hétfő, november 27

Igen, én is arról fogok írni, hogy esett a hó...

  ...de ez fantasztikus érzés volt! 

Tegnap ebéd után vettük észre először a havas esőt, amiből aztán negyed óra múlva nagy pelyhekben hulló hóesés lett. Én annyira örültem, hogy örömujjongásban törtem ki, ugráltam, hogy "esik a hó! esik a hó! essen egész héten! egész decemberben!" Gábor rögtön kitalálta, hogy mivel amúgy is készülünk be a városba elhozni a körfűrészt, akkor már menjünk és nézzük meg a karácsonyi vásárt. Én azonnal benne voltam, viszont csak kb. 10 percem volt, hogy a gyerekkel együtt elkészüljek és akkor még az elfogyasztott ebéd felett ültünk. Úgyhogy villámként összekaptam a gyereket és magamat és már pattantunk is be az autóba. Tényleg gyönyörűen esett, annyira, hogy amíg Gábor kinyitotta, meg bezárta a kocsibeállót, rendesen behavazódott a kapucnija. Persze mire kiértünk a Pesti útra, már száraz volt az úttest, úgyhogy a város belseje felé haladva teljesen megszűnt a havazás. A hangulatunkból azért ez nem vont le sokat, gyorsan felkaptuk a körfűrészt a VIII. kerületben, aztán már mentünk is tovább be a Bazilikához. Nem emlékszem, hogy hány éve voltam kint utoljára a budapesti karácsonyi vásárokon, mondjuk olyan 4-5 évre tippelnék, de ahhoz képest ez a mostani vásár egyszerűen gyönyörű lett! Megnéztük a Bazilikánál lévőt és a Vörösmarty térre is átsétáltunk. Újdonságok is vannak, pl. lehet vr sisakban szánozni, meg volt gyerekeknek karácsonyi kisvasút. Nem próbáltuk egyiket sem, csak sétáltunk, meg magukba szívtuk a hangulatot, de tényleg nagyon jó volt. Tömeg az volt rendesen, én annyira bénáztam a babakocsival (azt éreztem, hogy nem tudom tolni, mert mindenki nekem jön), hogy Gábor végül kivette a kezemből és elindult előre. Az árak persze az egekben, de nem is ettünk/ittunk semmit. Gábor mondjuk nagyon szeretett volna venni nekem egy forralt bort, de nekem egyedül nem volt kedvem hozzá. Meg aztán kicsit alul is öltöztem (konkrétan majd' megfagytam) és lefagyott volna a kezem, ha nem tehetem zsebre. Kb. egy óra alatt körbesétáltuk mind a két vásárt, ez alatt Lehel meg se mukkant, csak nézett ránk a nagy szemeivel, ugyanis kb. ennyi látszott ki az egész babából, úgy be volt bugyolálva (nemcsak nagyon hideg volt, hanem jeges szél is fújt, húú). 

Hazafelé akartunk venni valahol egy üveg bort, hogy készítsünk itthon forralt bort, de végül rájöttünk, hogy inkább forró csokit innánk, úgyhogy meg sem álltunk hazáig. Itthon aztán egy-egy bögre whiskey-s, tejszínhabos forró csokival a kezünkben melegedtünk át a kanapén. Nagyon szuper nap volt.  

Decoration time by Sammie Clark


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése