Valahogy ezek a napok, amikor Gábor hazajön a huszonnégyórázásból, sosem sikerülnek jól annak ellenére, hogy végig hiányoljuk egymást. Most is hazajött és én már bezárkóztam előle a mérgelődésembe, úgyhogy most nem volt kedvem vele menni sehova. Amúgy sem értem, hogy azt mondja, kétszer egy órát aludt csak az éjjel és nagyon fáradt, akkor miért nem ér rá holnap megnézni egy munkát és elmenni vásárolni? Nem, ő eszik és már megy, mert megígérte. Aztán majd délben hazajön és onnantól alszik gondolom este 6-ig, hiába mondja, hogy elmegyünk délután sétálni. Tudom, hogy nem fog jönni velünk és nem is ez a baj, én megértem, hogy fáradt, csak akkor ne mondja, hogy igen, majd megyünk együtt. De nem is ezek miatt haragszom rá, hanem mert decemberben elmegy 4 napra egy haverjával Berlinbe. És itt sem az zavar konkrétan, hogy haverral megy, meg eleve hogy megy. Hanem hogy a munkanapjaival összetolva ezt az utazást akkor tulajdonképpen 6, ja nem, 7 napot lesz távol. Autóval mennek és az a haverja úgy vezet, mint egy állat. Szerintem tök költséges lesz, ráadásul kitalálták, hogy ne csak Berlin legyen, hanem Drezda, meg Prága, meg még akármi. Szerintem most erre annyira nincs pénzünk, én legalábbis azt hittem. Beszéltük, hogy jövő év első felében elutaznánk ketten 2-3 napra. Én szerettem volna Hollandiába vagy Belgiumba menni, de nem, az drága. Bezzeg erre most hirtelen lett pénze. És még mindig nem ez bosszant a legjobban, hanem hogy meg akartam ezt vele beszélni, csak kerestem az alkalmat, de pár napja azt mondta, hogy jaaa nem megy, nincs kedve. Ma meg úgy jött haza, hogy tegnap beszélt telefonon ezzel a haverral és mennek. Tutira. És ezen mérgelődök, hogy meg se beszéltük, de ő megy, tutira. Félreértés ne essék, mehet, ha akar, nem fogom neki megtiltani, csak eddig mindent megbeszéltünk.
Szombaton meg amúgy azért nem is írtam blogot, mert ritka rossz napom volt. Akkor is hazajött, amit alig vártam, ő is. Majd kitalálta ő, hogy menjünk el ajándékokat nézni a Pólusba. Mondtam, hogy én már mindent megvettem, nekem nem kell semmi, de menjünk, persze. Aztán mivel hatalmas tömeg volt, tök felhúzta magát mindenen, az egész kör egy nagy értelmetlenség volt. Meg hogy ő fáradt. Én meg jól lebasztam, hogy oké, ha a baba fáradt és emiatt nyűgös, mert ő egy kisbaba, de hogy felnőtt ember létére rám öntse a nyűgösségét, mert ő fáradt, amikor simán lefekhetett volna otthon, na azt nem értem. Aztán hazajöttünk, lefeküdt és aludt valami este 6-ig, de miután felkelt még úgy összevesztünk, hogy legszívesebben beültem volna az autóba és leléptem volna pár órára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése