Lehel 6 hetes

  Lehel gyönyörűen fejlődik, reggelente már csupa mosoly és néha még egy-két sikongatást is megenged magának. Gagyarászik is és követ minket a szemével, meg lehet zabálni. A napok hosszúak és sűrűek, sok mindent csinálunk. Eleve naponta négyszer kell tornáznia, emellett még hintázunk, énekelünk, nézegetjük a kontrasztos könyvecskét és a 3D-s labdát. Azt nem is meséltem, hogy legutóbb a neurológián kicsit lebaltázva éreztem magam. Azt éreztem, hogy iszonyú kioktató hangon beszélt velem a doktornő és hogy én vagyok a legszarabb anya a világon, miközben az ambuláns lapra aztán csupa olyan dolog került a végén, hogy a gyerek mindent csinál, minden rendben van vele és legközelebb csak novemberre vagyunk visszarendelve. Értem én, hogy nagy tekintély ez a doktornő és a neurológia kötelező Lehelnek az oxigénhiány miatt, amivel maximálisan egyetértek, de akkor is csupa várakozással mentem oda és úgy kullogtam ki az ajtón, hogy micsoda rossz anya vagyok én. Mondjuk azóta a gyerekorvostól és a védőnőtől is besöpörtünk már egy halom dicséretet, úgyhogy azóta kezdem elhinni, hogy valamenyire azért jól csináljuk.

Lehel mások szerint is elkezdett hasonlítani rám. Én mondjuk eddig is láttam magamat benne, de Gábor családja nagyon kardoskodott, hogy a gyerek tiszta apja vonala. Ezzel nem is lenne baj, hát mit számít az, hogy kire hasonlít? Nővérem mondogatta kezdettől fogva, hogy szerinte tiszta én, hiszen ő emlékszik rám, amikor én még baba voltam... Kb. két hete voltam anyósommal sétálni, én Lehelt toltam, ő a kutyát sétáltatta. Beszélgettünk és megint szóba került, hogy kire hasonlít Lehel. Mondtam neki, hogy a nővérem azt mondta, hogy rám, mire anyósom "áááá, dehogy!" és ezen én olyan viccesen felkaptam a vizet, hogy kicsit vissza is szóltam...miért ne hasonlíthatna rám, nem én vagyok az anyja?? Nem azt mondtam, hogy a szomszéd Joli nénire hasonlít. Jézusom, ez nem egy verseny, hogy kire hasonlít...atyaég! Na de a lényeg, hogy azóta eltelt két hét és Lehel most már szerintem is jobban hasonlít rám, mire anyósom "nahát, rád hasonlít, mintha te lennél" (egy kisbabakori képem alapján mondta ezt). Szerintem a szeme és a szája én, az orra viszont Gáboré. De annyira mindegy ez, az a biztos, hogy iszonyat cuki!

Közben itt a házban kovidosak lettek a szülők, úgyhogy jelenleg elszeparáltan élünk és nem is találkozunk. Így Lehelt azóta visszük magunkkal, amerre mennünk kell. Többek között az első nagybevásárlás is megesett már vele, voltunk látogatni az unokatestvéreket, autóztunk mindenfelé. Tegnap pl. elmentünk Budára, mert az egyik kedves blogolvasómtól megvettem a Liliputi hordozóját, így autós városlátogatást tettünk. Utána pedig elmentünk a Kopaszi gátra, ott sétáltunk egy órát. Lehel először szépen aludt a babakocsiban, de utána éhes lett és pelust is kellett cserélni, így leültünk egy padra és ott intéztünk el mindent, közben pedig legalább 4-5 ember szólt oda nekünk, hogy milyen szép kisbaba, úgyhogy nagyon büszkék voltunk rá. 

Lehel az Auchanban

szokásos délelőtti hangulatkép: apa etet, 
második kávé az asztalon

sétálni indulunk

a Kopaszi gáton