Idén kicsit lassan hangolódom rá a karácsonyra. Persze várom, de máskor ilyentájt én már sokkal nagyobb lázban szoktam égni. Mondjuk pakolom el az őszi dekorációt és ha mást nem is, de elkezdem előszedni a nappaliba a fényeket, hogy az esték már jó hangulatosak legyenek. Ehhez most annyira még nem érzek erőt magamban. Mondjuk pont valamelyik nap elmentem itthon egy doboz mellett, amire rá volt írva, hogy "fényfüggöny" és akkor azért pár percre bezsongott a lelkem. Meg hazudnék, ha azt mondanám, hogy még nem került szóba, hogy idén mit fogok sütni. Egyébként szerintem ugyanazt, mint tavaly és előtte is: bejgliket és zserbót, meg talán az ünnep második felében egy szép, karácsonyi répatortát. Érdekes, hogy Gábor idén már többet beszélt a közelgő karácsonyról, mint én (egyébként ő is szereti ezt az ünnepet, csak visszafogottabb verzióban, mint én). Szóval ő már felhozta a következő dolgokat: hol lesz idén a fa, vegyünk majd új díszeket (ezt alig hittem el, szerintem mondtam is, hogy "ezt ismételd újra" és majdnem hangfelvételt is készítettem, hogy legyen bizonyítékom), illetve megkérdezte Lehelt, hogy mit hozzon a jézuska (nálunk jézuska van, mert mindketten így nőttünk fel, ebben szerencsére nincs eltérés). Illetve már szóba került az is, hogy ki mikor jön majd át, de nekem ettől instant rosszkedvem lett, úgyhogy már most trenírozni kezdem magam ezzel kapcsolatban. De főleg arra akarom magam felkészíteni, hogy ne legyenek elvárásaim. Olyan lesz a karácsony, amilyennek lennie kell, nem akarok semmin feszülni. A főzés-sütés-takarítás szentháromságot tavaly sikerült levetkőznöm, azon már tavaly se feszengtem. Idénre a feladat az, hogy ne ragaszkodjak véresen ahhoz, hogy hármasban legyünk, még akkor se, ha nekem ez a beprogramozott karácsony a fejemben. Bár ez nagyon nehéz, tavaly is eskü inkább visszasírtam a gyerekkori karácsonyokat a részeg szüleimmel, mintsem ez a nagycsaládi karácsonyozás, ami nálunk volt napokig. Nem könnyű, na. Egyébként benne van a pakliban, hogy lehet most ezért se vagyok olyan lelkes, mint régen. Nem tudom. Azért persze tök jó lesz, itt van a kisfiunk, neki csoda lesz a karácsony, a fa, a díszek, az ajándék, meg hogy körbeüljük az asztalt. Lehel folyton csak azt ismételgeti a jézuskás kérdésre, hogy "autó, autó", úgyhogy szerintem autót fog kapni :D Úgysincs még itthon elég belőle. Ami idén könnyebbség, hogy Gábor családjában nem ajándékozunk, csak a gyerekeknek. Ez szuper, mert nekem iszonyat nehéz volt folyton megszülni a három tesójának az ajándékötleteket, miközben mindenkinek megvan mindene. Marad a nővérem és a gyerekei, de nekik már körvonalazódik. Gábornak pedig már múltkor rendeltem egy Philip K. Dick könyvet és kitaláltam, hogy egy szép albumba elkészítem a 2024-es évünket, leírásokkal, emlékezetes dolgokkal, fotókkal, szerintem nagyon szép lesz. Meg valami apróságot még nézek majd neki, talán valami technikai dolgot, azokért úgyis rettenetesen odavan. A lényeg, hogy kb. december 15-ig minden ajándékot szeretnék beszerezni és becsomagolni és utána már nem menni sehová, úgysem lesz sehol parkolóhely, ahogy tavaly se volt. Meg rendelgetni se akarok az utolsó héten és utána azon aggódni, hogy megérkezik-e legkésőbb 23-ra, agyrém. Ja, meg tavaly volt egy csomó fél órára beeső vendégünk, barátok, ismerősök, akikre nem számítottunk, és mind hoztak valamit, finom italokat, szaloncukrot, süteményt. Én viszont erre nem készültem és nem tudtunk semmit ajándékozni, úgyhogy szerintem most én is bekészítek pár üveg italt meg édességet, hogy viszonozni tudjuk, vagy esetleg mi is beeshetünk hozzájuk idén, csak úgy. Gábor egyébként megint dolgozni fog 24-én. Tavaly is rá esett és aztán ez az év is úgy jött ki (mert szökőév volt), hogy megint pont nem lesz itthon, de gondolom délután 2-kor megint hazaengedik majd, mint tavaly és az úgy végül is nem vészes. Na meg azt még elárulom, hogy a héten már meghallgattam kétszer Sia karácsonyi albumát, amit nagyon szeretek...úgyhogy mégis érlelődik bennem az ünnepi hangulat, nem?
Szia Szaffi, annyira szépen írtál megint!
VálaszTörlésÉs igen, én is már készülődök; főleg így, hogy az egyetemi főállás mellett kézműves alkotó is vagyok (herisson a Meskán/Kriszti Herisson a közösségin) Szóval mint minden évben, így most is folyamatosan jönnek már a megrendelések a karácsonyfa alá illetve már vásárokra is hívtak itt a Dunakanyarban :) Amúgy pedig már megvannak a kapu/bejárati ajtó koszorúihoz is a csipkéim, szóval alig várom hogy két hét múlva szedhessem a borostyánt és a fenyőágakat! :)
De szuper! Ez annyira jó, hogy értesz hozzá, én mindig nagyon irigykedem a kreatív és ügyeskezű emberekre, bennem ennek a szikrája sincs meg, én csak gyönyörködni tudok abban, amit mások készítenek. Megnézem majd miket készítesz, kíváncsi vagyok rá. :)
TörlésKöszi Szaffi 🥰 ❤️
TörlésDe mindenki jó valamiben, hidd el!
Te szerintem a lakberendezésben - nekem abszolút ez jön le a posztjaidból! :)
Üdv. Kriszti
Fú, nem, nekem ez még ősz. Szép, ködös, színes hulló leveles ősz. Nem sietek sehová. Ajándékokat én egész évben veszegetek, elvannak a szekrényben. A gyerekek már vagy fél éve mondják, mire vágynak, így ez könnyű menet.
VálaszTörlésValóban gyönyörű az ősz, ez az idei pedig valahogy extrán, pl. nálunk is nagy a köd és közel az erdő. :).
TörlésÉn az ajándékötleteket írogatom csak év közben, de jó ötlet akár meg is venni őket év közben (habár én amennyire ismerem magam, odaadnám hamarabb, szüli-vagy névnapra :)).
Nekem még irtó messze van a karácsony. Majd pár hét múlva.
VálaszTörlésTökre megértem, sokan vannak így. Én az a típus vagyok, aki akkor már pánikolna pl. az ajándékokon, de ha azon nem is, akkor ilyesmiken, hogy még nem vettem elég diót/mézet/lisztet. Meg egyszerűen csak szeretem a készülődés hangulatát, sőt, egyik évben azon gondolkodtam el, hogy olyan, mintha nem is annyira a karácsonyt élvezném, hanem az addig tartó kb. egy hónapot, a várakozást, izgalmat, a hangolódást. :)
Törlésez tök érdekes, én meg sose voltam ilyen :) kaján meg aztán pláne nem jut eszembe karácsonykor feszülni, egyáltalán nem érzem, hogy ez az én szerepem lenne. (részben gondolom amiatt, mert anyukám se az a klasszik főzőcskéző családanya, és a gyerekkoromban se volt az, úgyhogy nekem ez az egész karácsonyra való Nagy Készülődés kimaradt az életemből.)
TörlésÉn egész évben írok arról listát, hogy ki mire vágyik és Karácsony előtt bevetem. Múlt héten megrendeltem a dolgok kb 90%-át, mert én sem szeretnék azon idegeskedni, hogy megjön-e. Pár apróság majd még kell, de én konkrétan nem szeretném semmilyen boltba se betenni a lábam decemberben. Kaja alapanyagot meg majd hoz a Kifli. (M.Gray)
VálaszTörlésUgyanez! Semmi bolt! Minden működik online, legjobb barátom a GLS futár meg a teszkós. :)
TörlésÚgy látszik, ez a lista dolog népszerű, én is szoktam írogatni év közben :) Az is igaz, hogy sokszor nem sok minden kerül rá, örülök, ha az illető szülinapját letudom szuper ajándékkal és nálunk pl tesóm szülinapja is közel van karácsonyhoz, meg végül is Gáboré sincs olyan távol, csak 4 hónap.
TörlésA kaja házhozszállítást sokan írtátok és más máskor is szóba került. Én egyszerűen szeretek az élelmiszerboltban is nézelődni, találkozni új termékekkel, alternatívákkal, persze csak akkor, ha nem egy másfél éves után kell szaladnom :D. Nekem sajnos a Kifli túl drága. Tescotól rendeltem már párszor, bosszantott, hogy hiányosan jött, meg nem tudom most hogy van, de akkor (jó pár éve) egyenként néztük át a rendelés tételeit és pakoltuk át, nekem most itt az se menne, ki fogja meg addig a gyereket, ki zárja be a kutyát..
Most, hogy végre van hol dekorálnunk kb 3 hete kezdtem el beszerezni a dekort. Akkor jó ürügy volt a bánatvásárlás a kimozdulásra. Az ajándékokkal még ötlet szinten sem tartunk sehol, de már kezdek stresszelni, hogy mindenkinek találjunk valamit, aminek örül is.
VálaszTörlésKedves Vanille, most olvastam csak, hogy mi történt... Nagyon sajnálom és sok erőt kívánok! Én is átestem ezen pár éve, kétszer is, szóval tudom milyen, abszolút együttérzek veled. ❤️
TörlésTuti szép dekorokat vettél, meg hát a saját lakást egész más érzés dekorálni. :)) Próbálj meg ne stresszelni az ajándékokon, hogy jól teljen a várakozás időszaka, idén én ezt fogom tenni. Tudom miről írsz, mert én is ilyen vagyok, hogy csak jó legyen, olyan, aminek majd nagyon örül, ami pont neki való...csak ezt sokszor olyan nehéz eltalálni.
Volt egy év, amikor egyáltalán nem stresszeltem túl az ajándékokat. Nem akartam mindenkinek a legkirályabb, legjobban eltalált ajándékot adni, hanem sokkal "felszínesebben" ajándékoztam. És képzeld, mindenki nagyon örült, de nem érintett olyan mélyen, aki nem annyira. Nem tudom ez most mennyire érthető amit írok. Magamhoz képest volt felszínes, vagy felületes, nem elemeztrm vagy lelkiztem túl.
TörlésJa és köszi a kedves szavaidat ❤️❤️
TörlésBocsi csak elfelejtettem az elejére válaszolni, pedig eszemben volt... Kicsit szanaszét vagyok mindenhogyan.
Tökre értem, amit írsz és amúgy szerintem így is kéne mindig csinálni, lazábban készülni, elvégre ez csak egy ajándékozás, meglepni a másikat valamivel és nem valami nagy elvárás a másik részéről (legalábbis így kéne, hogy legyen). Én kb bárminek örülök, egy csokinak, egy tusfürdőnek, de még egy konyharuhának is :D. De nekem pl tesóm nem ilyen, annyira látszik az arcán, ha csalódott és én ezt úgy felveszem... :/
TörlésÉn nagy karácsonyos vagyok, de különböző okok miatt még alig van hangulatom most hozzá, de egy két napja azért kitaláltam már ki mit kap, szerencsére csak pár ember jön szóba. Vettem színházjegyet, könyvet, ebook tartót, CD-t és ajándék utalványt, ennyi. Fiam, barátnője, férjem, anyukám a húgom lánya, ennyi. Nem volt nehéz. Én is csak neten rendelek, ki lehetne kergetni a világból, ha karácsony környékén boltba kellene mennem. A menü is megvan, szokásos töltött káposzta, lazac és egészben sült töltött csirke, krumpli és saláta, tiramisu és pöfeteg. Én karácsony előtt szoktam megsütni a diós és mákos kalácsot, amolyan ráhangolódásképpen :)
VálaszTörlésDe jó, hogy leírtad a menüt is! Nagyon jó hangzik, rögtön meg is éheztem :D. Töltött káposzta nálunk is lesz, de azt nem én készítem. Én a bejgliket szoktam megsütni karácsony előtt, csak sajnos előfordul, hogy karácsonyra el is fogy. De annyi baj legyen, semmiből nem áll újat sütni.
TörlésJó kis ajándékokat vettél, én is kb. ennyi emberek veszek és ilyesmi kategóriákban gondolkodom, nővéremnek pl. könyvvédő tokot fogok venni, unokahúgomnak használt bakelit lemezeket (ami most reneszánszát éli), unokaöcsémnek könyvet, meg Gábornak is azt.