Toltam délután a babakocsit a szeles időben, Lehel aludt. Száguldoztak a gondolataim, amikor is beugrott, hogy tegnap írtam arról, hogy talán már egy hete is van, hogy utoljára hajat mostam. És ez milyen ciki. Erre villámként csapott belém a felismerés, hogy hiszen akkor ma este már muszáj lesz megmosni! Mire megint filózni kezdtem, hogy de mikor?? Csak az este marad, amikor már hulla vagyok megmosni, megszárítani stb... Majd egyszer csak leesett a tantusz, hogy de hiszen reggel megmostam a hajam! Az egész reggel erről szólt. Főztem egy nagy bögre kávét, a fürdőszobát pedig bababiztossá tettem. Eltorlaszoltam a tisztítószereket, a wc illatosítót eldugtam a szennyesláda mögé, kiterítettem egy nagyobb fürdőszobai szőnyeget és bevittem a teherautót, Dumbot, meg az üres teás dobozt (kedvenc játék), mert tudtam, hogy úgyis ott fog a sarkamban szöszölni a kismanó. Aztán megmostam, megtöröltem, megszárítottam, kivasaltam a hajamat, ami így az egész felkészülési procedúrával együtt nem volt valami rövid. És ezt képes voltam pár órával később totál elfelejteni és azon kattogni, hogy mikor is mossam meg a hajamat...
Hát igen, ehhez lehet hozzá kell szoknod, de amúgy ügyes vagy, mert megtaláltad a megoldást a problémára. ;) Nem akarlak lelombozni, de sokszor még én is úgy fürdök és mosok hajat, hogy a gyerekek ott nyomják a vakert. Már csináltam olyat, hogy kulcsra zártam az ajtót, mire végeztem jó, hogy nem gyújtották fel a kérót pedig az apjuk velük volt. Máskor nem ilyenek csak akkor amikor fürdőszoba felé veszem az irányt. Ez valami általános gyerekszokás viszont, ha bejárhatnak, akkor tök nyugiban habfürdőzhetsz is és ha nagyobb lesz majd ő hozza be a bort. ;)
VálaszTörlésHaha, jó kilátások...! :D
TörlésA bor is jó ötlet, de egyelőre arra akarjuk megtanítani, hogy ha már hajnali 5-6 körül felkelt minket, akkor szaladjon már ki lefőzni nekünk egy jó erős kávét. :)
Nagyon helyes! Be kell fogni! ;)
Törlés