A baba még mindig remekül érzi magát odabent, egyelőre nem mutatja a jelét annak, hogy szeretne már kibújni. Mi persze már tűkön ülünk, én várom a jeleket, fájásokat, Gábor meg kapkodja fel a telefont, amikor hívom és talán egy kis csalódottságot is kihallok ilyenkor a hangjából, hogy még nem azért hívtam, mert menni kell a kórházba... Tegnap voltunk az utolsóelőtti CTG vizsgálaton, aztán váltottunk pár szót az orvossal. Én már rákérdeztem arra, hogy mi a teendőm, ha a kiírt napon se indul majd be a szülés. Elmondta, bár következő héten még megyek hozzá egyszer, pont a szülésre kiírt nap előtt. Amúgy jól kiszámoltunk egymást (vagyis inkább én őt), mert tegnap megtudtam a kis csacsogós asszisztensétől, hogy jövőhéten van utoljára a dokim, utána már nem dolgozik ebben a rendelőben, mert amúgy is a SOTE-n van és emellett most beválasztották valami endometriózisos csapatba. Jó, hát azt tudtam, hogy szülni nem nála fogok (mert nem honvédos), de azért örülök, hogy ő vitte végig a terhesgondozásomat.
 |
épp a vizsgálatra várunk (azért is lőttem, mert rájöttem, hogy az utóbbi hónapokban Gábor alig, sőt egyáltalán nincs rajta egy képen se, amit készítettem)
|
Amúgy gyönyörűen megérkezett a tavasz, ettől olyan boldog vagyok. Bárcsak több energiám lenne odakint aktívkodni! Ma mondjuk kicsit túlfeszítettem a húrt, elmentem sétálni, de túl messzire mentem és csak egy óra múlva értem haza, de olyan fáradtan, hogy ittam két pohár vizet, bebújtam az ágyba és csak másfél óra múlva ébredtem fel. Mindezt délelőtt 11-kor. Addigra már az összes létező gép sípolt, hogy kimosott/leállt, Gábor anyukája meg aggódott, hogy rosszul vagyok...
Ezután elintéztem a házi munkát, majd elgurultam ebédelni, mert ma se kedvem, se erőm, se motivációm nem volt főzni és a hűtőben se volt túl sok minden. Kajálás után a Tescoba is benéztem, de csak hideg kajának valókat vettem, mert holnap vendégségbe megyünk, vasárnap meg családi névnapozunk és Gábor anyukája főz (azt hiszem). Ma van amúgy a szerelmem névnapja, de nem hiszem, hogy meg fogom tudni várni, 11 előtt ér majd csak haza a melóból. Hűtöttem be neki egy dobozzal a kedvenc söréből, az ajándékot meg majd holnap reggel odaadom neki. Elvileg ma dolgozik utoljára, aztán három hétig itthon lesz. Kíváncsi leszek mennyire valósul ez meg teljesen...mármint a munkahelyére tényleg nem megy három hétig, de nála ez nem jelent biztosítékot, mert tuti kitalálja, hogy azért a lakásba felugrik ezt-azt csinálni, a ház körül is mindig van valami, meg a telefonja is állandóan csörög valami ad hoc jellegű javítanivalóval és ilyenkor nem szívesen hagy embereket áram nélkül.
Tegnap mondjuk randi-napot tartottunk megint, hiába hívta az öccse, hogy segítsen neki valami kádat betenni valakinél, nem ment. Helyette nagyot sétáltunk, aztán ő elment egy kicsit biciklizni, addig én mostam, pakoltam itthon, aztán együtt ebédet főztünk, ettünk, utána elmentünk cukiba, aztán 4-re az orvoshoz. Én szokás szerint megint úgy értem haza kora este, hogy hulla vagyok, így 8-kor aludtam is (vettem gyógyszert a refluxra, úgyhogy végre tudtam aludni).
 |
| a közösen készített ebéd |
 |
| a közeli cukiba ültünk be |
 |
| boldog fejem, hogy "végre itthon!" |
Aztán azon filóztam ma, hogy jól bepakoltam a kórházi táskákat még kb. egy hónapja és ugye tettem el magamnak hazajövős ruhát is, mert az is a listán van (és végül is logikus, amiben bemegyek, nem biztos, hogy tiszta marad...). És hogy eltettem egy bő leggingst meg egy hosszú, kapucnis pulóverruhát. De ma realizálódott bennem, hogy ha pl. ma abban kellett volna hazajönnöm a kórházból, szétsültem volna, úgyhogy holnap kikapom a bőröndből és majd ha itt a tényleges indulás (ami remélem azért jövő héten esedékes lesz), akkor előtte bedobok majd valamit, ami az éppen aktuális időjárának megfelel (mert aztán ki tudja, pl. hidegfront is lesz megint.)
Amit még akartam mesélni, hogy néztem két jó filmet a napokban. Az egyik a The Quiet Girl c. ír filmdráma, ami nagyon tetszett, bár megmondom őszintén, egy csipetnyi hiányérzetem azért maradt a végén. A másik pedig a The Whale, ez se volt rossz, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt megindító.
Nagyon helyesek vagytok!
VálaszTörlésTe jó ég, hogy én mióta akarok mignont enni, jaj nekem.
Drukkolok, es ha úgy alakul, nagyon könnyű, szép szülést kívánok!
Ági
Tehát úgy értettem az előbb, hogy ha úgy alakul, hogy a szülésig nem írok már, akkor minden jót, és szépet kívánok! 🙂🙂
VálaszTörlésKöszönjük! :)
TörlésÉn is rég ettem, pedig a kedvenc sütim. Egyszer meg akarok próbálni itthon is készíteni, van egy jó diós meg egy citromos receptem is, de mindkettő úgy kezdődik, hogy csak akkor kezdjünk neki, ha egésznap ráérünk és épek az idegeink... :D
Ajjaj, gondoltam, hogy macerás 😁
VálaszTörlésNagyon aranyosak vagytok! nézem az utolsó képet, de nem látlak :)) azt mondtad püffedt és kerek az arcod, mégis kiről tették ki fotót :P
VálaszTörlésÉn is ilyesmit akartam írni. Olyan szép vagy!
TörlésA babavárás nagyon izgi. Egyszer csak majd eltűnsz a blogról és a következő bejegyzés az lesz hogy megérkezett a babó. Én is várom 😊
Köszi lányok ❤️, hááát ez olyan, mint a kedvem is, hogy egyik nap azt látom/érzem, hogy normálisan nézek ki, a másik napon meg öregnek és csúnyának látom magam és akkor olyan, mintha tényleg máshogy nézne ki a fejem is. Itt biztos azért nézek ki jobban, mert aznap jó napom volt, egész nap együtt voltunk Gáborral.
TörlésÉn is remélem, hogy nemsokára már arról szól majd az egyik poszt, hogy megérkezett. 💙
De izgi! Drukkolok nagyon! :)
VálaszTörlés❤️😊
TörlésAzt nem lehet, hogy a párod visz be az időjárásnak megfelelő ruhát a hazavitel előtti napon? Ez mind be fog férni ott a szekrénybe?
VálaszTörlésBe fog és a listán is szerepel, amit vinni kell. Mondjuk nyilván megoldható lenne, hogy ő hozza, de ad1 úgyse tudná/találná, amit szeretnék 😂 ad2 már tuti készen várom majd, hogy induljunk haza 🙂.
TörlésNekem a férjem olyan ruhát hozott be, amit a terhesség előtt viseltem. :))) Eszébe se jutott, hogy abba rögtön a szülés után nem bizti, hogy beleférek. :)) Első gyerek után szerencsére valahogy belefértem, a sokadik gyerekeknél simán a terhes cuccom vettem vissza, el sem küldtem azokat haza, amiben bementem a kórházba.
VálaszTörlésIgen, sokan hiszik azt, hogy hirtelen újra jó lesz minden azonnal. Én is egy bő (mostani alakomra való) leggingst pakoltam el. Emlékszem, egy ismerősöm borult ki anno nagyon, megszült császárral és utána még ott volt a nagy hasa, amiről ő azt hitte, hogy miután kint van a baba, automatikusan lemegy. A férje mesélte, hogy kb. üvöltözött vele a kórházban, hogy azonnal menjen el neki hasleszorítóért. Azt mondta, még soha nem látta őt ilyen sárkánynak, frusztráltnak. Nem lehet mindenre előre felkészülni...
TörlésNekem az volt a "szerencsém", hogy a férjem volt albérlőtársa előttem pár hónappal szült, és bementünk látogatni a kórházba. És én akkor döbbentem rá, hogy mekkora has marad a szülés után. :)) Ő amúgy egy iszonyat vékony csaj volt normál esetben. Nekem mondjuk akkora nem maradt, mint neki, mert 20+ kg-ot hízott, én meg alig valamit, de nyilván nem volt tök lapos a hasam. És minél többedik gyerek volt, annál több idő kellett ahhoz, hogy visszaalakuljon. Nem csak a hasam. :))
TörlésAmúgy nem egyszerű ez, engem is sok minden megviselt, pedig én amúgy ebben szerencsés vagyok, voltam, alig híztam, striáim sem lettek, a mellem sem lett csúnya, de mégis minden alkalommal az a szülés utáni testi mizéria megviselt. Hogy nem vagyok önmagam iylen értelemben.
De amin még ezek után is meglepődtem az az, hogy még mindig nem tudok hason aludni, pedig én nagy hason alvós vagyok, és alig vártam, hogy a szülés után majd aludhassak hason, de sajna a melleim miatt még több hónapig nem ment. :))))
TörlésHú, nagyon izgalmasak már ezek az utolsó napok, bármikor elindulhat a szülés. :) Jó egészséget, a lehetőségek szerinti legkönnyebb szülést, és egészséges babát és egészséges te-t, jó emlékeket kívánok (a fájdalom, a nehézség egyébként szerintem hamar törlődik, és marad az öröm és boldogság emlék) ❤️
VálaszTörlésÉn is sűrűn idenézek, klassz, hogy ilyen szépen kihordtad a babát, alakuljon minden nagyon szépen, a lehető legkevesebb fájdalommal, de az tényleg tovaszáll hamar. :-))
VálaszTörlésKöszönöm szépen csajok! ❤️ Már nagyon izgulok, talán ma lesz valami.
TörlésNagyon szorítok, többször ide-ide nézek. :)) A kisfiam 10 éve ma este született. :)
Törlésböbe: Boldog szülinapot a kisfiadnak!! 🎂🎂
TörlésJó lenne ez a nap Szaffi kisfiának is, drukkolok!!!
(Ági)
❤️
TörlésBoldog születésnapot a kisfiadnak Böbe! :)
nagyon szorítok én is! librarycat (nahát, hagy kommentelni!) ❤️
VálaszTörlés❤️
Törlés(igen, mert 1-2 hete visszakapcsoltam, hogy lehet név nélkül is kommentelni :))