Nem kifejezetten vagyunk egy Valentin-napot mindenáron megtartó pár, de valami kis jelképes dologgal azért szoktunk egymásnak készülni ilyenkor. Én még előző nap beszereztem Gábornak egy doboz szív alakú milka bonbont, meg a kedvenc söréből egy dobozzal és másnap reggel a kávéval együtt vittem be neki az ágyba. Nagyon örült! Ő általában nem ennyire előrelátó (szinte mindig úgy vesz ajándékot bárkinek, hogy aznap szerzi be, amikor odaadja), úgyhogy miután megreggeliztünk, mondta, hogy bemegy a bankba valami ügyet intézni, de most ne kísérjem el, maradjak itthon pihenni. Aztán hazaállított egy szál vörös rózsával meg 1kg nutellával (aminek örültem is, meg nem is, mert délután pont elkezdtem azon agonizálni, hogy mégis milyen kövér lettem). A napot aztán szinte nem is tudtuk kettesben tölteni. Nem is szinte, hanem inkább egyáltalán nem. Mert az van, hogy hétfőn jönnek hozzánk feltenni a napelemeket, viszont a régi napkollektor még fent volt a tetőn és azt bizony le kellett szedni. Átjött hát egy-két szorgos haver, hogy segítsen. A romantikus, kettesben töltendő ebédünk is végül úgy alakult, hogy a munkában kimerült barátok falták a rántott sajtot Gáborral együtt, én meg utána leültem és egyedül elcsipegettem a maradékot. Közben persze halálra is izgultam magam. A napkollektor 4 panelból állt, darabonként 40-50kg súllyal és persze Gábor rohangált a tetőn és szerelte le őket. Én bezárkóztam a hálóba, próbáltam elterelni a figyelmem, de nem igazán ment. Nagyon aggódtam, hogy leesik. Tudom, hogy jelenleg egy mindenen is aggódó, várandós, hormonális nőszemély vagyok, de vizionáltam, hogy leesik a tetőről, ráadásul a panel is rázuhan, meghal és egyedül kell felnevelnem a gyerekünket. Szerencsére persze semmi baja nem lett és a panelek is lekerültek. Többet basszus nem engedem a tetőre, elegem van! (Ja, még karácsonykor a szembeszomszéd is hívta, hogy áznak és segítsen, oldja meg, szaladjon má' fel nekik a tetőre, de szerencsére akkor ő is nemet mondott egy korábbi sérelem miatt.) Este aztán elkezdtünk egy romantikusnak vélt filmet nézni, ami haláluncsi volt, így Gábor fél órán belül elaludt, majd nemsokára én is. Így telt hát a romi Valentin-napunk.
Ma pedig fél 6-kor keltünk, mert menni kellett be a városba fogászatra és flexelni. Nem írtam, de nekem aztán nem várt fordulatot vett a fog-mizériám: az ideiglenes töméses fogamból egy darabka letört a vasárnapi reggeli közben. Mára volt időpontom a folytatásra és hát a doktornő nem annyira örült a törésnek. De azt mondta, hogy megpróbálja megmenteni a fogamat, így most kaptam bele egy csapot és megint egy adag ideiglenes, jó keserű, gyógyszeres tömést. Szívem szerint panaszkodnék, mert megint csak egy oldalon rágok, lassan rágok, könnyűt rágok, de rossz érzés az a bumszli nagy tömés a fogamon és közben félek is, hogy majd nem lehet megmenteni. Annak mindenesetre örülök, hogy nem fájt a törés, se a kezelés, se most nem fáj, mert emlékszem én olyan fogfájós időszakra, hogy a falat kapartam a fájdalomtól. Na, egyébként fél óra alatt végeztem, utána riadóztattam Gábort, hogy gurulhat elém a Visegrádi utcába. Ezután felmentünk a lakásomba és a tönkrement zárat próbálta Gábor megszerelni, kinyitni, majd miután minden ötletet kimerített, flexszel elvágta a kritikus részt. Utána malmoztam egy órát a lakásban, amíg ő elment venni egy új zárat, visszahegesztette és beszerelte. Aztán még el kellett menni a postára (mindig egy raklapnyi levelem jön, iszonyú népszerű vagyok a közműveknél meg mindenfél hivatalos szervnél), meg beugrottunk Gábor munkahelyére, hogy visszavigyen pár kölcsönbe vett szerszámot. Majd végre elindultunk haza, de Gábor közölte, hogy szerinte beteg lett, így ő már nem bír megállni bevásárolni és még fél óráig tologatni egy bevásárlókocsit. Tényleg rosszul nézett ki, meleg is volt a homloka. Vettünk hát a mcdrive-ban egy gyors ebédet, aztán hazajöttünk. Aztán egész délután pihiztünk. Én hiába ültem ma szinte egész délelőtt, meg csak az autóban utaztam, iszonyúan fájt egy pontban a hátam, a baba meg egész végig rúgdosott, nagyon elemében volt ma. Úgyhogy nekem is jól esett egy kis délutáni szieszta. Estére túrós pitét ígértem Gábornak, de közben kiderült, hogy lent az anyukája meg lekváros fánkot süt, úgyhogy sztornóztuk a pitét és mindjárt indulunk le fánkozni a földszintre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése