Tegnap este olvastam a közösségi oldalon, hogy egy távoli ismerősöm meghalt. Pontosan velem volt egyidős, ő is '85-ös születésű volt, felesége, kislánya, kisfia volt, pár éve hagyták maguk mögött a fővárost és költöztek le a Balaton mellé. Nagyon helyes, szuper kis család voltak. Így ma nem is tudok másra gondolni, csak rá/rájuk és egész nap a fejemben van az idézet, amit a felesége kiírt a hír mellé:
"Volt egyszer egy mese, nem mondtuk el végig, nem jutottunk el csak a közepéig. Beleszólt a végzet ebbe a mesébe, mikor a legszebb volt, akkor hagytuk félbe.”
Annyira törékeny az élet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése