csütörtök, április 27

napok

  Lehel tegnap volt háromhetes. Hihetetlen, hogy már három hete jött a világra és már több mint két hete itthon vagyunk. Tényleg nagyon gyorsan megy az idő. És olyan nagy már! Mondjuk rá eleve mondták többen, hogy jó nagy baba és nem úgy néz ki, mint egy újszülött, hanem mint egy 1-2 hónapos baba (a gyerekorvos is mikor vizsgálta még a kórházban, megkérdezte tőle viccesen, hogy "te mit keresel az újszülött osztályon?? hiszen kész férfi vagy!"). De én persze azóta is látom rajta a változásokat. A séták mindennaposak és a kertbe is igyekszünk sokszor kiülni, bár eddig csak egyszer volt jó idő, a többi alkalommal mind visszahoztam inkább a szobába, olyan szél lett, mire kiültünk. Már a nappaliba és a konyhába is kivisszük magunkkal, addig a bölcsőbe vagy a hintába tesszük, a cicákkal is elkezdtek összeismerkedni. Nagyon jó étvágya van és hát folyton éhes is, rágcsálja az öklét, ezért Hamitörpnek neveztük el. Illetve alkottunk egy új igét is, ezt akkor használjuk, amikor a baba olyan hangokat ad ki, mint Gizmo a Szörnyecskékben, ezért ilyenkor azt mondjuk, hogy "gizmozik". Éjszakai párbeszédünk: "hallod szívem, gizmozik" "igen, hallom, kelek". Szóval így telnek a napjaink...

...meg persze a rengeteg időponttal és orvoslátogatással. Nekem úgy tűnik, hogy itthon a védőnő és a gyerekorvos folyamatosan egymás kezébe adja a kilincset. De tényleg, valakit mindig várunk. Tegnap le kellett aztán sétálnom a gyerekorvoshoz, mert a kölcsökcsonk után maradt egy kis vadhús a baba köldökén és azt meg akarta nézni. A vége az lett, hogy elküldött minket a sebészetre. Oda holnap megyünk majd végül. Közben három napon keresztül hívogattam az ortopédiát a csípőszűrés miatt és végre ma felvette valaki a telefont. Tudom, hogy egyhónapos kor után végre csökkennek majd ezek a kötelező látogatások, jó lesz. 

Én olyan felemásan érzem magam... Sokszor érzem azt, hogy a lelki jóllét és a teljes kétségbeesés vékony mezsgyéjén sétálok. Alapból a kettő nincs is olyen közel egymáshoz, de valahogy én most ezt a két végletet élem meg úgy, mintha csak egy hajszál választaná el őket. Tegnap pl. egy órán keresztül azon zokogtam, hogy más a lakcímünk a babával, nem ez a kerületi és így akkor hova kell mennünk sebészetre. Ilyen hülyeségen. Én is tudom, hogy ez ilyenkor valószínűleg az utolsó csepp a pohárban, az utolsó apró kis valami, ami hozzájön azokhoz a dolgokhoz, amiken napközben vagy előtte való napokban aggódom.
 
Kedden elmentünk fodrászhoz, de nem lettem jobban tőle, sőt, a kedvemet szegte a fodrászcsaj stílusa. Végig furcsán bámult rám, már az elején is és utána is, amíg festette a hajamat. A szememet nézte, mert még mindig véres és hát igen, nem voltam kisminkelve és alig aludtam éjjel, ezért nem épp a legjobb formámban voltam. Alig vártam, hogy végezzen és kijöjjünk onnan, olyan rosszul, frusztrálva éreztem magam végig. Aranyos, kedves csajok szoktak itt lenni, most nagyon kifogtam ezt a fura nőszemélyt. Ráadásul béna is volt, úgy összefogta a festék a homlokomat, hogy még én is ezerszer jobban megcsinálom itthon magamnak.
Aztán még az is volt, hogy átment rajtam egy féltékenységi hullám és sírtam azért is, mert vendégek jöttek, akikkel Gábor a kertben ivott, én meg a szobában ültem a babával. Közben ezek Gábor haverjai voltak, akikhez én amúgy se mindig ülök ki, szóval kicsit felfújtam az egészet és felszínre engedtem ezt a "nem baj, hagyjatok csak ki mindenből, nem kell velem foglalkozni" dolgot. Haragudtam Gáborra, de közben magamra is, mert utálom, amikor sajnáltatom magam. Közben azért csak zavar a testem is, hiába ment már le a hasam, valahogy azért nem komfortos a bőrömben lenni. Ezt mindig lepörgetem a fejemben, hogy basszus időt és türelmet kell adni magamnak, tudtam előre, hogy nem fogok úgy kinézni szülés után három héttel, mint mondjuk tavaly nyáron. Csak hát akkor is nehéz. És tényleg, ruhám sincs, vagy lóg rajtam a nagy mackónadrág vagy szorít a leggings és egyik se jó. 
Gábor közben tényleg mindent megtesz, a tenyerén hordoz, vigasztal, mindig szervez azért valamit, hogy én se csak itthon üljek. De hát így sem könnyű, az észérveknél is sokkal erősebbek tudnak lenni egyes érzelmek vagy éppenséggel a bennem dolgozó hormonok, és olykor-olykor saját magamat se tudom meggyőzni, hogy nincs miért sírni...

16 megjegyzés:

  1. nagyon nagy erzelmi hullamzassal jar szulove, anyava valni! nekem sok idobe telt, amig rajottem, ez ennek az idoszaknak a velejaroja - utana nar csak hagytam, hogy atmenjenek rajtam a nehez erzesek, es elfogadjam oket, egyutterezzek magammal. de a sok minden mellett, ami a kisbabas idoszakra jellemzo, ez meg kulon faraszto (de a hormonok, az esetleges sajat gyerekkori sebeink, fajdalmaink, vagy barni, amirol mar azt hittuk, lekuzdittuk, mind-mind jelentkezhet. es nem hiaba hivjak nornativ krizisnek a parkaocsolatban is. aztan szep lassan csendesul ez majd, ahogy egyre jobban belerazodtok az uj mindennapokba. en ugy latom, szuperul veszed az akadalyokat! ❤️ (a test visszarendezodesere meg kell ido, hiszen hatalmas valtozason ment keresztul…de jol teszed, hogy leirod, leteszed ide a nehezsegeket, segit szembenezni veluk es lekuzdeni oket❤️ librarycat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is tájékozódtam már korábban erről, meg láttam videókat, beszámolókat is, szóval nem ér hideg zuhanyként és talán pont ezért tudom valamennyire a helyén is kezelni. Szerencsére Gábor is magától felkészült valamennyire, mert nem borul ki, amikor szerinte ok nélkül sírok, hanem megvigasztal és azt mondja, hogy tudja, hogy ez most nekem ilyen időszak, olvasott róla (meg állítólag egyszer a védőnő és mondta neki).
      Ma pl. azon zokogtam egy sort, hogy töviről-hegyire átbeszéltük az estét, amikor született és hogy ki hogy élte meg az egészet. És igazából rájöttem, hogy az én traumám mennyire eltörpül amellett, ami a kisfiammal történt. Merthogy ebből akár perceken múlva lehetett volna tragédia is. Szóval valahogy minden napra jut valami, de nagyon hálás vagyok a férjemnek, hogy meghallgat, sőt, partner a beszélgetésekben is és nem az van, hogy "jaj ne beszéljük arról az estéről".
      ❤️ Köszi a kedves sorokat!

      Törlés
  2. Kimondtad a két varázsszót : idő és türelem <3 nehéz a gyerekágyas időszak és még nem is te tehetsz róla, hanem a hormonok kavarnak be, ebből a szemszögből is nézd. Most alakul ki a kötődés köztetek, megváltozott minden, nagy a felelősség (sokszor órákon át ültem a bölcső mellett és néztem, szuszog-e :-) életbe tudom tartani? jól csinálok mindent? de ügyes vagy, menni fog, csak épp át kell vészelni ezt a kezdeti időszakot - nagyjából ez az a bizonyos hat hét - utána meg sokkal de sokkal jobb lesz minden. Ölelés

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismerős a szuszogás figyelése, nekünk van légzésfigyelőnk, de így is gyakran odasétálok az ágyához, hogy nézzem, hallgassam. Sőt, van, hogy éjszaka is megébredek picit és addig fülelek, míg nem hallok egy szuszogást vagy valami kis hangot felőle...
      A hormonok tényleg iszonyat be tudnak kavarnak, akkor is, amikor épp kezdem azt érezni, hogy minden rendben van és milyen szép ez a nap...derült égből villámcsapás.

      Törlés
  3. Nagyon nehéz az eleje, olyan sok egymásnak ellentmondó érzés kavarog az emberben. Gyerekkel az évek szaladnak, viszont a napok végtelenek. Remélem hamarosan könnyebb lesz neked!

    VálaszTörlés
  4. Hű én mindenen képes voltam (és vagyok szülés óta) bőgni. Még egy cipő reklám is olyan érzelmi hullámvasutat indított el bennem :D Tényleg kell az a hat hét amíg kicsit letisztul minden. A gyerkőc csodaszép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon sok mindenen sírok, most pl. tegnap óta azon, hogy volt az emeletünkön egy egér és az egyik cicám elkapta és sajnos végzett vele. Én próbáltam elvenni tőle, az egér még cincogott is :((( azt hittem megszakad a szívem. Amikor nem sikerült elvenni, mert elszaladt vele a szekrény alá, én tökre zokogtam, kb. mint egy gyerek. Nagyon mélyen érint minden.
      Köszönöm! :)

      Törlés
  5. De hát te is kimehetsz a kertbe a többiekhez, nem kell a szobában ülnöd. :) A tested meg 9 hónap alatt lett olyan, amilyen, kb. ennyi kell is neki a visszaalakuláshoz. Mondjuk első gyereknél kevesebb is elég, sokadiknál meg 9 hónap sem elég.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy kimehetek, pont ezért írtam, hogy igazából nem volt okom megsértődni, mégis sajnáltattam magam és megsértődtem. Nagyon régen viselkedtem utoljára így, szerintem már vagy 10 éve...
      Igen, tudom is én ezt és igazából igyekszem mindig hálásnak lenni a testemhez. Ma pl. már egész jól éreztem magam, még sminket is tettem fel és szerintem tök szerencsés alkat is vagyok, hogy már most úgy nézek ki ahogy és nem az van, amitől terhesség alatt féltem (hogy majd terhesség után is nagyon kövér leszek). Tegnap amúgy voltunk kb. egy órát sétálni, jól el is fáradtam, úgyhogy a futást még nem kezdem el egy ideig, először visszaedzem magam sok sétával (de amúgy is csak a szülés utáni hatodik héten kezdtem volna el futni, nem most).

      Törlés
  6. a futassal meg vigyazz, seruleseket tud okozni (pl a meh tartoszalagjaiban, a szulesre 9 honapig keszulo test a rendesnel sokkal-sokkal lazabb izuleteiben)…igazabol a szakemberek fel evet javasolnak varni, de addig lehet mas, razkodastol, becsapodastol mentes mozgast valasztani, a jelszo turelem es fokozatossag (egy kedves baratnom noi egeszseggel, terhesseggel, posztpartummal foglalkozo gyogytornasz, o kisert a kisfiam szuletese utan es rengeteget segitett). majd meglatod, nagyon hamar elmulik az a par honap ❤️ (librarycat)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohhh ezt nem is tudtam! Köszi, hogy leírtad. Akkor viszont várat magára, nem akarok semmilyen sérülést. Rázkódásmentes mozgás? Akkor ez leszűkül itthoni tornára? Úszás vajon?

      Törlés
    2. az uszas nagyon jo lesz, de varj azzal is feltetlenul varj a hathetes nogyogyaszati kontrollig, es kerdezz ra (hiszen a mehlepeny levalasa utan meg gyogyul ilyenkor a seb, es a mehszajnak is kell ido, amig teljesen bezarul). torna, pliates, es tornabol sem mindegy, hogy es mit. a line alba a legtobbeknel szetnyilik (ez a diastasis recti), ez elettanilag normalis, de kellenek gyakorlatok, amik segitik a visszarendezodest. igazabol nem is ertem (vagyis dehogynem), miert nem irjak fel a gyogytornaszi kontrollt szules utan (mint ahol en elek vagy a nemeteknel, franciaknal); annyi probleman segitene a gyonged visszarazodas (erre van is specialis szo nemetul: a Rückbildung)

      Törlés
    3. https://www.gyerunkanyukam.hu/home - jonak tunik, sokan dicserik, nezz itt szet (librarycat voltam itt es az elobb is)❤️😘

      Törlés
    4. megint en, librarycat 🙈🙈 o is nagyon jo: https://pilatest.hu/reset-pilates-szules-utani-torna/

      Törlés
    5. Persze, a hat hetet mindenképpen megvárom. Meg most még amúgy se lenne, időm energiám belekezdeni, azért annyira nem vagyok még fitt. 😆
      Köszönöm szépen a sok segítséget és tippet, mindegyiket átmazsolázom, amiket küldtél! 😊

      Törlés