Elég letargikus hangulatban vagyok ma. Éjjel fél 3-kor felébredtem egy rossz álomra, amiben egy kutyát vertek meg a szemem előtt, én pedig teljesen tehetetlen voltam, nem tudtam közbelépni, mert egy nagyon magas hídon álltam. Nagyon rossz volt. Aztán amikor felébredtem, akkor beindult az agyam, de úgy igazán. Valamiért úgy érzem (megint), hogy anyósom haragszik rám és kicsit passzív-agresszív a viselkedése. Nem tudom eldönteni, hogy ez valóban így van-e, vagy csak megint belesüllyedtem az itthon létbe és mások rosszabb hangulatáért is magamat okolom. Szóval lehet anyósomnak semmi baja velem, csak ő is rossz passzban van és nem épp legvidámabb napjait éli (ami fura, mert ő tök életvidám, de hát neki is lehetnek rossz napjai, nem?). Ezen filózok tegnap óta, hogy valami rosszat mondtam-e, illetve azóta is mindent elrontok (mert voltam lent nála beszélgetni, de úgy érzem, hogy nem lett jobb a helyzet), vagy tökre semmi közöm nincs hozzá, csak épp most valamiért neki is borús a kedve.
Aztán amiatt is pörgött az agyam, hogy jövő héten lesz egy nagyobb kiadásunk, meg januárra is van már egy bekalkulálva. Ezekre számítottunk, de tegnap tudtunk meg, hogy ezekhez hozzájött még valami, az összeg megduplázódott, így a következő 4-5 hónapban csak erre a három dologra egy millió forintot kell elköltenünk. Ami nagyon sok pénz, elnézve azt, hogy nekem nincs is állásom. Gáborral amúgy kiokoskodtuk, meg fogjuk oldani, ahogy eddig is mindent megoldottunk, de azért ez a váratlan kiadás csak befészkelte magát a fejembe, meg még az élmény a sokk is friss.
Próbáltam aztán úgy csinálni, hogy valami jóra gondoljak. Állítólag ha az ember jó dolgokra gondol elalvás előtt, akkor könnyebben elalszik. Eszembe jutott Marci és a sok hülyeség, amiket anno együtt csináltunk, de valahogy ezeken a jó emlékeken is csak végigsöpört az agyam és máris a feleségére terelődött minden. Szóval aztán a feleségén kattogtam jó sokat, hogy ő hogy élhette-e ezt meg, hogy mi hogy váltunk el és hogy előtte milyen jóban voltunk mi is...meg azon is töprengeni kezdtem megint, hogy honnan tudhatta meg? De komolyan, honnan? Ez azóta se derült ki soha, de szerintem csak egy módszere lehetett rá: tuti felbérelt valakit. Mert úgy szembesítette utána a férjét, hogy pontról pontra mindent tudott, hogy aznap éjjel mi mikor, merre jártunk. Szóval valószínűleg egész este követett minket valaki? Vagy talán ő maga volt?
Aztán az utolsó gondolatokra már nem emlékszem, mert elaludtam szerencsére és csak arra ébredtem, hogy Gábor mint elefánt a porcelánboltban, megy ki reggel 6-kor a hálóból.
Az elvesztett állatkáim nekem is sokszor eszembe jutnak, de ha menhelyes/kóbor állatkás poszt jön szembe, fél pillanat alatt összeomlok és azon is sírok, pedig alapvetően pozitív hangulatú, kiegyensúlyozott ember vagyok, de ezek vagy pl egy ilyen hasonló álom iszonyat megviselnek engem is :(
VálaszTörlés(K)
Sajnálom :(. Én se bírom ezeket, ennek ellenére az algoritmus úgy kalkulálja, hogy nekem elsősorban ezek a posztok, videók valók.
TörlésAz álom nagyon rossz volt, főleg, hogy nem tudtam odamenni, hogy megmentsem. Azt viszont gyakran szoktam álmodni, hogy a kutyám él még, ilyen mostani szituációkban, a jelenlegi életemben. Bárcsak.. ❤️