ezért érzem ma magam nagyon rosszul

 Szóval, nekem van egy lakásom a XIII. kerületben. Ebben a lakásban egy ideje nem lakik senki. Tavaly sikeresen kitettük az albérlőt, aki nem fizetett . Utána pedig elkezdtük felújítani. Ki lett cserélve az összes villanyvezeték, új konnektorok is kialakításra kerültek, az egész mindenség le lett vakolva, csiszolva, kifestettünk, az összes apró hibát kijavítottuk, konyhát szétszedtük, új munkalapot vettünk, bejárati ajtót kidobtuk, újat vettünk, a parkettát felcsiszoltuk és lelakkoztuk. Vagyis, egyedül Gábor csinálta mindezt. Nem számoltuk a kezdetektől a költségeket, de hát volt bőven. Aki mostanában felújít vagy felújított, az tudja, hogy milyen anyagárak vannak... És persze, szakik nem kellettek, mert Gábor csinált mindent, de ennek meg az volt az ára, hogy nagyon sokszor egész napokat ott volt, a munkája mellett csinálta ezt is, sok energiája elment rá, nem volt velünk. Azért akartuk megcsinálni, hogy végre szép és kulturált legyen és persze azért is, hogy ki tudjuk adni egy normális, fizetőképes bérlőnek. Kisebb eséllyel veszi ki egy fizetni képtelen ember, ha a lakás szépen felújított és ezért nem a legolcsóbb kategória sem. Szóval ezek voltak a tervek.

Csakhogy, nővérem közben havonta 1-2 alkalommal be-bejelentette nekem, hogy ő majd jönne, ha kész van... Azt kell tudni háttérsztorinak, hogy neki volt egy VI. kerületi lakása, amit eladott, amikor összejött ezzel a mostani párjával. A tervük az volt ugyanis, hogy vesznek közösen egy kertes házat. Találtak is egy jót Isaszegen, ott laknak a mai napig. Fele-fele arányban vették, nővérem az eladott lakása árából fizette a felét, míg a párja hitelt vett fel a bankból és így lett meg a ház. Jobban jártak volna, ha nővérem veszi az egész házat és az ő nevére kerül az egész és kész. De nem így lett. Közben tesómnak ugye maradt pénze bőven a lakáseladásból és a nagy szerelemben abból vett a pasinak egy esztergagépet és egy autót is, ami bár nővérem nevén van, de a pasi az üzembentartó és ő is használja egyedül (tesómnak még nincs meg a jogsija, de ezt leszámítva se viszi őt sehova a pasi, soha érte nem menne pl. a munkahelyére vagy be nem vásárolna vele, cserébe már párszor megtörte, tökre megérte neki autót venni...). A házat a nővérem pénzéből újították folyamatosan, mindent az ő pénzéből vettek (melósok, bobcat-es, fűkaszás...bútorok, konyhaszekrény, ágyak, tévék, kanapé, zuhanykabin, mosdó, ruhaszárító, kutyaház, csempe, csemperagasztó, kerti törpe, betonkeverő...MINDENT). És közben persze nyílt tesóm szeme, de mire rájött, hogy egy alkoholistával bútorozott össze, addigra már késő volt. Most az van, hogy egymás mellett élnek abban a házban, a pasi iszik, nővérem depressziós és állandóan sír, felhív, hogy vége az életének, mindig rosszul választ, nekimegy, megöli, kinyírja stb. Meg hogy ő eljön onnan. És hogy a lakásomba. Mondtam már ezerszer, hogy persze, mehet, de akkor hirdessék meg a házat. De inkább mindig azt mondom, hogy hirdesse meg a házat amíg ott lakik és adják el a francba, aztán egyikük jobbra, másikuk balra. De ezt nem hallja meg sosem. Merthogy ő azt nem bírja, ő inkább elmenekül egy albérletbe, mert a pasi úgyse fog elmenni. Máskor meg egyébként újra megpróbálják, programoznak, minden happy, szóval rajtuk se könnyű kiigazodni (btw nővérem az exférjével is ezt csinálta "gyűlölöm, megölöm, még ma elköltözöm", 2 nap múlva "elvisz vacsizni és lehet megpróbáljuk újra", de ezt mondjuk így évekig...). Na de térjünk vissza arra, hogy ő az én lakásomba menekülne... Szóval havonta 2x megkérdezi, hogy mikor lesz már kész és mikor költözhető?? Egyszer már nagyon úgy volt, hogy szombat este halálosan összevesztek és akkor ő hétfőn költözik, akkor mondtam, hogy "jó, menjél". Aztán rájött, hogy a lakás bútorozatlan és nincs pénze költöztetőkre (én akkortájt voltam kiírva szülni és mondtam, hogy nem tudok segíteni, meg Gábor se, elvégre nekem kicsit túlzás lenne, hogy ő cipeljen fel neki a harmadikra egy berendezésnyi cuccot). Szóval végül nem költözött, mert nincs berendezve. Ami amúgy azóta sincs, így tervezzük ugyanis meghirdetni. 

No és most itthon vagyok egy nyugis péntek este és megint jön a foshullám, hogy hova meneküljön, akkor menne a lakásba, ugye nincs még meghirdetve? És itt már eldurrant az agyam és megmondtam, hogy nem szívesen adom oda neki ilyen csiki-csukira, hogy aztán kibékülnek, meg mégsem, meg mégis...de főleg azért nem, mert a házzal és benne együtt mindennel mi lesz?? Otthagy hátra csapot-papot és elmenekül és otthagyja a millióit egy senkiházi alkoholistának, aki piócaként élősködik rajta? A lakás ott van neki ingyen pár hónapra, ha meghirdeti a házat és rajta van az eladáson, de én azért nem fogom neki odaadni, hogy közben az alkesz pasi meg ül a hatalmas házban. Mert akkor az már rajtuk is piócáskodás: mi azért nem tudunk a lakásunkkal keresni, mert a nővérem elmenekül az alkesz elől és ezért mi is szívunk. Félreértés ne essék, itt nem arról van szó, hogy nővéremnek nincs hova mennie, mert azért van neki jó sok pénze lekötve is és ott a kétemeletes háza is, ráadásul hozzánk is bármikor jöhet, itt is lakhat velünk, amíg nem rendezi az ügyeit, szóval nem arról van szó, hogy akkor az utcára megy (konkrétan neki kétszer annyi pénze van, mint nekem). És ezt elmondtam ma neki, hogy mi és miért lenne logikus, és miért nem vagyok abban benne, hogy ő beköltözik a lakásomba menekülés gyanánt, ami után semmi nem fog történni (se a ház meghirdetése, se semmi). És persze rögtön nem válaszol, bezárkózik, "nem kell", "hagyjuk". Semmi megoldásra törekvés, semmi észszerű kiút keresése, hanem rögtön a sértődés, meg hogy én is cserben hagyom őt.