péntek, december 16

az ünnep árnyékában

   Nagyon sok jó dolog történt tegnap és ma. De előtte azért voltak borúsabb napok is. Pl. a lábam annyira fájt egyik este/éjjel, hogy már sírtam is. Sehogy se volt jó, kényelmes, semmi nem segített, csak hasogatott és hasogatott, órák óta...már ott tartottam, hogy fogok egy kést és térdtől lefelé levágom. Ezért reggel nagyon kialvatlanul és rosszul keltem és ezzel nem voltam egyedül...biztos volt valami a levegőben, mert Gábor is így kelt és a családban mások is. Azt éreztem, hogy ahelyett, hogy megértőek lennének velem, mindenki ingerült lett a lábam miatt, hogy hogy lehetek ilyen hülye és felelőtlen. Gábor anyukája szerint tuti valami baj van a babával és azzal van összefüggésben az egész (mert neki egyszer volt egy még korai terhessége, amitől nagyon görcsölt és akkor azt mondta neki az orvos, hogy lúdtalpa van és ezért görcsöl, később derült ki, hogy méhen kívüli terhesség volt - mondjuk én ezen már rég túl vagyok, de azért ő csak a fejébe vette, hogy nincs biztonságban a baba és felelőtlen vagyok). Gábor meg azon borult ki, hogy végre itthon lenne velem, én pedig a lábam miatt sírok, miért nem intéztem el korábban, miért nem mentem már orvoshoz? Én pedig nem értettem, hogy mégis mit kellett volna tennem, bemennem az ambulanciára azzal, hogy fáj a lábam?? Időpontot ortopédiára és reumatológiára is foglaltam, de mindkét helyre csak január közepe-vége felé kaptam. Erre Gábor idegesen telefonálni kezdett a Szegedi úti rendelőbe, hiába mondtam neki, hogy egyszer már bementem oda térdfájással, mert nem bírtam ráállni és kb. úgy bántak velem, mint egy darab szarral, mert nem volt időpontom. De tényleg, ilyen nagyon fájó, de azért nem életveszélyes vagy nem súlyos (tehát nem vágás, törés, leesés stb.) dolog esetén hova kell szerintetek menni? Vagy tűrni kell egy-két hónapig a fájdalmat, mire időpontot kapsz? Na mindegy, a vége persze nagy kibékülés lett, Gábor amúgy is túlfeszült a hetekben a munkájától, ez is benne volt a pakliban. Mire kibékültünk, nekem is visszavett a fájdalom és kevésbé fájt, így utána már békében telt a délután.

Másnap viszont csomó jó dolog történt velem, pl. voltam orvosnál. Na nem konkrétan a lábammal, hanem terhesgondozáson. A doki mindent rendben talált a babával és a leleteimmel kapcsolatban is, a nagy laborom is hibátlan lett. Láttam a kisbabánkat a monitoron, ahol izgett-mozgott, megint nagyon elérzékenyültem. A lábfájdalmamat természetesen közöltem vele, meghallgatta, kérdezgetett, de csóválta a fejét és azt szűrte le, hogy valamilyen idegi dolog lehet, de átpasszolt inkább a háziorvosnak. Annyit tudott segíteni, hogy panadolt vehetek be rá, ha már nagyon nem bírom a fájdalmat. Utána én beszéltem a háziorvossal, kaptam beutalót a reumára, ahol aztán felmentem az időpontfoglalásra, hogy tegyek vele egy próbát. Közben már azt beszéltük Gáborral, hogy ha nem lesz közeli időpont, akkor jövőhéten elmegyünk magánba. Éééés: hétfő délelőttre volt szabad időpont, ami még most se fér a fejembe. Úgyhogy hétfőn végre szakorvos, aki ért ehhez. Addig már kibírom, bármennyit is fog fájni.

Ami még tegnap/ma történt és szuper volt: 

  • találtam az Aldi parkolóban hétezer forintot (áthajtottam rajta, így az egyik kétezres kicsit szaggatott lett, de nem hiányzik belőle darab)
  • az Aldiban vettem alkoholt és elkérték a személyimet, amit egész nap büszkén meséltem mindenkinek (míg valaki nem mondta, hogy az Aldiban most mindenkitől elkérik, ezen aztán jót nevettem)
  • voltam Áginál és lettek szép karácsonyi körmeim és megdicsérte a hajamat, hogy "uhhh de szép a hajad! fodrásznál voltál??", amire nekem leesett az állam, mert napok óta megmosni sincs erőm, nemhogy ápolni
  • a héten volt a névnapom és Gábortól kaptam egy szép, új csizmát
  • turiztam két szép és meleg pulcsit, amik L és XL méretűek, tehát terveim szerint februárban és márciusban is tudom majd még hordani őket
  • ma reggel kimentünk a piacra lángost reggelizni és bevásároltunk holnapra, ugyanis holnap egy kisebb vendégsereg jön hozzánk ebédre (karajszeleteket sütünk káposzta ágyon, a gyerekeknek rántott husit és desszertnek épp most sülnek a csokis-kókuszos csillagocskák)
  • részemről megvannak az ajándékok, ma megjött az utolsó rendelt csomagom is, ami egy pulcsi Gábornak és hűű annyira szép és meleg, szerintem neki is nagyon fog tetszeni, emellett pedig megvan a csomagolópapír, a szalagok, karácsonyi futó és szalvéta, csillagszóró (a többit még jövőhéten beszerezzük együtt, pl. a fát sem ártana, de szerencsére lakomára nem kell bevásárolnunk, mert szenteste kivételével mindennap mi megyünk idén vendégségbe, jeeee)
  • és aminek a legjobban örülök: Gáborra esne 24-én a munka és egész eddig úgy volt, hogy megy is, max. nem 11-re ér haza, hanem eljöhet délután 5-6 körül, de idén először úgy döntött a cég, hogy nem kell 24-én bemenni!!
Én már nagyon kezdek hangulatba jönni, pl. ma is olyan volt a napunk, hogy pihentünk, beszélgettünk, filmet néztünk és annyira jó volt. Igazi "év utolsó 2 hete" hangulat van már nálunk. ❤️

ezeket a pulcsikat turiztam, szupermelegek

ezt a Bugatti csizmát meg Gábortól kaptam,
nagyon kényelmes

4 megjegyzés:

  1. A hova kell menni? kérdésedre: ha nagyon fáj/rosszul vagy, akkor fogadniuk kell az adott szakrendelésen, mert ez akut problema, a krónikus az nem sürgős. Bemégy személyesen az SZTK-rendelőbe a betegfelvételhez, elsírod nekik, mi a baj, és adnak. Csak ne hagyd magad azzal, hogy jó lesz az 2 hónap múlva... egyszer a szemem gyulladt be, csípett, bevérzett nagyon, bementem, mondtam, mi van, ők meg hogy jó, november (szeptember volt). Én meg megkérdeztem, hogy addig mégis hogy lássák így :D Erre adtak egy sorszámot, és szűk 45 perc múlva már végeztem is.
    Vagy a háziorvos adhat adhat szakrendelésre sürgősségi beutalót, ahol aznap megnéznek, vizsgálatokra küldenek, gyógyszert írnak fel, tehát elindítják a folyamatot.
    Vagy ha végképp nagyon rossz, az ügyelet is egy opció...

    Én is mostanában a szép mintával kötött pulcsikat keresem turkálókban, de te nagyon ügyes vagy, hogy ilyen szépeket fogtál ki, nekem eléggé át kell nézni a kínálatot, hogy minden klappoljon :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na köszi szépen az infót! Pár éve én is bementem a térdemmel, amire egyszer csak nem tudtam ráállni és annyira véres szájúan ragaszkodtak az időponthoz és utána annyira bunkó volt velem mindenki, hogy egy életre elvették a kedvem. De igazad van, akut probléma esetén mégis hova máshova tudnék menni? Úgyhogy legközelebb bátrabb leszek és bemegyek a rendelésre ha nagyon-nagyon fáj valami.

      Turi: igazából én csak egy Hádát ismerek, ahová azt gondolom, hogy érdemes járni. Ott mindig szép darabok vannak, szóval szinte mindig találok valamit. És súlyra adják a ruhákat, amúgy szerintem egyesével beárazva nem érné meg, mert úgy olyanok az árak, mint mondjuk egy H&M-ben.

      Törlés
  2. Akutan fellépő fájdalommal akár SBO-ra is. 😉 A több hete húzódó banális problémákra (3 hete köhög pl) ugrunk, de ha hirtelen lép fel akkor nem kérdés.
    Múltkor volt egy posztod, hogy parázós anyuka leszel. Most jelent meg a Szent Márton Gyerekmentők egy könyve: Gyermekmentő kézikönyv szülőknek címmel. Nem olcsó (7000ft) de nagyon jó könyv, bátran ajánlom. Ezenkívül az internet is a barátod, van olyan app, hogy Lázbarát valamint a Gyerek SOS-en is tudsz tájékozódni. A Heim Pál és Bethesda kórház honlapján is nagyon hasznos infókról olvashatsz, mint gyermekes szülő, mikor mit kell tenni, mikor és hová kell menni 🙂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fúú, köszi köszi a sok infót! 🙂
      Ezentúl akkor bátrabb leszek, ha valami nagyon fáj majd, de remélem nem lesz több ilyen nehezen eldöntendő fájdalmam, hogy mit is kezdjek vele...
      A gyerekes infókat is köszönöm, a könyv nagyon jól hangzik. Bőven tanultam azért ezt-azt a csecsemő-és kisgyermeknevelő suliban, hiszen ott is tudni kell felismerni dolgokat és segíteni, de az első saját gyerek(csecsemő) nyilván más para-kategóriába tartozik...😅

      Törlés