Nyertem egy karácsonyi fotózást! Ami három okból is nagy élmény nekem: egyrészt imádom a karácsonyt, másodrészt itthon sose sikerül egy normális ünnepi kép se, harmadrészt életemben másodszor nyertem valamit (az első egy plüss tehén volt, amiért bocicsoki papírokat kellett visszaküldeni). Még egy jó hónapja indultam a nyereményért, de szokás szerint az esélytelenek nyugalmával. Szerintem egy ideje minden évben játszom valami ilyesmivel, hogy kisorsoljanak fotózásra. Nekem tetszenek a profi fotós által készített képek, de anyagilag nem igazán az én pénztárcámra vannak szabva, másrészt a férjem nem rajong azért, hogy őt fotózzák. Szóval eddig életemben csak egyszer voltam ilyen fotózáson, ami anyák napi fotósorozat volt, tehát Gábor elkísért minket, de ő nem volt rajta a képeken, csak a kisfiam, meg én. Na de most! El sem hittem, amikor kisorsoltak és persze magát a sorsolást se tartottam fejben, hanem egyszer csak láttam, hogy az én nevem villog a fotós posztjában. Nagyon megörültem és mondtam is Gábornak, aki az elképzeléseimmel ellentétben egész lelkes lett. Mire pedig eljött a fotózás ideje, addigra szerintem ő is úgy várta, mint én. A stúdiót gyönyörű karácsonyi hangulatra rendezte be a fotós, voltak karácsonyfák, forró csokis pult, mézeskalács készítős asztalka, diótörő és kb. minden, amiről az embernek a karácsony jut eszébe. Én a tavalyi karácsonyi ruhámban mentem, Gábornak vettünk egy új inget, Lehelnek pedig egy szép pulóvert. A fotózásra elvileg 30 perc állt rendelkezésre, de ott voltunk egy órát is, mert a fotós csaj megnyugtatott bennünket, hogy senki nem jön utánunk, így nem hajt a tatár. Ez nagyon kedves volt tőle, mert el is késtünk (rossz utat mutatott a gps) és Lehel megint a hányt a kocsiban, szóval kicsit feszülten érkeztünk meg. De minden nagyon jó hangulatú volt, a csajjal is jót dumáltunk, neki is kisgyereke van, szóval abszolút átérezte a helyzetünket. Lehel nagyon jól bírta a fotózást, hamar feloldódott és utána nem volt szégyenlős. Szerintem rólunk is jó képek készültek, nagyon várom, hogy megkapjuk őket, lehet párat majd megmutatok itt a blogon is!
Gratulálok! Szuper nyeremény! Én szeretem az ilyen fotózásokat, de Gábor meg Áron nincs oda érte és már nem is kicsik a gyerekek, bár igazából ez nem lenne akadály és legalább 2 fotós is van, akihez szívesen mennék. Az igaz, hogy mint kiadás most nem hiányzik. Itthon szoktunk fotókat készíteni. Na de remélem még megyünk majd ilyenre is.
VálaszTörlésKöszi! Nálunk is ez van, Gábor nem rajong érte, Lehel meg még kicsi és türelmetlen, később meg majd nagyobb lesz és azért nem akarja :D Nálunk az itthoni fotózás katasztrófa, egy ideje én feladtam, nem ragaszkodom már hozzá. De ezek biztos szuper képek lesznek. :)
TörlésAnnus? Én is nyertem nála tavaly😎
VálaszTörlésIgeeen! :)) De szuper!
Törlés