kedd, május 23

Lehel 6 hetes

  Lehel gyönyörűen fejlődik, reggelente már csupa mosoly és néha még egy-két sikongatást is megenged magának. Gagyarászik is és követ minket a szemével, meg lehet zabálni. A napok hosszúak és sűrűek, sok mindent csinálunk. Eleve naponta négyszer kell tornáznia, emellett még hintázunk, énekelünk, nézegetjük a kontrasztos könyvecskét és a 3D-s labdát. Azt nem is meséltem, hogy legutóbb a neurológián kicsit lebaltázva éreztem magam. Azt éreztem, hogy iszonyú kioktató hangon beszélt velem a doktornő és hogy én vagyok a legszarabb anya a világon, miközben az ambuláns lapra aztán csupa olyan dolog került a végén, hogy a gyerek mindent csinál, minden rendben van vele és legközelebb csak novemberre vagyunk visszarendelve. Értem én, hogy nagy tekintély ez a doktornő és a neurológia kötelező Lehelnek az oxigénhiány miatt, amivel maximálisan egyetértek, de akkor is csupa várakozással mentem oda és úgy kullogtam ki az ajtón, hogy micsoda rossz anya vagyok én. Mondjuk azóta a gyerekorvostól és a védőnőtől is besöpörtünk már egy halom dicséretet, úgyhogy azóta kezdem elhinni, hogy valamenyire azért jól csináljuk.

Lehel mások szerint is elkezdett hasonlítani rám. Én mondjuk eddig is láttam magamat benne, de Gábor családja nagyon kardoskodott, hogy a gyerek tiszta apja vonala. Ezzel nem is lenne baj, hát mit számít az, hogy kire hasonlít? Nővérem mondogatta kezdettől fogva, hogy szerinte tiszta én, hiszen ő emlékszik rám, amikor én még baba voltam... Kb. két hete voltam anyósommal sétálni, én Lehelt toltam, ő a kutyát sétáltatta. Beszélgettünk és megint szóba került, hogy kire hasonlít Lehel. Mondtam neki, hogy a nővérem azt mondta, hogy rám, mire anyósom "áááá, dehogy!" és ezen én olyan viccesen felkaptam a vizet, hogy kicsit vissza is szóltam...miért ne hasonlíthatna rám, nem én vagyok az anyja?? Nem azt mondtam, hogy a szomszéd Joli nénire hasonlít. Jézusom, ez nem egy verseny, hogy kire hasonlít...atyaég! Na de a lényeg, hogy azóta eltelt két hét és Lehel most már szerintem is jobban hasonlít rám, mire anyósom "nahát, rád hasonlít, mintha te lennél" (egy kisbabakori képem alapján mondta ezt). Szerintem a szeme és a szája én, az orra viszont Gáboré. De annyira mindegy ez, az a biztos, hogy iszonyat cuki!

Közben itt a házban kovidosak lettek a szülők, úgyhogy jelenleg elszeparáltan élünk és nem is találkozunk. Így Lehelt azóta visszük magunkkal, amerre mennünk kell. Többek között az első nagybevásárlás is megesett már vele, voltunk látogatni az unokatestvéreket, autóztunk mindenfelé. Tegnap pl. elmentünk Budára, mert az egyik kedves blogolvasómtól megvettem a Liliputi hordozóját, így autós városlátogatást tettünk. Utána pedig elmentünk a Kopaszi gátra, ott sétáltunk egy órát. Lehel először szépen aludt a babakocsiban, de utána éhes lett és pelust is kellett cserélni, így leültünk egy padra és ott intéztünk el mindent, közben pedig legalább 4-5 ember szólt oda nekünk, hogy milyen szép kisbaba, úgyhogy nagyon büszkék voltunk rá. 

Lehel az Auchanban

szokásos délelőtti hangulatkép: apa etet, 
második kávé az asztalon

sétálni indulunk

a Kopaszi gáton

7 megjegyzés:

  1. Ne viccelj, remekül nézel ki, Lehel cukifiú!!!
    Helyesek vagytok!

    VálaszTörlés
  2. Azt, hogy ne viccelj, azt arra reagáltam, amit kettővel ezelőtt írtál, hogy éppen vacakul érzed magad a bőrödben..
    Nem szabad sürgetni, ráadásul még csak hat hete szültél, csinos, és bájos vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, kedves vagy! :) A képen én is jobb állapotúnak látom magam, mint ahogy amúgy érzem. Meg aztán, ez egy bő pólóruha, ebben bárki csini. :)

      Törlés
  3. Nagyon édesek vagytok. :-) Boldog 6. hetet az új földlakónak és nektek is, kedves újdonsült szülők. :-)))

    V

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! :) Igazából ma tölti a 7. hetét, csak még nagyrészt a múltheti eseményekről írtam, azért a 6 hetes cím. :)

      Törlés
  4. Rengeteget fog változni még Lehel, hol apára, hol rád fog jobban hasonlítani 🙂
    Nekem már nagyok, de még mindig van olyan amikor tiszta káosz egy nap😁 nagyban függ attól is, hogy a Zuram épp láb alatt van-e, mert ő aztán hajlamos felborítani az előre megtervezett napomat🫢😁
    Nagyon helyesek vagytok. Értem és megértem a magaddal vívott csatákat (nekem is szoktak ilyen gondolataim lenni, csak nem találok mentséget rá🙈🙄) nekem kiegyensúlyozottnak és nagyon csinosnak tűnsz.
    Szaranya nem vagy, mindent jól csinálsz, nem kell tökéletesnek lenni, elég ha elég jó anya vagy és aki kicsit is törődik a gyerekével és szereti, az elég jó anya 😉 a gyerekednek te leszel a legtökéletesebb 🙂❤️
    Bencével 1x voltunk gyerekneurológián pár hetes korában, sokat kellett várakozni, a gyerek elfáradt, nyűgös és éhes volt mire sorra kerültünk. Doktornő mikor vizsgálta a meztelen gyereket megfogta az egyik lábát és felemelte, fejjel lefelé lógott és üvöltött, na akkor azt hittem olyan sallett adok az orvosnak....mondtam is a gáziorvosnak, hogy soha többet nem viszem oda a gyereket (mondjuk nem is volt rá szükség). Nagy szaktekintély a doktornő, de elég érdekes volt a stílusa ( a logatása a vizsgálat része, azt még értem is, de jó lett volna, ha előre jelzi)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként így van, ha pl. az unokahúgomra vagy unokaöcsémre gondolok, akiket azért ritkábban látok, nos náluk is gyakran elcsodálkozom, hogy "most tiszta apja...pedig tavaly még annyira az anyja volt"...meg ez is, hogy ki mit lát benne...nővérem volt férjének született nemrég kisfia, mindenki ódákat zeng, hogy tiszta apja (tényleg hasonlít rá is), de szerintem ordít róla, hogy ugyanúgy néz ki, mint az anyukája, ez pedig kevesebben látják...lehet ez is olyasmi kérdés, mint pl. a szépség, hogy szubjektív?
      Nálunk is függ a nap rendezettsége, hangulata attól, hogy apa itthon van-e...mert ha igen, akkor lehet, hogy a nap rendetlenebb, kupisabb, szétszórtabb, de valahogy mégis boldogabb :).
      Köszönöm ❤️, alapjáraton én is egy kiegyensúlyozott embernek tartom magam, ezért is nagyon rossz most ez a hullámzás, sokszor nem ismerek magamra.

      Huuh, hát ez a sztori se semmi, amit leírtál! Én mondjuk a bunkóság ellenére is hallgatok rá, merthát a gyerek az első és amikor ekézett, akkor is csak némán bólogattam...Mondjuk ott is volt egy olyan feladat, hogy nagylabdára kell a gyereket fektetni és azon görgetni mindenféle irányba, meg lefogni a kis fejét és rugóztatni...azt Lehel utálja, ordított is, kérdezte a doktornő, hogy ezt csináljuk otthon? Mondtam, hogy nem, ezt nem, mire hogy akkor ezentúl duplán csináljuk otthon... Szoktunk azóta, mondjuk nem duplán, mert akkor a nagylabdán töltené az egész napját, de a rugózásnál még mindig sír, utálja. Külső szemmel nekem se esik jól az a gyakorlat.

      Törlés