ezek mennek, meg a bárányfelhők

  Én még sosem voltam a busójáráson és Gábor se, ezért valamikor év elején tervbe vettük, hogy idén esetleg elmehetnénk megnézni. Nem felejtettem el, készülgettem is rá, de olyan nagyon nem néztem utána. Csak előtte pár nappal realizáltam, hogy Mohács nincs valami közel hozzánk, nem érné meg reggel menni és este jönni. Plusz amilyen fizikai aktivitást én produkáltam a múlt héten, azt inkább hagyjuk. Maradjunk annyiban, hogy egy fél órás sétától elfáradtam, vagy attól, hogy be kellett menni a boltba öt dologért. De persze voltak energikusabb napjaim is, amikor főztem, takarítottam, sétálni mentünk. Viszont ezt előre nem tudtam és most sem tudom kikalkulálni, hogy mikor lesz bennem elég szufla vagy melyik napon akarok egész nap csak otthon feküdni. Így végül elvetettük az ötletet, hogy idén februárban Mohácsra utazzunk. Helyette nagyon izgalmas programunk volt péntek reggel: Gábor vitte reggel a kocsiját a szervízbe, hogy kicseréljék az egyik lengéscsillapítóját, én pedig követtem őt a saját autómmal, hogy a szervízből ne kelljen hazabuszoznia. Ugye milyen szupi program? Na de utána azért csak elmentünk végre randizni. Két opció volt: Szentendre vagy Gödöllő. Nekem előbbihez jobban húzott volna a szívem, de közben Gödöllőn meg van egy hely, ahová 1-2 éve el szeretnék már menni enni és mivel időközben jócskán ebédidő is lett, végül Gödöllő mellett döntöttünk. A hely a Happy Day BBQ nevet viseli és nagyon guszta meg finom kézműves hamburgerek vannak, plusz még itthon kiszúrtam, hogy churros is van az étlapon. Amit végül nem tudtam megkóstolni, mert akkora hamburgert kaptam, hogy a végén Gábor is besegített az enyémbe és még így is maradt a tányéron, képtelen voltam az egészet megenni. (Éhség terhesen: "éhenhalok, kérek előételt, főételt és desszertet is...aztán a valóságban három falat után nem fér több a gyomromba és levegőt is alig kapok a bébitől.) 

Szóval végül jó kis nap kerekedett a péntekből, délután visszamentünk az autóért is, este meg átjött nővérem és itt aludt nálunk. 

Szombaton annál a párnál voltunk vendégségben, akikkel kapcsolatban már írtam a szellemtörténeteket. Kacsát sütöttek, lilakáposztával, krumplipürével, én egy tepsi túrós pitét vittem. Gábor ezután kijelentette, hogy böjtölni fog, azóta tényleg nem eszik túl sokat. Sőt, még arra is megkért, hogy főzzek levest, úgyhogy komolyan veszem a diétáját. 

Vasárnap ő dolgozott, én meg itthon ténykedtem, nem sok minden történt.

Hétfőn jöttek feltenni a napelemeket, úgyhogy én elmentem itthonról, mert tudtam, hogy rám nem igazán lesz szükség. Ellenben nővérem szabin volt aznap, úgyhogy átgurultam hozzá főzni meg dumálni. Nagy viharok vannak náluk, nem tudom, hogy együtt maradnak-e vagy sem, hónapok óta megy most már ez a harc kettejük között. Én kívülről nézve egyáltalán nem látom stabilnak és jónak azt a kapcsolatot, ráadásul tesóm többször szomorú, mint boldog, úgyhogy szerintem jobb lenne lezárni, de nyilván nem az én életem, így tanácsot se szeretek adni ilyen ügyekben.

(Azt a forgatókönyvet mindenesetre már felvázoltuk magunk előtt Gáborral, hogy lehet a kutyájuk nálunk köt majd ki 1-2 éven belül. Én nem szeretnék rotit, de ha úgy alakulna, hogy szétmennek és egyikük erre, másikuk arra, az a kutya tuti, hogy hoppon maradna, nekünk meg nem lenne szívünk árván hagyni őt.)

Kedden még folytatták a melósok a napelemeket és Gábor is egész nap dolgozott mellettük (ő az elosztószekrényt csinálta). Később átjött az egyik haverja, meg öccse is itt héderezett egész nap, nekem meg kicsit elgurult a gyógyszerem, így fogtam magam és világgá mentem. Jó, ez azért túlzás, de elmentem egy nagy sétára, a domb felé, arra a több km-es körre. Tudom, hogy a hormonok is okozták, de akkor is kiborultam kicsit és egyedül akartam lenni. Mire hazaértem, Gábor már nagyon aggódott, utána megbeszéltük a dolgainkat. Nem is rá haragudtam, meg konkrétan senkire, csak nekem, mint introvertáltnak, néha sok ez az egésznapos jövés-menés az otthonunkban. Este aztán már minden jó volt, én is lenyugodtam, Gábor a tenyerén hordozott és a babának meséltünk egy csomó mindent, aki közben végig mozgolódott és dugdosta ki magát a hasamon keresztül. 

Ma reggel korán keltem, mert megint mentem a fogászatra, ami kezd never ending story lenni. Még mindig ugyanazzal a fogammal dolgozik a doktornő, de küzd vele. Most abban maradtunk, hogy a következő (és egyben utolsó) alkalommal belerak egy hosszabb időre való tömést és ha majd megszületett a baba és vissza tudok menni, akkor majd megröntgenezi és eldönti, hogy mi legyen vele. Gábor szerint kár volt belekezdeni, de most már mindegy. De szerintem meg lehet, hogy ha nem nyúlunk hozzá, akkor bármikor elkezdhetett volna pokolian fájni... Na mindegy.

Hazafelé benéztem a Mömaxba, mert szeretnénk venni egy kis fényű lámpát még a babarészre, hogy éjszaka lássak, ha felkelek hozzá és ezért ne kelljen hatalmas fényt kapcsolni, de semmi értelmes/szép gyereklámpát nem láttam. Viszont mire hazaértem, pokolian éhes lettem és annyira jó volt, hogy volt leves a hűtőben, ami a fogam miatt is ideális volt, mert az érzéstelenítő még mindig nem ment ki belőle teljesen, így a folyékony kaja volt a legjobb, amit csak ehettem volna. Mára aztán vannak szép terveim, pl. a kórházi csomag összepakolása (amihez már minden megvan), a fürdőszoba kitakarítása, meg némi patikai munka. Nem tűnik se soknak, se nehéznek, remélem estére abszolválni tudom mindet. 

ezt a nadrágot kaptam Milonkától, 
nagyon szeretem!