A péntek egyszerűen tökéletes volt. Igazából akár a tegnap is az lehetett volna, ha nem éreztem volna vacakul magam.
Pénteken a korai ébredés ellenére még sokáig lustálkodtunk, fetrengtünk az ágyban. Utána, mire én felkeltem, Gábor teát főzött és avokádókrémet készített és szép nyugiban megreggeliztünk. Bár előző nap megfogadtam, hogy egy darabig nem teszem be a lábam egy plázába se, aznap mégis elmentünk. Sajnos kicsi lett a kabát, amit Gábornak ajándékoztam és ki akartuk cserélni. A kabátból a nagyobb méret se volt amúgy sokkal nagyobb, annyira nem volt neki kényelmes, így választott inkább egy mellényt. Benéztünk még, de inkább csak kíváncsiságból a Brendonba, persze nem vettünk semmit, én nem is értem ki vásárol ott, amikor minden másfélszeres áron kapható (rajtunk kívül nem is volt senki a boltban). Utána beültünk egy cukrászdába sütizni, mert Gábor szerdán elfelejtette a nőnapot és nem hozott nekem semmit. Pedig még előtte való nap is, amikor kimentünk a piacra, akkor is hangoztatta, hogy holnap majd kapok valami szépet. Aztán szerdán őt úgy beszippantotta a munka, ajtót és ablakot vett a lakásba, azokkal babrált, utána meg felment még valakihez valami kaputelefon problémát megnézni és persze a forgalom előtt haza akart érni, hogy itthon jutott eszébe vacsora közben, hogy teljesen kiment a fejéből a nőnap. Nem esett jól, mert már úgy elképzeltem az asztalon mondjuk egy szép csokor tulipánt, de azért nem sértődtem meg. Viszont ezt jóvá akarta tenni, így beültünk pénteken egy cukiba. Ami nem volt nagy szám, mindketten a hagyományos, retró süteményeket szeretjük (francia krémes, dobos torta, eszterházy, oroszkrém stb), de ez is olyan hely volt, hogy csak ilyen előre gyártott, egyenként kis aranyszínű kartonpapírokon lévő fancy sütik voltak. Ezek látványra mind guszták, de aztán olyan semmilyen és egyforma az ízük is...
Nekem volt még egy végösszegi kedvezményes kuponom arra a helyre, ahol múltkor voltam azon a babaelsősegély tanfolyamon és még azért 1-2 apróságot szerettünk volna venni a babának. Ezért a cukrászda utána arra kanyarodtunk és bementünk szétnézni. Én annyira szeretem (azt is) Gáborban, hogy ezekre a helyre nem miattam jön el és nem az van, hogy én nézelődök, ő meg unja magát, hanem őt is tökre lekötik a termékek és nézelődik, hogy milyen aranyos cuccok vannak. Vettünk még 1-2 technikai apróságot, de emellett választottunk egy aranyos pelenkázót (amit amúgy szintén kaptunk, de nem találjuk) és egy nagyon cuki hálózsákot is. Meg olyan lelkes volt, egy csomó minden más is tetszett nekünk és mindre mondta, hogy "majd ilyet is csinálok neki!". Most egész komolyan a fejébe vette, hogy valami vetítő lámpát akar készíteni, úgyhogy kíváncsian várom a végeredményt... A bababolt után én azt hittem, hogy már jövünk haza, amit sajnáltam volna, mert gyönyörűen sütött a nap és 17 fok volt, mire Gábor a másik irányba kanyarodott a kocsival. Kérdeztem, hogy hova megyünk, mire rávágta, hogy "hát ilyen időben meg kell sétáltatnom a kismamát a Római-parton!". Ami valami csoda volt, főleg nekem, aki az elmúlt hónapokban alig mozdult ki. Madárcsicsergés, napsütés, fények, levegő, tavasz! Ott andalogtunk kézenfogva egy ideig, készítettünk egy csomó képet, de én egyiket se vállalom fel, olyan bálna vagyok az összesen. Aztán éreztem, hogy nagyon megerőltettem magam, alig bírtam el a hasamat és hirtelen minden irányba sugárzott már a fájdalom, még az is átfutott az agyamon, hogy lehet mindjárt megszülök. Mire visszasétáltunk az autóhoz, én konkrétan hulla voltam és olyan nagy levegőket kellett vennem, hogy Gábor komolyan kérdezte, hogy hazahozzon vagy inkább menjünk a szülőszobára. Itthon aztán rögtön magnéziumpótlás és ágynyugalom volt egész délután. Kb. el is aludtam rögtön, ahogy vízszintesbe kerültem. Gábor anyukája főzött nekünk is aznapra, ráadásul az egyik kedvencünket, toros káposztát, úgyhogy a konyhába se kellett aznap már ügyködnünk. Jaj, olyan jó nap volt, én aztán este vagy százszor elmondtam Gábornak, hogy mennyire szeretem és hogy nekem van a legjobb férjem a világon. ❤️
De cuki vagy! 🙂
VálaszTörlés🙂
Törlés