39. hét

  A baba még mindig remekül érzi magát odabent, egyelőre nem mutatja a jelét annak, hogy szeretne már kibújni. Mi persze már tűkön ülünk, én várom a jeleket, fájásokat, Gábor meg kapkodja fel a telefont, amikor hívom és talán egy kis csalódottságot is kihallok ilyenkor a hangjából, hogy még nem azért hívtam, mert menni kell a kórházba... Tegnap voltunk az utolsóelőtti CTG vizsgálaton, aztán váltottunk pár szót az orvossal. Én már rákérdeztem arra, hogy mi a teendőm, ha a kiírt napon se indul majd be a szülés. Elmondta, bár következő héten még megyek hozzá egyszer, pont a szülésre kiírt nap előtt. Amúgy jól kiszámoltunk egymást (vagyis inkább én őt), mert tegnap megtudtam a kis csacsogós asszisztensétől, hogy jövőhéten van utoljára a dokim, utána már nem dolgozik ebben a rendelőben, mert amúgy is a SOTE-n van és emellett most beválasztották valami endometriózisos csapatba. Jó, hát azt tudtam, hogy szülni nem nála fogok (mert nem honvédos), de azért örülök, hogy ő vitte végig a terhesgondozásomat.

épp a vizsgálatra várunk
(azért is lőttem, mert rájöttem, hogy az utóbbi 
hónapokban Gábor alig, sőt egyáltalán nincs 
rajta egy képen se, amit készítettem)

Amúgy gyönyörűen megérkezett a tavasz, ettől olyan boldog vagyok. Bárcsak több energiám lenne odakint aktívkodni! Ma mondjuk kicsit túlfeszítettem a húrt, elmentem sétálni, de túl messzire mentem és csak egy óra múlva értem haza, de olyan fáradtan, hogy ittam két pohár vizet, bebújtam az ágyba és csak másfél óra múlva ébredtem fel. Mindezt délelőtt 11-kor. Addigra már az összes létező gép sípolt, hogy kimosott/leállt, Gábor anyukája meg aggódott, hogy rosszul vagyok...

Ezután elintéztem a házi munkát, majd elgurultam ebédelni, mert ma se kedvem, se erőm, se motivációm nem volt főzni és a hűtőben se volt túl sok minden. Kajálás után a Tescoba is benéztem, de csak hideg kajának valókat vettem, mert holnap vendégségbe megyünk, vasárnap meg családi névnapozunk és Gábor anyukája főz (azt hiszem). Ma van amúgy a szerelmem névnapja, de nem hiszem, hogy meg fogom tudni várni, 11 előtt ér majd csak haza a melóból. Hűtöttem be neki egy dobozzal a kedvenc söréből, az ajándékot meg majd holnap reggel odaadom neki. Elvileg ma dolgozik utoljára, aztán három hétig itthon lesz. Kíváncsi leszek mennyire valósul ez meg teljesen...mármint a munkahelyére tényleg nem megy három hétig, de nála ez nem jelent biztosítékot, mert tuti kitalálja, hogy azért a lakásba felugrik ezt-azt csinálni, a ház körül is mindig van valami, meg a telefonja is állandóan csörög valami ad hoc jellegű javítanivalóval és ilyenkor nem szívesen hagy embereket áram nélkül. 

Tegnap mondjuk randi-napot tartottunk megint, hiába hívta az öccse, hogy segítsen neki valami kádat betenni valakinél, nem ment. Helyette nagyot sétáltunk, aztán ő elment egy kicsit biciklizni, addig én mostam, pakoltam itthon, aztán együtt ebédet főztünk, ettünk, utána elmentünk cukiba, aztán 4-re az orvoshoz. Én szokás szerint megint úgy értem haza kora este, hogy hulla vagyok, így 8-kor aludtam is (vettem gyógyszert a refluxra, úgyhogy végre tudtam aludni).

a közösen készített ebéd

a közeli cukiba ültünk be

boldog fejem, hogy "végre itthon!"

Aztán azon filóztam ma, hogy jól bepakoltam a kórházi táskákat még kb. egy hónapja és ugye tettem el magamnak hazajövős ruhát is, mert az is a listán van (és végül is logikus, amiben bemegyek, nem biztos, hogy tiszta marad...). És hogy eltettem egy bő leggingst meg egy hosszú, kapucnis pulóverruhát. De ma realizálódott bennem, hogy ha pl. ma abban kellett volna hazajönnöm a kórházból, szétsültem volna, úgyhogy holnap kikapom a bőröndből és majd ha itt a tényleges indulás (ami remélem azért jövő héten esedékes lesz), akkor előtte bedobok majd valamit, ami az éppen aktuális időjárának megfelel (mert aztán ki tudja, pl. hidegfront is lesz megint.)

Amit még akartam mesélni, hogy néztem két jó filmet a napokban. Az egyik a The Quiet Girl c. ír filmdráma, ami nagyon tetszett, bár megmondom őszintén, egy csipetnyi hiányérzetem azért maradt a végén. A másik pedig a The Whale, ez se volt rossz, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt megindító.