Tegnap délelőtt voltunk biciklizni és azt kell mondanom, hogy Lehel születése óta ez volt az egyik legjobb dolog, ami történt velem. Utoljára tavaly augusztusban ültem biciklin, akkor a Dunakanyarban tekertünk egy nagyot. Ott már végig nagyon aggódtam, mert tudtam, hogy pozitív lett a terhességi tesztem és kb. a beágyazódás időszakában lehettem, a bicikliút meg nagyon rázott, hőség volt, hosszú utat tettünk meg. Szóval az volt a legnagyobb a félelmem, hogy most ettől a nagy fizikai aktivitástól nem marad majd meg a baba. Aztán persze nem így lett. Az viszont tény, hogy utána már nem mertem bicajra ülni. Nem is maga a sportolás miatt, hanem azért, mert én nem vagyok egy jó bicajos, béna vagyok, sokszor egy-egy kanyart se bírok bevenni, szóval nem akartam kockáztatni. Na de tegnap! Gábor már unszolt egy ideje, de én egy kicsit most is féltem, hogy már elfelejtettem vagy ugyan megyek, de elesek majd, beverem a fejem és ennyi. Pedig milyen jól ment! Olyan érzésem volt végig, mintha most sokkal jobban menne, mint egy évvel ezelőtt. Nem mentünk nagy távra, összesen kb. 40 percet tekertünk, de valami szuper érzés volt.
Délután aztán nagy feszkók voltak itthon, amitől megint rosszul éreztem magam. Ráadásul fél 3-ra vittük Lehelt oltásra, amiatt is ideges voltam kicsit, meg Gábor is. Este aztán hamar elnyomta szegénykémet a fáradtság, én meg spárgát készítettem vacsira, amihez kevertünk ki fokhagymás tejfölt mártogatósnak és ittunk mellé egy kis fehérbort. De főleg az volt a jó, hogy tudtunk ketten egy nagyon jót és tartalmasat beszélgetni, meg nagyokat nevettünk. Fél 1-kor aztán torka szakadtából sírt szegény kisbabánk, mert felment a láza. Annyira sajnáltuk, de sikerült neki levinni és aztán aludt is szépen reggelig (én ugyan nem, mert folyton felkeltem és ránéztem, hogy jól van-e).
Egyébként a szombat este is nagyon jól sikerült, bár az elindulás nem volt zökkenőmentes. 6-ra szerettem volna odaérni a Budapest Parkba, mert fél 7-kor kezdődött a koncert, ezért úgy kértem meg Gábor anyukáját, hogy 5-től vigyázzon a kicsire. Igen ám, de azzal nem számoltam, hogy el is kell készülnöm 5-ig, hogy pontban el tudjak indulni. Ami persze nem sikerült, mert Lehel épp fent volt és épp nem kötötte le semmi, se a játékai, se a hinta, se semmi. Csak a karomban akart lenni. Egy ideig megpróbáltam akkor úgy sminkelni, hogy a karomban volt, meg úgy hajat vasalni, hogy két hajsimítás között felvettem a vállamra, de áhh, nem tudom hogy gondoltam...leszóltam anyósomnak, hogy fel tudna-e jönni előbb, de most kivételesen pont nem tudott, mert tortát sütött másnapra és épp kente a krémet. Szóval pontban 5-kor tudott csak feljönni, úgyhogy nekem akkor lett időm sminkelni, rúzsozni (illetve először lemosni azt a rúzst, amit úgy próbáltam meg feltenni, hogy közben fogtam a kisbabámat). Egyébként annyira vészesen nem csúsztam meg, viszont így lekéstem a buszt és a következő persze nem jött azonnal. Már úgy értem oda, hogy ment a koncert, de szerencsémre az eső viszont elállt, úgyhogy igazából hálás voltam, mint bosszús. Több mint 3 órát táncoltunk, buliztunk, nagyon felszabadító és szuper érzés volt kicsit kikapcsolni. 10 után jött értem Gábor, mert ő aznap pont dolgozott és 10-kor végzett. Kérdeztem a csapatot, hogy valaki lakik-e még azon a vonalon, amerre megyünk és bár Gábor csak engem várt, végül négyen szálltunk be a kocsiba. És tök rendi volt végül, mert pl. Pécelen csak áthaladtunk volna, de a péceli utasunkat felvitte végül a háza elé, ami nem volt annyira közel a főúthoz, amin haladtunk. Így végül majdnem éjfél lett, mire hazaértünk és Gábor még azt is felajánlotta, hogy majd kel ő először a babához, aludjak nyugodtan (pedig én voltam bulizni, ő dolgozott, tehát inkább neki járt volna a pihi). Na de az este tényleg annyira jól sikerült, hogy elhatároztam, hogy gyakrabban fogok kimozdulni, mert muszáj, mert kb. új ember lettem (persze a józan ész határain belül, nem úgy, hogy mostantól buli minden péntek este).
Június második fele elég sűrűnek ígérkezik szerencsére, pl. csütörtökön megyünk Vácra kirándulni, szombaton pizzaparty lesz a kertben és jönnek vendégek, vasárnap apák napja van és megyünk együtt Budakalászra, kedden pedig lemegyünk Siófokra 3 napra vagy ha Lehel jól érzi majd magát és van kedvünk, akkor maradhatunk 4-et is.
Ezek a gyerekek ilyenek.😁 Mindig széttrollkodnak mindent, nekem a mai napig próbálkoznak, pedig már igen nagyok, biztos, hogy akkor igénylik a figyelmet, ha valahova időben kell indulnom vagy olyan dolgom van🙈
VálaszTörlésSzuper, hogy jól érezted magad a koncerten!
Csütörtökön pont bent leszek a kórházban, most mondanám hogy kanyarodjatok arra, hogy jól meg tudjam nézni Lehelt élőben is😁🫢
❤️
TörlésIgen, lehet, hogy ezentúl mindig így lesz már, de most már tudom, hogy rászámolok a bébiszitterkedésre plusz egy órát :D.
Nagyon menő vagy, hogy eljársz bulizni, nagy respect! :)
VálaszTörlésKöszi, hogy így látod, én egyelőre mindennek érzem magam, csak menőnek nem. Azt hiszem akkor lennék a saját szememben menő, ha hétköznaponként is jönnék-mennék a bébivel, ahová csak akarok, nem pedig itthon ülnék egy csecsemővel és két nyugdíjassal :D.
TörlésDe rajta vagyok az ügyön.