majd kiokoskodok valamit. Egy tököt is vettünk, szép darab nagyon, de mivel ma és holnap is egyedül vagyok, ezért kénytelen leszek egyedül kifaragni. Így nem lesz olyan nagy buli, de majd beteszek valami jó zenét és a cicák is biztos odagyűlnek hozzám, hogy modellt üljenek a faragáshoz.

halloweeni islerkék

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése