szombat, november 18

idei első karácsonyváró poszt

  Engem már kezd elkapni a karácsonyi hangulat. Alapjáraton szerintem még ennél is korábban szokott, de ez idén kicsit máshogy van. Nem tudom mi az oka. Persze attól még nagyon várom már. Amit viszont biztosan érzek: hogy idén nem fogok annyit főzni, sütni, készülni, mint tavaly és az azt megelőző években. Valahogy nem érzek rá akkora késztetést. Attól még tudom, hogy szuper lesz és ugyanúgy lesz mindenféle jóság, finomság. Az idei karácsony amúgy két okból is rendhagyó lesz. Egyrészt Gábor nem lesz itthon 24-én, mert dolgozni fog, így azt beszéltük meg, hogy ebben az évben kivételesen 23-án állítunk és díszítünk fát, illetve 23-án este ajándékozunk majd így hármasban. Másrészt a legnagyobb változás, hogy ugye itt van a kisbabánk, akinek ez lesz élete első karácsonya. Lehel karácsonykor 8 és fél hónapos lesz. Szóval sok minden róla/érte fog szólni, amit én már várok. Gáborral már beszéltük, hogy mi legyen az ajándéka, de még nem tudjuk biztosan, mondjuk valószínűleg valamilyen nagy autót fog kapni (ugyanis már most az autók a kizárólagos favoritok és Gábornak van egy nagy legóautója a vitrinben, Lehel meg le szokott ülni a vitrin elé és azt nézi az üvegen keresztül -sajna nem vesszük ki, mert egyszer már kivettük neki és lehullott róla pár alkatrész, amit Gábor észre sem vett, én találtam meg az apró legóalkatrészt a szőnyegen, szóval életveszély-). Amit még biztosan tudok, hogy valamilyen gesztenyés desszertet fogok készíteni, mert Lehel azért is odavan. Gesztenyetorta, gesztenyekrémes piskóta...mindegy, csak gesztenye legyen (tegnap csináltam gesztenyepürét, hatalmas élvezettel ette, nekem konkrétan alig maradt). Aztán a 24-e is furcsa lesz idén, mert bár Gábor nem lesz itthon, viszont a családjából mindenki akkor jön át és itt is alszanak. Először kicsit fennakadt a szemöldököm, aztán próbáltam másként felfogni, hogy legalább nem kettesben leszünk Lehellel, hanem itt lesz a sok nagynéni, nagybácsi, meg uncsitesó...Lehel meg nagyon szereti a társaságot és azért biztos én is jól fogom érezni magam (tavalyelőtt is pl. este 11-ig társasoztunk a gyerekekkel és tökjó volt). Meg hát az is a jó ebben, hogy viszont 25-én reggel már mindenki megy haza vagy tovább, szóval onnantól megint meghitt lesz minden, csak mi hármasban leszünk. Nővéremék még nem tudom melyik nap jönnek, sanszos a 26-a, de én arra is gondoltam, hogy valamikor karácsony és szilveszter között meghívnám az ezer éve nem látott keresztszüleimet és akkor nővérem is jöhetne aznap a gyerekekkel...szóval ezt kigondolom még. 

Aztán az is tutifix, hogy idén egyszerűen nem vagyok hajlandó az ajándékokon stresszelni, hogy jó lesz-e, tetszik-e majd stb. Azon is ideges szoktam lenni, hogy nővérem küldi a listát, hogy nekik mivel készüljek. Már az ideit is elküldte, de idén egyszerűen nem fogok háborogni, mert nem annyira érdekel. Megkapják ami a listán van és kész. (Mondjuk azon megint néztem egy nagyot, hogy unokahúgomnak horrorfilmes óriásposzter. Okééé. De unokaöcsém legalább normális ajándékot szeretne, legót.) Gáborén se fogok, esélyes megint, hogy valami élményt választok, azok mostanában jobban bejönnek. A többi ajándékon meg törje ő a fejét a tesóinak...bár úgyis az lesz megint, hogy nekem lesznek jó ötleteim, főleg a lánytesóinak. 

Viszont mivel én ma megint egész nap egyedül vagyok a babával, ráadásul nem is megyünk sehova, meg hideg is van, meg 4-kor már lemegy a nap...arra gondoltam, hogy ma egy kicsit elkezdem ünnepi hangulatba hozni a lakást. Először is rendet teszek itt-ott. Ha felébredt Lehel, akkor szerintem megint átválogatom a ruháit. Amiket kinőtt, azokat felviszem és megint vadászok fentről ezt-azt neki. Ezekben tud is segíteni, ugyanis ilyenkor mindent kiborítok a padlóra és úgy nézem át egyenként a ruhákat, szortírozok, ő meg ott ül mellettem és tökre bele tud mélyedni a nézegetésbe, tapogatásba meg jól összenyálaz mindent. És aztán az a tervem, hogy a konyhába felteszem a fehér boákat, amiket múltkor vettem, meg előszedem a karácsonyos fa dekorációkat. Az égősorokat nem kell, azok ugyanis egész évben elől voltak. Egy halad végig a konyhaszekrény tetején, egy a nappali magas korlátján, egy pedig a csigalépcsőn jön le és a csillárra is fel van fűzve. Csak ezek ugye évközben nem szoktak égni, de a héten már minden este bekapcsoltam őket, olyan meleg hangulatot adnak. Ráadásul a születésnapomra többektől karácsonyos dolgokat kaptam ajándékba, pl. egy zenélő kekszes dobozt, egy házikó formájú mécsestartót. Ja meg karácsonyi illatú illóolajokat. És tényleg, adventi kalendáriumot is kaptam (szerencsére nem édességeset, hanem kozmetikumosat). Szóval most nem is igazán értem, hogy miért írtam az elején, hogy most kezdek hangolódni, amikor kiderül, hogy a család már múlt héten elárasztott karácsonyi dolgokkal, a fények már egy hete égnek, én meg a fehér boákat már októberben megvettem az Auchanban???

Kajatéren amúgy valami nagyon egyszerűt tervezek 23-ra, mondjuk amit csak betolunk a sütőbe és elkészül magától (hal vagy kacsa), mellé meg valami hideg salátát. Sütifronton lesz bejgli meg zserbó és viszontlátásra. Ezeket meg lehet csinálni már napokkal az ünnep előtt. 23-ra majd még készítek Lehelnek valami gesztenyéset is. Aztán hogy nővéremék mikor jönnek és végül keresztanyámék jönnek-e majd vagy sem...ezen majd akkor gondolkodom és a kaját is majd akkor találom ki, de nem akarok semmiféle négyfogásos ebédet szervírozni. Ha Gábor meg mégis kitalál valami pepecselőset, mint pl. pár éve a serpenyős sztrapacskát csülökkel, akkor csinálja majd meg ő, én mentem.   

a tavalyi karácsonyfánk

2 megjegyzés:

  1. Én úgy érzem, hogy hirtelen tört rám ez az egész, korábban sokszor már augusztusban vettem meg ajándékokat, de ilyenkorra kb. mindenkinek megvolt már minden, most meg van olyan, akinek azt sem tudom mit adjak...És arra gondolok, hogy nem lehetne egy kicsit később? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindig kb. ilyentájt szoktam megvenni őket, de az is igaz, hogy onnantól nyugszom meg tényleg, hogy mindenkinek megvan. Ha máskor már nyár végén elkezded beszerezni, most meg még van, akinek ötleted sincs, akkor nem irigyellek. :)

      Törlés