Rendhagyó volt az idei karácsony abból a szempontból, hogy valahogy nem volt meg az "igazi" karácsonyi érzésem hozzá, vagy nem tudom... Rossznak azért nem mondanám, sőt, végeredményben azért jó volt. De egyszerűen csak más volt és nem erre készültem lelkileg.
24-én, ahogy felkeltem szinte semmi ünnepi hangulatom nem volt, pedig reggel még néztem a Reszkessetek betörőket is, aztán ahogy visszaaludt a kisbabám, nekiláttam az ajándékok becsomagolásának. Amiről minden évben azt hiszem, hogy nagy móka lesz, aztán kb. a negyedik ajándéknál már feltűnik, hogy még nagyon sok van hátra és sietnem kell (valamiért mindig). Szóval a vége most is kapkodás lett, meg az, hogy minek vettem ennyi ajándékot, vagyis inkább hogy miért nem álltam neki hamarabb... Mire kész lettem, pont felébredt Lehel, elvittem egy sétára, de valamiért annyira üvöltött, amennyire egyáltalán nem szokott. Úgyhogy hamarabb hazajöttünk, mint a tervezett kör és mire megnyugtattam és leültünk játszani, épp autóajtó csapkodást hallottam. Kinéztem és na, itt voltak a vendégek. Másfél órával hamarabb. Igaz, hogy nekem aznap nem kellett takarítanom, meg főznöm, de nagyon szerettem volna magamat és a gyereket is csinosba vágni, mire mindenki betoppan. Hát erre nem volt alkalmam, úgyis tényleg átjöttek hamarabb és persze rögtön fel hozzám és a babához. Ők talpig csiniben, én meg álltam ott egy leggingsben és egy extra bő pulcsiban, anyakonttyal a fejemen. Jó érzés volt. Kicsit utalgattam rá, hogy menjenek le, hogy el tudjak készülni, mire az volt a válasz, hogy majd bejönnek velem a fürdőbe és megfogják a gyerekemet, hogy tudjak sminkelni. Itt most nem tudom, hogy tényleg én vagyok már nagyon gáz és ez egy természetes dolog lett volna, de engem ettől kirázott a hideg, hogy úgy sminkeljek, öltözzek, vasaljam a hajam, hogy közben ők ott állnak mellettem és megy a blablabla. Szóval kicsit határozottabban mondtam ekkor, hogy szeretnék egyedül elkészülni a gyerekkel és akkor végre lementek. Éppen ekkor Gábor is megérkezett haza, neki tudtam kicsit ventillálni, így lenyugodtam és végül hamar elkészültünk mindhárman... A délután és az este aztán jól sikerült, de nagyon hosszúra nyúlt a nap és én este már nagyon kimerült voltam ettől a nagy összejöveteltől. Mindent összevetve nagyon hiányzott nekem az a meghitt karácsonyozás, amiről írtam korábban. Jövőre ajándékozás sem lesz már felnőtt körökben, aminek én személy szerint örülök, mert igazából az ünnep előtt nem is azért stresszeltem, hogy én mivel készültem, hanem sokkal inkább az esett rosszul, hogy más pörgött azon, hogy de nekem mit, mert nekem nem lehet mit venni. Szóval jövőre már nem lesz ilyen rápörgés, megbántás és nekem is sokkal, de sokkal egyszerűbb lesz, hogy senkinek nem kell ajándékot vadászni.
A 25. se volt sajnos annyira ünnepi, bár aznap este hamar elaludt Lehel, így este tudtunk kicsit kettesben lenni a férjemmel, de így is túl hamar elaludtunk (9-kor?). Erről a napról az a megdöbbenésem maradt meg, hogy sütöttem gyorsban egy adag sajtos rudat leveles tésztából, mert idetelefonált Gábor egyik barátja, hogy lehet felugrik egyet koccintani. A süti épp kisült, de a barát még nem ért ide, ellenben épp jöttek fel Gábor szülei, hogy kicsit babázzanak. Én kitettem egy tálcára a sajtos rudakat, persze anyósékat is megkínáltam, vettek is, majd tettem-vettem és mire 10 perc múlva (vagy annyi se) elmentem az asztal mellett, üres volt a tálca, amin a sajtos rúd volt. Apósom ugyanis az egészet felfalta szó nélkül. Nem szóltam semmit, mert erre mit lehet mondani, de hogy lehet egy adag leveles tésztát 10 perc alatt egyedül befalni? Úgyhogy a koccintós barátot végül csak édes sütivel tudtam megkínálni.
26-án olyan szépen sütött a nap, hogy bementünk a központba kicsit nézelődni, meg elsétáltunk a Népkertbe. Lehel ámulva nézte a jégkorisokat és a játszótéren is érdeklődve vett mindent szemügyre. Aztán itthon punnyadtunk, mézeskrémes mérgezést kaptunk, meg ilyenek. Megint felugrott estefelé egy haver, én meg se kíséreltem bármit is készíteni, mert apósom megint itt ült nálunk.
Voltak jó pillanatai azért az ünnepnek és a leírásokkal elletétben végig jópofit vágtam mindenhez, nem is akartam rosszkedvűnek látszani, meg eleve nem akartam egyáltalán rosszkedvű lenni...De valahogy ez a karácsony messze nem a legjobb volt az összes eddigi közül és azt érzem, hogy kettesben/hármasban alig voltunk, szinte nem is emlékszem ilyenre. Készítettünk mi is ünnepi kaját magunknak, vörösboros szarvaspörköltet és még azt se lehetett ketten megenni, hanem dafke itt ült valaki, hogy kér. És nem azzal van a bajom, hogy kér, mert volt is bőven annyi, hanem egyszerűen csak egy rohadt kaját nem tudtunk a férjemmel kettesben megenni, gyertyafénnyel, akármivel. Hanem itt ül mindig valaki, akárki és sztorizgat...én gondolom túl és nagyon magamnak való vagyok vagy igazam van, hogy igényem lett volna kettesben megenni egy vacsorát a férjemmel?
Egyébként végiggondolva most az elmúlt napokat, tényleg a 23. volt a legjobb napunk! Arról még képet is tettem ki. Aznap volt igazi karácsonyi hangulatunk, Gábor behozta a fát, előtte a karácsonyfatalpat kerestük fél napig, de annak is volt egy bár bosszús, de vicces hangulata, aztán amikor meglett, akkor hármasban díszítettük a fát Lehellel, aki ámulva nézte a csillogó gömböket, közben karácsonyi zene ment a háttérben, én feltettem főni egy forralt bort, amit aztán jól megrumoztunk. A kutyust is elvittük délután sétálni, nagyon cuki volt. És este meg szakadt a hó, szóval végülis valóra vált a fehér karácsony. Ez volt idén nekem az igazi karácsonyi nap (és szerintem Gábornak is).
Szerintem teljesen érthető, hogy szerettél volna kicsit szűk családi körben ünnepelni. Mióta együtt lakunk anyósommal én is azt érzem, hogy nincs egy pillanatunk sem szűk családként (és ez engem idegesít, hogy mindig mindenhol ott van, az okos közbeszólásairól nem is beszélve 🙄).
VálaszTörlésTavaly 24-én nálunk volt az ebéd, itt voltak anyukámék meg tesómék, hát azért jó volt mikor becsukták maguk mögött az ajtót 😁
Mi már elengedtük a felnőtt ajándékozást, sőt tesómékkal meg sógoromékkal már a gyereknek sem ajándékozuni, élményt kapnak (gokart, mozi, korcsolyázás vagy valami hasonló). Nagyszülőktől pénzt kapnak, mert mindig gyűjtenek valamire, tőlünk meg ajándékot. De ők már nagyok.
Igen, az együttélésnek is vannak hátulütői, még akkor is, ha annak, hogy itt lakunk, több pozitívuma van. Nem cserélném el. Amúgy vannak időszakok, amikor kb. nem is találkozunk, de most decemberben valahogy ez nagyon besűrűsödött és kicsit nekem már elég volt belőle.
TörlésÉn is örülök nagyon, hogy jövőre vége a felnőtt ajándékozásnak. Nekem amúgy annyira nem volt megerőltető ajándékot választani és venni, de a többiek felől nem tudom, valami nem szimpatikusat érzek, amire abszolút nincs szükségem. Arra meg pláne, hogy Gábor ezen veszekedjen velem karácsony előtt 3 nappal. Egyébként ez még mindig bánt kicsit. Most milyen már az, hogy vkinek nincs ötleted ajándékot venni, ezért a fejéhez vágod, hogy minek ez az egész, akkora nyűg...? Rosszul esett, na. És így végül amit kaptam tőle, nem tudok neki igazán örülni, mert annyira tudom, hogy egy kényszerajándék volt és nem is jött szívből. Na mindegy.
Nővéremmel amúgy ez teljesen máshogy van. Neki akármilyen meglepit veszek, örül neki és ez fordítva is így van. Egy könyvet szeretett volna kapni, azt megvettem és mellé még ezt-azt, amit megláttam és tudtam, hogy tetszene neki. De ilyen nagyon apró dolgokra kell gondolni, mint süteményes fémdoboz (a kedvenc filmje a borítón), karácsonyfa dísz, édesség, leggings. És én viszont is tudok nagyon örülni a "hülyeségnek" titulált dolgoknak, mint zokni, kozmetikai dolgok, csoki, bögre. Vele megtartjuk az ajándékozást, mert szeretjük venni egymásnak ezeket a meglepiket. :)