...és én már itt ülök a nappaliban felöltözve, kivasalt hajjal és éppen kortyolgatom a kávémat. Fél órája keltem, nem a gyerekre, hanem az ébresztőmre, mert ma reggel megyünk be a városba orvoshoz. Előtte meg ugye össze kell szednünk mindenkit (vagyis hát magunkat, meg a gyereket), meg kell reggelizni, amihez meg kell sütni a kenyeret (tegnap végül mást ettünk este, így nem sütöttem meg, és abban maradtunk, hogy eláll magában reggelig, nem is lett semmi baja a tésztának). Úgyhogy a kenyér nem olyan sokára kész van, én már szinte kész vagyok (ilyen nem nagyon volt az utóbbi hónapokban, mindig én vagyok kész utolsónak, mert előbb pakolok, rohangálok, meg a gyereket készítem el). Nyugis éjszakánk volt, Lehel csak egyszer kelt fel enni, valamikor 3 körül. Viszont most kb. három napja teljes elromlott a főként nappali alvása. Ezen elég sokat agonizáltam tegnap, mígnem rájöttem, hogy a szeparációs szorongás lehet az oka, amit amúgy is felfedeztem nála a napokban. Szóval Lehel a megszokott alvásidőkben ugyanúgy álmos lesz, délelőtt, délután stb, és ugyanúgy megyünk a hintába, dúdolok neki, ringatom a karomban, el is alszik szépen, de ahogy átvinném/betenném a kiságyba, azonnal felébred és torka szakadtából ordít, meg olyan keservesen sír, ahogy eddig soha. Na és így alakult, hogy tegnap is napközben összesen kb. 40 percet aludt, de azt is csak a hátamon, a csatosban. Este ugyanez a hiszti, gyönyörűen elalszik, vinnénk be az ágyba, de kipattan a szeme, ordít. Az éjszakát viszont szerencsére végigalussza, általában csak egyszer kel enni és utána alszik tovább vagy a saját vagy a mi ágyunkban. Szóval most ez van.
szerda, november 8
szerda reggel 6:19 van...
Másról aligha tudok most írni, üres az agyam, a tegnap is egész nap csak a játékról szólt, vonatoztunk, én síneket építek, ő lerombolja, én megyek, ő mászik utánam. Kiselejteztem a ruháimat és nagyon sok mindent kidobtam, de olyan könnyebbséget érzek miatta, hogy már csak ezért is megérte. Két nagy zsák ruha gyűlt össze, amiket már amúgy se hordtam, vagy ha néha mégis, akkor nem éreztem jól magam benne. Most nagyon-nagyon kevés ruhám maradt, de ez is volt mondjuk a cél. Szeretnék "szebben", nőiesebben öltözködni, többször hordani ruhát, blúzt, ilyesmik. Szóval nagyon sok pólót kidobtam, mert már nem is szerettem őket. Meg hát a méretem is változott ugye és nem tudom mikor leszek újra olyan, mint tavaly nyáron, de erre nem készülhetek folyamatosan, addig is hordanom kell valamit, ami szép és nőies, nem csak pólókat. Mondjuk most reggel épp rámjött a régi farmerem, ami 38-as. Nem mondom, hogy szuperkényelmes, de el tudom így hordani, nem szorít (olyan vészesen, haha).
Szóval ezek a nagy történések vannak, meg olyanokon mélázok el sokáig, hogy mikor is mostam hajat?? Nekem úgy tűnik, hogy mondjuk 2 napja, mert az van a fejemben, hogy nemrég, "mintha tegnap mostam volna", de a hajam erre rácáfol és amikor jobban utánaszámolok, akkor rájövök, hogy van már annak egy hete is...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szia, ne viccelj, 38-as gatya? Az tök jó!
VálaszTörlésMármint a 38-as úgy, hogy szorít. De egyébként jól áll és sokkal csinosabb vagyok benne, mint egy 40-esben, ami viszont kényelmesebb.
Törlés