A héten nekem sikerült beszereznem pár meleg babacuccot. Elmentem ugyanis Csömörre és mivel a turiban nem találtam semmit, benéztem hát a Kikbe. És még milyen jól tettem! Tele volt pici babaruhákkal, ráadásul minden le volt akciózva. Vettem egy ilyen pihepuha, meleg kis babaoverált, amiben majd haza tudjuk őt hozni a kórházból. Ugyanígy fillérekért egy meleg babakardigánt. Két rugadolózót, mert azok se nagyon voltak a csomagokban. Meg egy kicsit nagyobb méretű macis pulcsi+nadrág együttest, mert az is nagyon jó áron volt. Ezenkívül kaptam potom pénzért babakesztyűt is, amit máshol szintén túlárazva láttam csak. Voltak gyönyörű takarók és törölközők is, de azokból kaptunk eleget. Úgyhogy nagyon jól jártam, hogy bementem a Kikbe, pedig elsőre nem is terveztem.
Az ilyesmi dolgokat, mint játszószőnyeg, szoptatós párna és babafészek, még mindig csak nézegettem az interneten, de még egyiket se rendeltem meg. Jó lenne egy helyről megrendelni mind a három dolgot, de még egy babawebshopot se találtam, ahol mind a három jó áron lenne és tetszene is belőlük a kínálat. Úgyhogy ez még egyelőre várat magára.
Pénteken Gáborral is elmentünk, hogy megvegyük a pelenkát és egyebeket. Sikerült is a Tescoban clubcarddal nagyon jó áron megvenni 3 nagy csomag pelust, ami fogalmam sincs, de mondjuk egy hónapra lesz elég...? Textilpelus helyett vettünk két csomag muszlin kendőt és még pár nagyon kis helyes rugdalózót. Szerintem a ruha most már tényleg elég, tudok vinni majd többféle méretet a kórházba, ahogy a listán szerepel. Addig rucit már nem veszünk, amíg nem tudjuk, hogy mekkora is kell majd neki valójában.
Szombaton nővéremet látogattam meg és kiderült, hogy ő is vett ezt-azt a babának. Kaptunk két csomag textilpelust, meg még egy nagyon cuki kapucnis babatörcsit. Azt hiszem, bőven el van már látva ez a kismanó mindennel.
Gábor szeretné lassan összetenni a kiságyat. Ezt én is nagyon várom, mert szeretném már látni, hogy mekkora és tervezni, hogy akkor hol is legyen a helye. Pakolgatni is szeretnék a kis szekrénybe, mert egyelőre minden a rendszerezőkben van, vagy még szatyrokban kallódik, mosásra és a helyére kerülésre várva.
Nekem amúgy ezen a héten kezdtek el olyan tüneteim lenni, amik kényelmetlenek és eddig nem éreztem őket. Vannak rosszabbak és kevésbé rosszak. Elkezdtem pl. rosszul aludni és sokszor a levegőt is nagyon nehezen veszem, de ez még a kisebbik rossz. Persze tudom, hogy ezek a harmadik trimeszterrel járnak együtt, nem is pánikolok, de azért nem kellemesek.
Holnap megyek fogorvoshoz, amitől egy kicsit félek. Volt egy jó fogorvosom, aki pár éve rendbe tette a fogaimat, de aztán sajnos Görögországban férjhez ment. Azóta egyszer voltam egy nőnél, amikor fájt a fogam, de ő nagyon rossz élmény volt (fájt is, bunkó is volt). Sőt, legutóbb a fogkőleszedés is fájt, azt egy dentálhigiénikus csinálta. Azóta attól is félek, pedig előtte sose fájt a fogkőeltávolítás. Ezek miatt még mindig húznám, hogy elmenjek fogorvoshoz, de a nőgyógyászom és a védőnő is már nagyon letoltak és már nincs több ötletem füllenteni, hogy miért nem mentem még el...úgyhogy holnap délelőtt fogorvos. Rettegek.
Aztán megyek a héten a védőnőhöz is, a szoptatást fogjuk körbejárni. Sőt, utána megyek a kórházba is, lesz szülésfelkészítő tanfolyam, arra már nagyon kíváncsi vagyok.
Hát, így állunk most, lassan 32 hetesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése