Azt hiszem kiválasztottuk a nevet Gáborral. Szinte mindenki megkérdezi és a családnak már meg szoktunk mondani. Sokszor így emlegetjük már magunk között is a kis bébit. Nagyon-nagyon várjuk őt.
Amúgy kicsit megint kezdek behavazódni a hivatalos ügyekkel. A földhivatali ügyintézést tolom magam előtt, pedig csak rá kéne vennem magam, hogy elintézzem. Megint be kell mennem a munkaügyi központba is, mert a kiskönyvembe nem lett felvezetve, hogy munkanélküli jogviszonyban álltam és ezért megdorgált a könyvelő. Szóval még egy kör oda (hányadik is?). Jövőhéten vizsgáztatni viszem az autómat is. Az új törzskönyvemmel meg jól megjártam: nem vettem át időben a postán (a lakásomba ment az értesítő és későn vettük ki a postaládából), most meg fogalmam sincs, hogy hol keressem. Jövőhéten be kell mennem megint a bankomba és a diákhitel központba is, ugyanis megkaptuk a hitelt, így az összes többi fennálló tartozást rendezzük. Jó lesz ezeken is túllenni. Közben persze jó értelemben is lesznek elintéznivalóink, pl. szombaton tervezzük megvenni az új étkezőgarnitúrát és a szekrényeket, ezt nagyon várom. Csodaszép lesz az új nappali, ráadásul valamikor a napokban már tényleg előveszem a karácsonyi dekorációt is, hiszen a héten már advent első vasárnapja van. Imádom ezt az időszakot. Amitől még boldogabb lennék, ha esne a hó. Magam miatt is kívánom, de a kutyám miatt főleg, akinek már nagyon kevés van hátra és világéletében imádta a havat. Bárcsak még egyszer érezheté ezt a fehér csodát. 🤍
A törzskönyvedet a lakhely/postázási cím szerint illetékes kerületi kormányablakban keresd.
VálaszTörlésDe aranyos vagy, köszönöm a segítséget! 😊
Törlés