minden más

 Egyébként nagyon be voltam már fordulva a múlt héten. Gábor itthon volt egy hétig betegszabin, mert úgy fájt a dereka, hogy felkelni is alig bírt. Én előtte se nagyon mentem sehová, és azon a héten se, mivel akkor őt ápoltam (meg még a kutyát). De már olyan régóta voltam itthon (előtte ugye nekem is nagyon fájt a lábam és a derekam), hogy én már nem bírtam itthon se ülni, se feküdni, se filmet nézni, se semmit...az olvasás se kötött le, egyszerűen ingerekre vágytam, kb. bármire. Egyik nap teljesen kiürült a hűtőnk és elmentem bevásárolni. És esküszöm az a bevásárlás olyan volt, mintha egy börtönből szabadultam volna: nem siettem, sokáig mászkáltam a sorok között, válogattam, nézelődtem, hazafelé meg olyan gyönyörűen sütött a nap és annyira jó érzés volt vezetni, hogy komolyan megfordult a fejemben, hogy megyek egy egész kört az M0-son. Csak azért nem tettem végül, mert spórolok a benzinnel és fagyasztott áru is volt a kocsiban. 

Szóval lelkileg nagyon a padlón voltam már. Pénteken kezdtem el magam jobban érezni, amikor túl voltam ezen a hatalmas terhen (búcsú, altatás, temetés). Addigra Gábor is meggyógyult és ment dolgozni, valamint megígérte, hogy hétvégén elmegyünk majd valahova. Aznap mentem a 30. heti genetikai ultrahangra is és nyilván a jó eredmények, meg hogy láttam kivetítőn a kisbabánkat, újra feledtette velem a rossz dolgokat. A kórházból hazafelé jövet bementem az Árkádba és bevásároltam a kórházi csomaghoz. Majdnem teljes már, szinte mindent kaptam, amit akartam. A napokban szerintem be is pakolom a táskába mindennel együtt és onnantól ez is letudva. Nagyjából az is tiszta már, hogy miket akarunk még venni a babának, mielőtt megérkezne (rugdalózó, pár meleg cucc -az egyáltalán nem volt egyik csomagba se, amiket kaptunk-, babafészek, játszószőnyeg, textil pelus, kesztyű, kb ennyi). Ezeket együtt vesszük majd meg valamikor...valószínűleg nem a héten, mert Gábor megint munkamaratont tart ezen a héten, hanem remélem a jövőhéten, az már sokkal szellősebbnek tűnik.

Tegnap reggel amúgy mi is felkerekedtünk, ahogy sokan mások, hogy megnézzük a havat. Szomorú, hogy olyan ritkaságszámba megy a hóesés, hogy emberek egész garmadája indul útnak, ha valahol végre esik egy kicsi. Mi a Nagy-Hideg-hegyet céloztuk be, el is indultunk viszonylag korán, de így is egy kilométereken átívelő sorba érkeztünk meg. Gábor nem egy türelmes típus, ha sorba kell állni. Én mondjuk lehet, hogy egy kicsit még vártam volna, mert nagyon szerettem volna havat látni, havas tájon sétálni, hógolyózni, de tényleg meg se moccant a kocsisor negyed óráig... Úgyhogy visszafordultunk, nagyon szomorú voltam. Gábor mondta, hogy mehetünk akárhova, mondjam, hogy mit szeretnék...így végül Zebegényben kötöttünk ki, ami még mindig az egyik kedvenc helyem az országban. Ott letettük az autót és sétáltunk egy nagyot, ettünk finom rétest, megnéztük a Duna-partot. Utána átautóztunk Budakalászra Gábor egyik barátjához és elmentünk együtt ebédelni. Én valamiért Budakalászt is nagyon szeretem és amúgy még anno, amikor összejöttünk, szerettem volna odaköltözni. Gábornak van ott egy telke, szó volt róla régebben, hogy építkezhetnénk oda, de aztán letettünk róla. Mert itt is szeretünk lakni és akkor üresen állna ez a hatalmas emelet, ahol lakunk...nem sok értelme lenne. Szóval nagyon jó kis nap volt, hiányzott már ez a jövés-menés. Ráadásul (lekopogom, de) nekem teljesen elmúlt a láb-és derékfájásom egy ideje, újra tudok sétálni és nagyon jó érzés megint szabadon, fájdalom nélkül mozogni. Úgyhogy ezért is esett nagyon jól végre kimozdulni itthonról.

Ma hétfő van, Gábor hajnalban elment dolgozni. Én elmegyek bevásárolni, szeretnék venni egy fánk sütőformát és színes fánkokat sütni valamikor a héten. Ma a karácsonyfát is lebontom, szépen elpakolom a díszeket és kitakarítok. A hajamat is be kell festeni, jó lenne azt is kipipálni a mai napon. Hát, ilyesmik vannak.

még a múltkor szétválogattam a babarucikat méret szerint

a 30. hétben

januári Duna