ronda, de finom sütik felhozatala

  Valahogy nem vagyok valami jó passzban mostanában. Nem akarok stresszelni, de úgy tűnik, hogy ez nem annyira azon múlik, hogy akarom-e vagy sem, mert egyszerűen csak itt van és kész. A karácsony pedig ahelyett, hogy oldaná ezt a feszültséget, inkább csak még egy lapáttal rátesz. De nem ilyen nyilvánvalóan, láthatóan, hanem a semmiből egyszer csak úgy lezúdul minden. Tudom, hogy vannak dolgok, amiken most nagyon szorongok (az új kutya, meg a tesóm), és az sem segít, hogy Gáborral olyanok voltunk a héten, mint akik épp bemutatják, hogy milyen NE legyél karácsony előtt pár nappal (random üvöltözés a parkolóban). Értelmetlenség is az egész, jól összevesztünk, kisírtam magam, ő kidühöngte magát, aztán egymáshoz értünk, összebújtunk, kibékültünk, megbeszéltük. Én most már csak azért is azt kívánom, hogy repedjen szét a bejgli, folyjon szét a mézes krémes és álljon nevetségesen ferdén a fa...merthogy egyik se számít igazán! Ebből annyi már megvalósult, hogy a mákos bejglit tegnap tényleg elfelejtettem sütés előtt megszurkálni, így kifolyt a töltelék, de annyira nem érdekelt, hogy el sem hittem a saját reakciómat. Mert nem ilyen rezignált, komoly arccal néztem, meg "úgyis tudtam" hozzáállással vettem tudomásul, hanem kb. ilyen "jaaa, hogy nem szurkáltam meg...na mindegy, nem baj"-féle vállvonogatással (és előtte a diótölteléket is odaégettem, de anyázás helyett inkább megpróbáltam menteni a menthetőt). Ma a mézest sütöttem, ott meg annyi történt, hogy hát egyszerűen én nem tudok téglalapokat nyújtani...úgyhogy lett 4 db amőba formájú lapom, amiket azért szeretettel összetöltöttem a grízzel és a lekvárral. Jó évágyat! A fát megvettük kedden, de koromsötét volt és üvöltött közben a gyerek, úgyhogy fel se tudom idézni milyet is vettünk. Mindegy, akkor is szép lesz, ha mégis lesznek hibái, mondjuk ferde lesz, vagy kopasz vagy mittudomén. Az a lényeg, hogy már várom, hogy holnap behozzunk és feldíszítsük. Persze végül nem holnap karizunk, a matatófal nincs is kész. A körmöm be van szakadva és nem tudom mikor lenne időm rendbe hozni és kifesteni, de ez sem olyan fontos. Annak örülök, hogy a hajamat tegnap volt időm gyorsan befesteni, tudtam venni harisnyát (és nem felejtettem el) és be van vásárolva, illetve a sütik is ugye készen vannak, még akkor is, ha ferdék és nem a legszebbek. 

De hogy az elejére visszakanyarodjak, azt érzem, hogy semmi olyan nem tud most már történni az ünnepi készülődés közben és az ünnepek alatt, ami engem kibillentene a lelki megnyugvásomból. Egyszerűen csak azt akarom, hogy végre hazaérjen a férjem a munkából és együtt legyünk, játsszunk a szőnyegen a gyerekkel, megegyük a csúnya sütiket, igyunk egy jó forralt bort és dumáljunk, nézzünk egy jó filmet és társasozzunk (ez utóbbi kettő erős függvénye a gyerek, mert a héten pl. hiába aludt el időben, mi is teljesen kidőltünk már 9 előtt vele együtt). 

(Egyébként a nagy veszekedés engem teljesen váratlanul ért, nekem épp még jókedvem is volt, amikor a férjemnek elborult az agya a karácsonyi vásárlás miatt, hogy neki kényszervásárolnia kell és ezt nem bírja, meg a tömeget sem, meg hogy nincs hely parkolni sem...holott indulás előtt felajánlottam, hogy megyek egyedül. És ezt valahogy én sem tudtam elviselni, ezt a férfipicsogást, nem tartottam pisztolyt a fejéhez, hogy jöjjön velem vásárolni és senki a világon nem mondta, hogy neki kényszervárásolnia kell és az is maradjon zárójeles, hogy a tesóinak meg a keresztlányának is én vettem meg az ajándékokat...szóval ha valamit nem bírok, akkor az az igazságtalanság és az, hogy ahelyett, hogy értékelte volna, hogy gondoskodtam a tesói ajándékáról, még az én nyakamba ömlik a hisztije, hogy ő most minek van ott, ahol épp van. Nem csoda, hogy üvöltöztem vele, amit már bánok, de akkor iszonyúan felment bennem a pumpa.)