szombat, november 9

szeretlek, kicsim!

  Van egy "Szeretlek, kicsim!" című mesekönyv, amiről még akkor hallottam, amikor átjártam fitt mamik edzésre Ecserre. Egyik alkalommal az edző csaj hozta be ezt a könyvet és edzés után, amikor leültünk egy kicsit levezetni (ez mindig így volt, énekeltünk, mondókáztunk a kicsiknek), akkor felolvasta. Akkor Lehel még sokkal kisebb volt, mint most, szóval még jobban dolgoztak bennem a hormonok, de én amúgy is nagyon könnyen elsírom magam a megható dolgokon. Szóval mikor elmesélte a csaj, hogy ez volt a kedvenc könyve neki és a kicsi gyerekeinek és még most is szeretik, ezért gondolta, megmutatja nekünk és behozza felolvasni...hát én már akkor tudtam, hogy nem annyira örülök neki. Elkezdte felolvasni, állatok kicsi kölykei kérdezik a mamájukat benne, hogy "akkor is szeretni fogsz, ha...?" és különböző variációk vannak be, ha rossz leszek, nem fogadok szót, stb, már nem is emlékszem pontosan a többire. És az állatmamák mindig válaszolnak, hogy akkor is, mert ilyen és ekkora a szeretetem irántad. Na nekem végem volt már az első történet után, muszáj volt valahogy kivonni az agyamat, mert féltem, hogy hülyének fogok tűnni, ha látják, hogy sírok a felolvasáson. Szóval elkezdtem Lehellel játszani, odavittem egy kis dobozt, abból kivettem a játékokat, mutogattam neki. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy amúgy síri csend lett volna és csak az edző felolvasása hallatszott volna, mert mindenféle alapzaj volt, gyereksírás, nevetés, mások is beszéltek halkan, pakoltak, stb. Mikor végre a végéhez ért, becsukta és mondta, hogy nagyon jó kis könyv, vegyétek meg, illetve megjegyezte, hogy sajnálja, hogy néhányunknak nem tetszett és ekkor rám is tévedt a tekintete. Nem mondtam semmit. Most mit kellett volna, hogy jaj légyszi ne olvass fel ilyeneket, mert nem szeretek idegenek előtt sírni? :D De persze megjegyeztem a könyvet, mert rettenetesen tetszett. Még akkortájt várólistára tettem, mivel sehol nem volt kapható. Tegnap viszont kaptam egy e-mailt a bookline-tól, hogy két antikvár példány rendelkezésre áll, így az olcsóbbikat betettem a kosárba. Nem rendeltem meg, mert így se volt annyira olcsó és most nem valami fényes az anyagi helyzetünk. Mára viszont elvitték az olcsóbbat, a drágább maradt, szóval megszívtam. Viszont nem szerettem volna erről is lemaradni, így megrendeltem. A jó dolog végül az volt benne, hogy kiderült, most egy hétig ingyen lehet foxpost automatába csomagot kérni, így megúsztam a szállítási díjat. Most pedig alig várom, hogy megérkezzen és majd sokszor felolvassam a kisfiamnak (lehetőleg sírás nélkül).
 

3 megjegyzés:

  1. Ugyanilyen érzékeny vagyok… 🥰 (Kriszti)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ♥️🙂

      "Anya, mondd csak, hol van a szereteted? Meg tudod mutatni nekem? ... ha álmos vagy, akkor is szeretsz? ... és mi lesz akkor, ha egyszer elfogy a szereteted?"
      Egy kedves történet az anyai szeretet erejéről, szépségéről és elfogyhatatlanságáról a legkisebbeknek.

      Ugye milyen szép? :)

      Törlés