kedd, február 7

mák és ananász

  Kellett nekem egy hete nagyképűen megírni, hogy nem kifejezetten vagyok kívánós és nem tudom mi az a vad érzés, amikor valamit veszettül meg akar enni az ember. A napokban én a mákkal voltam így: csak mákos tésztára, mákos rétesre és búrkiflire tudtam gondolni. Nem volt itthon, venni kellett, meg eleve szombatra már volt kajánk, vasárnap meg vendégségbe mentünk. Na de tegnap! Egész nap mákos tésztát ettem, annyira finom volt...
Ma reggel pedig, amikor ébredeztem, de még forgolódtam kicsit az ágyban, egy "ananász!!" nevű tábla kezdett el villogni az agyamban. Majd felkeltem, ettem egy sajtos szendvicset paradicsommal, megkávéztam...az ananász gondolata azonban továbbra sem hagyott nyugodni. Már arra gondoltam, hogy lehet el kell mennem a boltba ananászért, amikor benéztem a konyhai szekrénybe és szembe találtam magam egy ananászkonzervvel. Szerintem még Gábor vette valami turmixba, amit aztán soha nem csinált meg. Felbontottam a konzervet szépen mint egy őrült éhenkórász és az egészet megettem egyszerre. Mindezt reggeli után 15 perccel. 

Gábor annyira lelkes! Szombaton kiszaladt a munkahelyéről, hogy a Babaszafariból elhozza a korábban megrendelt cuccokat. Aztán meg hívott, hogy milyen szép minden és nagyon jókat választottam. Én igyekszem nem megvenni mindenféle cuccot és tényleg csak azokat beszerezni, amiket én is jónak, hasznosnak találok és úgy örülök, amikor Gábornak is tetszik, meg ő is mondja, hogy milyen jó, hogy ilyet is vettünk. Sőt, az utóbbi napokban egyes dolgokra ő van jobban ráállva. Múltkor is cikkeket küldött egy termékfajtáról, hogy miket írnak róla és melyik márkát kéne megvennünk. Annyira sajnálom, hogy pont holnap van a szülésfelkészítő tanfolyam, ő pedig pont síelni ment, mert olyan jó lett volna ketten menni, elvégre apás szülésre készülünk. 

Szerettem volna elmenni kismama-fotózásra, de én nagyon drágállom (vagy csak csóró vagyok, nem tudom). Itt a kerületben is néztem, meg Pécelen is, de ugyanaz az alapár szinte mindenhol. Mindegy, hogy rákosborzasztó vagy fancy budai műterem. Úgyhogy letettem róla és magamat fotózom le minden héten, hogy legyenek emlékek erről az időszakról és majd a babanaplóba is be tudjam ragasztgatni őket. A tegnapiakra szerettem volna, ha Gábor is odaáll mellém pár fotó erejéig, de túl borostásnak ítélte magát, így közös babavárós képünk még mindig nincs.






4 megjegyzés:

  1. Nagyon csinos kismama vagy!
    Mi sem mentünk annak idején profi fotóshoz, sógorom lőtt pár képet rólunk a botanikus kertben, bár nekünk az esküvőnkön is csak azért volt fotós (szintén nem profi, csak hobbifotós), mert legjobb barátnőm "kihisztizte".
    A "házi" képek is szép emlékek, néha többet mesél rólatok, mint egy műtermi.
    (Nem vagyok a profi fotósok ellen, az is jó, olyan is kell, de szerintem a környezetemben lévő kisgyerekesek néha túltolják)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Az esküvőre én szerettem volna fotóst, de azt is drágálltuk. Végül Gábor egyik húga készített tökjó kis képeket, az egyiket poszterként ki is tettük itthon a falra, annyira jó lett.
      Én se vagyok ellenük, sőt, kifejezetten szeretem a profi képeket, de valamiért mindig túl drágának tartom. Még anno a kutyámmal is tervezetem egy sorozatot, de végül abból se lett semmi.
      Most viszont úgy voltam vele, hogy na a babáról majd lesz profi képünk, mert a kórházban majd biztos kérem a szolgáltatást, mire kiderült, hogy a Honvédban nincs ilyen, mivel katonai objektum, nem engednek be fotóst :DD

      Törlés
  2. Hű, nagyon csinos vagy, és mosolyogsz, tök jó képek!
    :-))

    VálaszTörlés