szerda, március 8

dögrováson és azon túl

  Na, hát a betegség az szépen kiütött mégis. Kedvesek ezek a házi gyógymódok, de nekem annyit értek, mint halottnak a csók. A torkom egyébként szinte meg is javult a hétvégére, így a panadolt se szedtem, lázam nem volt. Viszont olyan ugatós, fojtogató köhögés vette kezdetét, amivel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Már korábban elkezdődött ugye, de később, nap nap után csak egyre rosszabb lett. És főleg éjjelente volt a legrosszabb, illetve napközben is, amikor kicsit ledőltem volna pihenni. A méztől és a negrótól már hányingerem volt. A legrosszabb az volt az egészben, hogy a sok erőlködéstől állandóan nagyon befeszült a hasam, már eléggé fájt is. Aludni kb. vagy egyáltalán nem tudtam, vagy csak nagyon felszínesen. Ezzel egyetemben el lehet képzelni a húgyhólyagom működését, amit már amúgy is nagyon nyom a baba... Közben az orrom is bedugult, levegőt se kaptam. Volt, hogy úgy riadtam fel éjszaka egy-egy köhögőrohamtól, mintha valaki kézzel fojtogatná a torkomat és egyáltalán nem kapnék levegőt, szörnyű volt. Vettem lándzsás útifüvet, nem igazán használt. Hétfőn vettem izlandi zuzmós cukorkát és grapefruitmag cseppeket, fokhagymát reggeliztem és fokhagymát vacsoráztam. Közben egész nap sok tea, narancs, mandarin. Ezektől persze iszonyú refluxom is lett, szóval miközben majd' megfulladtam a köhögéstől, a nyelőcsövem égett a savtól. Egyik éjszaka már sírtam is a tehetetlenségtől. Aztán tegnapról mára kezdtem el sokkal jobban lenni, én a grapefruitmag kivonat számlájára írom, régen is szedtem, akkor is mindig segített. A megítélése kétes volt, bár nem volt ráírva, hogy nem szedhetik kismamák, de ebben a patikában se volt biztos mindenki és az internet népe is két táborra szakadt. De mivel ez tényleg csak grapefruitmag (alkohol nélkül), ezért én beszedtem. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki hasonló cipőben jár!

Ma már arra is volt erőm és kedvem, hogy sétálni menjek és készítettem megint pár képet a hatalmas pocakomról. Másoktól megint megkaptam a hétvégén, hogy milyen kicsi a hasam! Hát, ez van, nekem ekkora, attól még cipelem, attól még benne van a három kilós gyerek és attól még nekem nagynak számít, hogy nekik nagyobb volt. A hétvége amúgy szuper volt! A vasárnap mondjuk kevésbé, mert akkor nagyon gyengének és lázasnak éreztem magam (nem voltam az), de a szombat tényleg jóra sikeredett. Gábornak az a haverja és annak családja jött át ebédre, akiktől a használt babacuccok 90%-át kaptuk ajándékba. Nekik három gyerekük van amúgy, 15, 6 és 2 évesek, olyan szép és kedves, meg aranyos mindegyik. Ha van előttem példaértékű család, akkor ők abszolút azok, mind a szülők, mind a gyerekek, olyan szép összetartóak, jófejek, persze jó hangosak is, de az ennyi gyerek mellett kell. 

Egyébként a mai fogászati időpontomat megint lemondtam. Energiám már lett volna elmenni, de se a doktornőt nem akartam volna leköhögni, se aközben nem akartam volna köhögőrohamot kapni, hogy épp a számban van a fúró. Jövőhét péntekre kaptam leghamarabb új időpontot, az jó messze van még, addigra tuti rendbe jövök. A körmöm is iszonyú hosszú, már múltkor is írtam, hogy zavar, erre most se jutok el, mert jelenleg Ági is beteg lett, úgyhogy következő hét...nem tudom hogy bírom ki addig, kb. gépelni alig tudok így. Megmondom őszintén, most a babázástól függetlenül is örülök, hogy megválok tőle egy időre és végre jóóó rövidre tudom vágni magamnak, kényelmesre, úgy, hogy egyáltalán ne zavarjon és ne menjen alá semmi (ez irritál a legjobban). 

Más úgy nagyon nincs, kicsit eseménytelenek a napok, elkezdtem nézni a The Last of Us-t, de szokás szerint az se kötött le. Gábor halad a lakással, ma pl. megvette bele az új bejárati ajtót és ablakot és leszedte a régi konyhapultomat. Még nem tudom mi lesz, lehet nővérem költözik be oda egy időre. Persze ő a tesóm és ha szüksége van rá, ott van, menjen, csak közben tudom, hogy nála nagyon elhúzódhat ez a kezdetként átmenetinek induló dolog... Na mindegy, nem akarok ezen agyalni. 

💙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése